2014. november 23., vasárnap

II.évad 40.rész - Féltés

Sziasztok!
Ahogy ígértem meg is hoztam nektek a következő részt. Remélem tetszeni fog.
Nem is akarok többet hozzáfűzni. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jövőhéten jelentkezem. 
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------


Harry Styles



  - Minden rendben ment az úton? - dob meg egy újabb kérdéssel a vonal másik végén lévő személy. 
  - Persze, tudom, hogy vigyázni kell rá. Már nem egyszer mondtad nekem és én sem vagyok hülye. - válaszolom, amennyire csak tudom, nyugodtan. 
  Anya, azt hiszi, hogy képtelen vagyok felfogni mennyi mindenre kell figyelnem, most, hogy Mad terhes. Lehet, hogy még nem voltam ilyen helyzetbe, de azért még el tudom képzelni. Nem hagyom magára és 'idegesítő' kérdéseket teszek fel neki, mint például Jól vagy? hiába tudom, hogy semmi baja, sokkal jobban érzem magam, ha rávágja, hogy Persze.
  - Tudom Harry, de aggódom érte, hiszen az unokámról van szó. - sóhajt fel. - Aki egyre jobban fejlődik és hamarosan már a világra is jön.
  - Addig még van egy kis idő, anya. - nevetek fel. - Nem csak te szeretnéd, hogy minden rendbe legyen, hanem én is. Hidd el, hogy vigyázok rá, jobban is, mint kellene vagyis szerinte, de nem érdekel. Ha csak így tudom elérni, hogy belenyugodjak, minden rendben vele akkor megteszem...
  - Rendben. Gondolom fáradtak vagytok az út után. Nem akarlak feltartani titeket, mivel tudom, hogy holnap reggel már énekelnetek kell és nem lesz könnyű, mivel Zayn nincs veletek. 
  - Megoldjuk. - vonom meg a vállam. - Sokkal fontosabb, hogy jobban legyen és pár nap múlva ő is utánunk tudjon majd jönni, addig megleszünk a fiúkkal. 
  - Ez csak természetes. Ha valami van, akkor ne felejtsetek el minket is értesíteni a dologról. - teszi hozzá. - Most pedig menjetek pihenni. Vigyázzatok magatokra.
  - Ti is. Holnap beszélünk. - köszönök el tőle.
  Miután a vonal megszakad, mosolyogva fordulok a mellettem alvó lány felé. Még tíz perc van a leszállásig, így lassan fel kéne őt ébresztenem, de nehezen veszem rá magam, hiszen annyira édes ilyenkor. A pocakjára pillantok, ami szép lassan gömbölyödik, persze még nem látszik annyira, mint Emmáén, de aki ismeri őt az tudja az okát. Nem csak én könyörögtem Paulnak, hogy engedje meg, hogy velünk jöhessen, hanem Louis is. Egyikünk dolga sem volt egyszerű, de mikor kijelentettük, hogy nélkülük egy tapodtat sem mozdulunk képtelen volt belemenni, akkor is, ha nehezére esett.
  Mindketten tudjuk, hogy az utazás kifárasztja őket, de mégis nagyobb biztonságban érezzük őket, ha mellettünk lehetnek, mint kilóméterrekre tőlünk.
  Lágyan simítok végig az arcán, mire kicsit megmozdul, majd résnyire nyitja szemeit.
  - Hamarosan megérkezünk. - suttogom felé. - Mi...
  - Ne kezd. - szól rám álmosan, mire én elvigyorodok. - Ha még egyszer meghallom azt a kérdést, én esküszöm, hogy nem állok jót magamért. - néz a szemeimbe.
  - Csak aggódom érted, ezért nem ítélhetsz el. - húzom közelebb magamhoz. - El kell fogadnod, hogy ezzel jár, ha velem vagy.
  - Én próbálkozom, de nem könnyű beletörődni, hogy minden órában legalább egyszer felteszed ezt a kérdést, Harry. - sóhajtja. 
  - Csak vigyázok rád. - suttogom a fülébe. - Mert fontos vagy nekem, te is és a baba is.

***

  Amint leszálltunk Orlandóban, rajongók rengetegei vettek minket körül. De mi fel voltunk rá készülve, hiszen az évek teltével már megszoktuk, hogy ennyien várnak ránk a reptéren, meg a szálloda előtt. Néhányukkal megálltunk képeket készíteni, míg a lányokat Paulra bíztuk, hogy biztonságban eljussanak a szállodába, ahová később majd mi is elérünk. 
  Abban a fél órában, amíg utaztunk folyamatosan azon gondolkodtam, hogy vajon minden rendben van-e. Azt hiszem lassan kijelenthetem magamról, hogy olyan ember lettem, aki már attól is félti a lányt, akit szeret, ha csak fekszik az ágyon, ahol igazság szerint semmi bántódás sem érheti, bár az én fejemben még ott is történhet vele bármi. 
  - Szar lesz Zayn nélkül énekelni. - sóhajt fel Liam.
  - Nélkülem is énekeltetek már. - vonom meg a vállam. - Igaz nélküle nem One Direction, a One Direction, de megoldjuk. Gondoljunk arra, hogy hamarosan ő is csatlakozik hozzánk. 
  - Igazad van. - mosolyog rám Niall. - De most azér más egy kicsit, hiszen az új albumunkról is lesznek számok...
  - Megoldjuk. - néz végig rajtunk Louis. - Mint mindig most is megoldjuk valahogy, aztán ki tudja lehet már holnap repül is utánunk. 
  A liftből kiszállva elköszöntünk egymástól és mindenki elindult a szobája felé, ahogy én is. Csak reménykedni tudtam benne, hogy még fent van, mire beérek. De még így is óvatosan húztam le a kártyát és léptem be, mivel ha már aludt volna nem akartam felébreszteni.
  De nem így volt. Az ágyunkon feküdt és a hasát simogatta, mire én mosolyogva közelítettem felé és ültem le az ágyra.
  - Annyira hihetetlen. - suttogja. - Napról, napra fejlődik, lassan már érezni is fogom, ahogy mozog.
  Kezem lassan helyezem hasára és simítok végig rajta. 
  Évekkel ezelőtt az árvaházban csak reménykedni tudtam abban, hogy egyszer találok egy lányt, akit teljes szívemből tudok majd szeretni és akitől az idő múlásával egyszer lesz egy babám is. Most pedig itt ülök és minden teljesült. 
  Sokszor gondolok arra, mi lett volna ha... De rájövök, hogy ennek semmi értelme, nem arra kell gondolni, hogy mi lett volna, ha nem így alakul az életem, hanem elfogadni, hogy mi történt és örülni annak, amink van, ebben a pillanatban.
  És nekem mindenem megvan. Barátnő, akit mindennél jobban szeretek. Barátok, akik mindig mellettem állnak és segítenek. Családom, akiket sikerült végre elfogadnom. És rajongók, akik nélkül nem lehetnék most itt és sosem válthattam volna valóra az álmom. 
  - Órákon át képes lennék nézni őt, miközben végig azon gondolkodnék milyen lenne, ha a karjaim között tarthatnám. - mosolygok rá. - Biztosan annyira gyönyörű és tökéletes, mint a mamája.
  - Mint a papája. - suttogja. - Tudom, hogy ezen képtelenek vagyunk dönteni, de én azt szeretném, ha olyan lenne, mint te. És mikor felnő akkor úgy tartsa maga mellett a szerelmét, ahogy te tetted velem.
  - Hat hónap múlva kiderül, hogy lány lesz-e vagy fiú. - nyomok egy puszit a homlokára. - Addig pedig még gondolkodhatunk ezen.
  - Nem számit, hogy fiú lesz vagy lány, csak az, hogy ő a miénk lesz. - gondolkodik el. - Bár én még mindig jobban szeretném, ha az apjára hasonlítana, mint rám.
  - Ezt majd meglátjuk. 
  Egy gyors zuhanyzás után, fáradtan dőlök be mellé az ágyba. 
  Mosolyogva húzom közelebb magam, mire ő a fejét mellkasomra helyezi, míg kezeivel szorosan átölel. Kezem ismét a pocakjára helyezem, majd behunyom a szemeim.
  Hajnalban arra ébredek, hogy üres mellettem az ágy. Szemeim kipattannak, majd gyorsan mászok ki az ágyból. 
   A fürdő elé sétálok...
  Rosszul van. Miért nem ébresztett fel?
  - Mad? - kopogok be. - Minden rendben? - de nem jön válasz.
  Benyitok és azonnal észreveszem, ahogy a wc mellett ül és a falnak támasztja a hátát. Odasietek hozzá, majd elé ülök és megfogom a kezeit.
  - Mi történt? - kérdem aggódóan. - Miért nem ébresztettél fel.
  - Jól vagyok. - nyögi ki, mire én csak a szemeim forgatom.
  Nagyon jól lehet, fal fehér és remeg. Hát persze, hogy jól van.
  - Nem vagy. - rázom meg a fejem, majd magamhoz húzom őt. - Remegsz. - suttogom, magamhoz szorítva őt.
  - Harry ez normális. - motyogja a mellkasomba. - Csak sokkal jobb lenne, ha nem forogna velem a világ. - teszi hozzá. - Csak maradjunk így még egy kicsit, aztán elmúlik. 
  - Ne csinálj többet ilyet. - suttogom a fülébe. - Nem akarok úgy felébredni, hogy te nem vagy mellettem, mert rosszul vagy, de nekem nem szóltál. Kérlek ígérd meg, hogy nem csinálsz többet ilyet.
  - Rendben. - sóhajtja.
  Pár perc elteltével mikor kicsit jobban érzi magát a karjaim közé veszem, majd visszaviszem őt a szobánkba. Befektetem az ágyba és közel bújok hozzá.
  - Jobban vagyok, megnyugodhatsz. - suttogja felém pillantva. - A végén még te leszel rosszul, annyira gyorsan ver a szíved.
  - Miattad van. - fújom ki a levegőt. 


Madison Clarck



  Ennyire még senki sem féltett az életben, mint ő. Amióta megtudta, hogy terhes vagyok, mintha az idegeimre akarnak menni kérdéseivel, ami legtöbbször minden rendben, hiába mondom neki, hogy jól vagyok nem hiszi el. Elhiszem, hogy félt, de nem kéne úgy bánjon velem, mintha én nem tudnám, hogy mindenre oda kell figyelnem.
  Ha kicsit többet alszom, mint szoktam, rögtön azzal jön, hogy valami nincs rendben. Ha hamarabb kifáradok szintén, pedig ez csak azért van, mivel terhes vagyok. Nem kell úgy kezelni, mintha én nem tudnám eldönteni, hogy mikor van baj és mikor nincs. Emma is hasonlóan viselkedett az elején. Neki is többször voltak rosszullétei, ami miatt Louis is kikészítette, de jól van. 
  Én is jól vagyok. Csak reménykedni tudok benne, hogy a kicsi is jól van.
  Harryvel úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk megtudni míg meg nem születik, hogy kislány-e vagy kisfiú. Mindketten az ellenkezőjét szeretnénk. 
  Harry örülne, ha lány lenne és rám hasonlítana. Én pedig azt szeretném, ha fiú és olyan lenne, mint ő. De bármilyen nemű is lesz, biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy fogjuk szeretni. 
  Harry mellett még lesz egy másik fontos személy is az életemben, a gyermekünk. 
  A gyermekünk. Milyen furcsán is hangzik ezt kimondani. 
  Azok után, aminken keresztülmentem, nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen boldog leszek, ilyen rövid idő alatt. Mármint ezzel nem arra akarok kilyukadni, hogy négy év olyan rövid idő... de akkor is, boldogabb vagyok, mint bármikor.
  - Mad, nekem menni kell. - sóhajt fel Harry. - De ígérd meg nekem, hogy szólsz, ha bármi történik. Nem számít, hogy mit csinálunk éppen én azonnal visszajövök. - néz a szemeimbe.
  - Megígérem, de nem lesz semmi. Itt lesz velem Em és vigyázunk egymásra, de szólok neked, ha bármi van. - simítok végig az arcán. - Csak ígérd meg nekem, hogy nem fogod magad halálra aggódni miattam, a reggelért.
  - Ezt nem ígérhetem meg. - nevet fel. - Te is tudod, hogy aggódok miattad, hiszen fontos vagy nekem. 
  - Tudom. - suttogom közelebb hajolva hozzá. Ajkaim az övére tapasztom, majd lágyan megcsókolom, amit ő azonnal viszonoz. - Nézni foglak titeket. - suttogom.
  Miután Harry távozott, arra vártam, hogy Emma betoppanjon. Biztos voltam benne, hogy nem csak én kaptam meg a hívj, ha bármi van dumát, hanem ő is. Bár az ő állapotában ez már érthetőbb, hiszen neki már kevés van, nagyon kevés, ha hozzám hasonlítjuk... 
  Mosolyogva fekszünk az ágyon, mindketten és nézzük a fiúk előadását. Igaz kicsit fura, hiszen csak négyen vannak, de Zayn is utánunk fog jönni, mivel reggel azt mondta, hogy kicsit már jobban van.
  Fura lehet nekik négyen énekelni, de nagyon jól megoldották. Látszik rajtuk, hogy mennyire összetartóak és aggódóak egymásért.
  - Jól vagy? - fordulok Em felé. 
  - Persze, csak rúgott egyet. - mosolyog rám, majd a kezem után nyúl és a hasára helyezi. - Hamarosan te is megtapasztalhatod. 
  El sem tudom képzelni, hogy mit fogok érezni, amikor majd én leszek ebben a helyzetben, de hamarosan kiderül majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése