II.évad 14.rész - "Akkor ezt ne úgy vegyem, hogy soha..."

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyenkor tettem ki az új részt, de nehezen ment az írása.

De végül csak befejeztem négy óra írása után. 

Eddig mindig könnyebben ment, most nagyon sokat gondolkodtam így

nehezebb volt, de remélem megérte és tetszeni fog nektek.

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre, kérlek írjátok meg

nekem őket!

Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat is!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------------------------

Harry Styles

  Amikor felértem a színpadra még egy utolsó pillantást vetettem Madre, aki visszamosolygott rám. Nem gondoltam volna, hogy sikerül meggyőznöm és eljön megnézni minket. Lehet, hogy rossz ötlet volt idehívnom őt, de látnom kellett, beszélni akarok vele, azt akarom, hogy ma a koncert után eltöltsünk egy kis időt kettesben, még akkor is, ha csak beszélgetnénk. Louisnak elmondtam a tervem, szóval ő majd szól Emmának és a többieknek is, hogy mi nem megyünk velük utána sehová sem. 

  Szeretek énekelni és boldoggá tenni a rajongóinkat, de most azt szeretném, hogy minnél hamarabb vége lenne ennek az egésznek és találkozhatnék vele. Amikor az utolsó számunknak is vége lett és a lányok is befejezték a sikítozást, búcsúzkodni kezdtünk.

  - Hamar elrepült ez az egy óra. - szólal meg Liam. - Még órákon át képesek lennénk nektek énekelni, de sajnos mennünk kell. Köszönjük, hogy itt voltatok és velünk énekeltetek. Imádunk titeket, nélkületek mi sem lehetnénk itt. Hamarosan újra találkozunk. Sziasztok! - kiabálja a mikrofonba.

  - Sziasztok! - mondjuk egyszerre, majd még egy utolsó integetés után lesietünk a színpadról.

  Amint leértünk a tekintetemmel azonnal Madet kezdtem keresni, de sehol sem találtam őket, ugyanis már nem voltak itt. Hová tűnhettek? Elmentek volna? Azt nem hiszem, hiszen Mad nem lépne le egy szó nélkül, abban biztos vagyok. Biztosan csak emeltek a mosdóba vagy valahová.

  - Hová tűntek a lányok? - szólal meg Louis.

  - Fogalmam sincs. - vonom meg a vállam. - Biztosan itt vannak valahol. - teszem hozzá. A többiek már elmentek a saját öltözőjük felé, már csak ketten maradtunk. - Ha találkozol velük szólj, oké?

  - Persze és ne aggódj minden rendben lesz, meghallgat majd téged. - vereget hátba, mire én biccentek egyet, majd elindulok az öltözőm felé.

  Amint benyitottam a sötét szobába és felkapcsoltam az égőt egy nem várt meglepetés üdvözölt engem. Mad volt az. A kanapén ült, az arcát a kezei közé temetve, talán kicsit remegett is. Mi történhetett vele? Ahogy becsuktam az ajtót felemelte a fejét és félve rám emelte tekintetét. Mit sem törődve a kezemben lévő törölközővel, elengedtem és odasiettem hozzá. 

  - Hé mi a baj? - néztem rá aggódóan. Az egész teste remegett, nem értettem, hogy mi történt. Rosszul van vagy én csináltam valamit? - Kérlek szólalj meg. - könyörögtem neki, de ő csak megrázta a fejét. Képtelen voltam így látni, meg akartam őt vigasztalni vagy legalább kicsit megnyugtatni, így az ölembe húztam őt, mire összerezzent. - Én csináltam valamit? - kérdem halkan, mire ismét megrázza a fejét. Miért nem beszél hozzám? Szorosan magamhoz öleltem őt, próbáltam őt megnyugtatni. - Kérlek szólalj meg, mielőtt beleőrülök a hallgatásodba... - motyogtam a hajába.

  - Fáj a fejem... - nyögte ki nagy nehezen, fájdalommal teli hangon. 

  - Azonnal beviszlek a kórházba. - álltam volna fel vele együtt, de megállított.

  - Nem kell. - motyogta. - Csak... csak tarts így egy kicsit még... - halt el a hangja. Ha most nem lenne ilyen rosszul megjegyzést tennék a kérésére. Halványan elmosolyodtam, majd feljebb ültem és szorosan magamhoz húztam őt. Az arcát a mellkasomba rejtette közben pedig mély lélegzeteket vett. 

  Alig telt el pár perc, mire egyenletes szuszogást hallottam, tehát elaludt. Még mindig nem értem mi történt, mitől lett rosszul?! De annak örülök, hogy a karjaimban ilyen hamar képes megnyugodni. Észre sem vettem, hogy mi van rajta egészen addig, míg a kezem nem ért hozzá a meleg bőréhez. Simogatni kezdtem a combját, ő pedig morgott, de nem hiszem, hogy a nem tetszésre, hanem a rég várt érintés miatt. A telefonom rezegni rezgett a zsebembe. A francba, fel fog ébredni! Szabad kezemmel gyorsan kihúztam, majd felvettem a telefont, csak remélni tudom, hogy nem keltem fel.

  - Harry. - szólt bele idegesen Louis. - Baj van. Mad eltűnt.

  - Nem tűnt el. - suttogom.

  - Dehogynem most mondta Emma, hogy elszaladt a koncert vége felé. - folytatja. - Miért suttogsz?

  - Nem tűnt el - ismételem meg - itt alszik az ölemben. Velem van. - nyugtatom meg.

  - Jól van? - kérdi.

  - Nem igazán, de én majd vigyázok rá. Mond meg Emmának, hogy biztonságban van, vele maradok míg jobban nem lesz, ti menjek nyugodtan. - mondom amilyen halkan csak tudom.

  - Nem fog neki örülni, de jó megmondom. Vigyázz rá és sok sikert. - tette le a telefont.

  Magam mellé tettem a kanapén a készüléket, majd belepusziltam Mad hajába.Olyan rég éreztem már ezt a mámorító illatot, még mindig pontosan ugyanolyan, mint ezelőtt pár hónappal. Várjunk csak Louis azt mondta, hogy elszaladt a koncert vége előtt?! De miért tette? Akkor mégis én vagyok az oka, hogy rosszul lett. De ha így van akkor miért nem mondta el nekem? Miért tagadta le? És legfőbbképpen, mert engedte, hogy magamhoz húzzam őt?

  Mocorogni kezdett, ami azt jelenti, hogy ébredezik. Lassan nyitotta ki a szemét, majd emelte rám.

  - Jobban vagy? - simogattam meg a haját, mire ő aprót bólintott. - Elmondod, hogy mi történt? Hogy miért jöttél el hamarabb a koncertről? 

  Éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai a karjaim körül. Szinte gondoltam, hogy nem akar majd róla beszélni, de nekem tudnom kell, hogy miért tette.

  - Kérlek mond el. - suttogtam a fülébe, mire összerezzent. Még mindig ilyen hatással vagyok rá, semmit sem változott, még mindig ugyanúgy reagál, ahogy eddig is tette. Megpróbált kiszállni az ölemből, de én csak szorosabban tartottam. - Nem engedlek el.

  - Nem megyek el. - motyogta. - Csak melléd ülök, kérlek. - nézett rám könyörgően. Tudom, hogy kényelmetlenül érzi magát, ami nem is lep meg azok után ami köztünk történt. Bólintottam egyet, majd elengedtem. Felállt, majd leült mellém. Kérdőn néztem rám, de ő meg sem szólalt, csak maga elé nézett. - Sajnálom az előbbit. - suttogta.

  - Nem kell sajnálnod, örülök, hogy rád találtam. - érintettem meg a karját, mire oda kapta a tekintetét. - Elmondod? - bíztattam, mire aprót bólintott. 

  Eltelt néhány perc, de még most sem mondott semmit. Kezdtem aggódni, mi lehet az, amit mondani szeretne, de ennyire zavarba hozza? Igaz lenne egy-két tippem, de az nem lehet, hiszen ő maga mondta, hogy csak barátok lehetünk.

  - Nem bírtam hallgatni, ahogy a szerelemről énekelsz. - nézet rám remegve. - Nem tudtam azt a számot hallani, amit együtt írtunk... - csuklott el a hangja. 

  - Sajnálom. - fogtam meg a kezét. - Nem akartam neked fájdalmat okozni. - néztem a szemébe.

  - Tudom. - mosolyodik el halványan. - Tudtam, hogy nem jó ötlet idejönni és meghallgatni titeket, mégis megtettem, mert... látni akartalak. - motyogta kis pírrel az arcán.

  Ő is látni akart engem. Ő is látni akart, nem csak én őt. Szinte éreztem, hogy ez a beszélgetés nem úgy fog végetérni, ahogy én azt szeretném. Fogalmam sincs, hogy mi lesz, de mindketten tisztába vagyunk vele, hogy nem megy nekünk a barátság, hiszen mindketten többet akarunk. Lehet, hogy tagadja, de a teste és a pillantása elárulja, hogy mennyire másra vágyik, még ha magának nem is meri bevallani.

  - Én is látni akartalak. - suttogom apró mosollyal az ajkamon. 

  Már megint az ajkát rágcsálja, miért teszi folyton ezt a közelembe? De az jobb kérdés, hogy meddig fogom bírni, hogy ne csókoljam meg, ha így folytatja? 

  De azt még mindig nehezen hiszem el, hogy csak ennyitől lett rosszul. Biztos vagyok benne, hogy ebben több van csak nem mondja el nekem.

  - Ez az oka annak, hogy rosszul lettél? - kérdem, mire megrázza a fejét.

  - Ez is. - sóhajtja. - De igazából ez csak egy tett még rá, hogy rosszul legyek. A mai nap zűrös volt és nem is igazán ettem...

  - Tessék? - akadtam ki. - Nem ettél? - megrázza a fejét. - Hát akkor most azonnal elmegyünk enni. - néztem rá komolyan. - Mad, nem szabad ilyet csinálni. - sóhajtom. - Most pedig gyere. - nyújtom neki a kezem. - Elmegyünk szépen enni valamit, közben pedig beszélgetünk.

  Nem tetszett neki az ötletem, láttam rajta, de elfogadta a kezem, majd elindultunk az ajtó felé. Próbálta kihúzni a kezét, de nem hagytam neki. A kocsimig nem is engedtem el, ott kinyitottam neki az ajtót, majd besegítettem és én is beültem mellé. 

  - Miről akarsz beszélni? - kérdezte pár csendben eltöltött perc után.

  Kicsit erősebben szorítottam a kormányt. Az érzéseimről szerettem volna vele beszélni. Kettőnkről. Arról, hogy szeretném, hogy létezzen egy a szó, hogy szeretném, hogy létezzünk együtt. Ő és én. Harry és Mad. De ezek után, amit mondott nekem, már nem tudom, hogy jó ötlet lenne erről beszélgetni. Viszont hazudni sem akarok neki. Magamon érzem a pillantását, mire felé fordítom a fejem és halványan elmosolyodom. 

  - Kettőnkről. - suttogom, majd visszaszegezem a tekintetem az útra. Hallom, hogy élesebben szívja a levegőt.
  Azt hittem, amint kimondom ki fog akadni, hogy elkezd kiabálni vagy azt fogja egyből mondani, hogy álljak meg, mert ő ki akar szállni, de semmit sem tesz, csak csendben bámul. Vajon mire gondolhat most? Mit érezhet most? Vajon ő szeretné, hogy újra legyen olyan, hogy mi? Vagy csak én vagyok az, aki ennyire bízik benne, hogy egy szép napon arra ébredek, hogy ő ismét mellettem van?

  Megállok egy eldugottabb étterem előtt, de egyikünk sem mozdul. Mindketten csendben ülünk és gondolom ugyanarra várunk, hogy egyikünk megszólaljon. Félve felé fordulok, de ő nem néz rám, csak bámul ki a vele szembe lévő üvegen. Fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnom, valahogy vissza kell repítenem a gondolataiból a jelenbe. Felemel a kezem, majd megérintem vele a csupasz combját, mire ő azonnal odanéz, majd remegő kezét az enyémre helyezi. Mit csinál? Félek megmozdítani, félek, hogy bármit tennék elijeszteném, így inkább hagyom, hogy ő vezessen. 

  Kicsi kezével az enyémet simogatja, majd félve, de összekulcsolja őket. Francba! Ha így folytatja akkor én biztosan nem bírom ki, hogy ne húzzam magamhoz és csókoljam meg őt.

  - Nekem is hiányzol. - mondja remegő hangon.

  Ez a nekem is hiányzol valahogy más volt, mint a tegnap esti. Igaz az sem csak szimpla baráti volt, de itt a hangjában éreztem a szeretett, a hiányt, a vonzódást. Mit akar ezzel nekem mondani? Ő is azt szeretné, amit én? Elengedi a kezem, majd félve rám néz. 

  - Menjünk enni. - szólal meg, majd kipattan a kocsiból, én is követem őt, de még mielőtt eltűnhetne, elkapom a kezét és szembe fordítom magammal.

  - Te is hiányzol nekem. - nézek mélyen a szemébe. - Sokkal jobban, mint azt el tudnád képzelni. - látom a szomorúságot a szemében, mit sem törődve az ellenkezésével magamhoz húzom és szorosan tartom a karjaim között. - Nem tudok nélküled élni, nélküled nem vagyok teljes. - suttogom a fülébe.

  - Ne mond ezt. - motyogja a mellkasomba, majd szorosan megmarkolja a pólóm. - Kérlek ne mond ezt...

  - Ez az igazság, nélküled nem vagyok teljes és szerintem nem csak én érzem ezt, hanem te is. - folytatom. Tudom, hogy ezzel mindent elbaszok, de legalább elmondom neki és reménykedhetek benne, hogy semmi sem romlik el és talán újra együtt leszünk. - Én még mindig szeretlek. - motyogom a hajába. 

  Kicsit eltávolodik tőlem, majd felemeli a fejét és mélyen a szemembe néz. Szemei könnybe lábadnak, nekem pedig majd megszakad a szívem a tudatra, hogy ezt én váltom ki belőle. Lábujjhegyre áll, majd egy puszit nyom az arcomra.

  - Én is szeretlek. - suttogja. - De még nem állok készen, még nem megy. - rejti az arcát a nyakamba, majd kulcsolja össze a kezeit az említett helyen.

  - Akkor ezt nem úgy kell vegyem, hogy soha csak most még nem, igaz? - kérdem bizakodóan.

  - Igen, igaz. - motyogja. - Most pedig menjünk be. - fogja meg a kezem, majd az épület felé húz.

  - Köszönöm. - suttogom és kinyitom neki az ajtót, majd utána én is belépek.

  Az étterem legeldugottabb részére megyünk, majd leülünk egy két személyes asztalhoz. Végig őt bámulom, amivel tisztába is van vagyis a halvány pír az arcán ezt sugallja. El sem hiszem, hogy még van esélyünk, el sem hiszem, hogy az előbb azt mondta, hogy még lehet, hogy mi. 

  - Sziasztok! - jelenik meg egy picérnő, aki kedvesen mosolyog ránk. - Mit hozhatok?

  - Két narancslevet, nekem pedig spagettit. - nézek rá. - Mad?

  - Nekem is ugyanazt. - motyogja, bólint majd eltűnik. - Kérlek ne néz így rám. - sóhajtja.

  - Sajnálom. - mosolygok rá. - Jól vagy? - kérdem.

  - Igen, csak...  nem számít, jól vagy. - rázza meg a fejét.

***

  Mire hazaértem, még mindig üres volt a ház, amin nem is lepődök meg, hiszen mi csak az éjszaka közepén szoktunk hazaérni a bulizásból. Más esetben nem örülnék, ha egyedül lennék, de most megnyugtat.

  A vacsorán Mad feszült volt, kerülte a tekintetemet. Tudom, hogy zavarban volt, de nem érdekelt annyira aranyos volt, ahogy próbálta elrejteni előlem a gondolatait, de nem sikerült neki mivel én is ugyanarra gondoltam. Körülbelül öt percet veszekedtünk a végén, mivel én ki akartam fizetni az ő részét is, de ő nem engedte, mivel szerinte az randinak tűnne. Természetesen lebeszéltem róla és kifizetettem az ő részét is, amit ő morogva, de elfogadott.

  Felajánlottam neki, hogy hazaviszem, de azt mondta, hogy előtte még be kell nézzen valahová, mire én azt mondtam, hogy sehová sem sietek. Nehezen de elfogadta a fuvarom. Ne kellett mondania, pontosan tudtam, hogy Andyékhez megyünk, ahol egy fél órát tartózkodott, majd hazavittem őt. Egy puszival és öleléssel búcsúztam tőle, amibe ő beleremegett, én természetesen kuncogni kezdtem rajta, amit szó nélkül hagyott, pedig neki nem szokása.

***

  - Mi ez a hatalmas vigyor a képeden? - bökött meg Louis. Észre sem vettem, hogy vigyorgok, de valahogy tegnap óta le sem lehet vakarni a képemről. De nincs ebben semmi érthetetlen, hiszen ki nem örülne annak, ha kapna egy újabb esélyt, azok után, hogy egyet már elbaszott.

  - Igen Hazz, miért vigyorogsz így? - méregetett Zayn is.

  - Csak jó kedvem van. - vágom rá vigyorogva.

  - Hát tudod, tőled ez nagyon szokatlan. - vonja fel a szemöldökét Liam. - Mit csináltatok tegnap este Madel? - kérdezte, mire énekem csak hatalmasabb lett a vigyorom. Louis is kíváncsian méregetett, ahogy a többiek is.

  - Semmit, csak beszélgettünk. - vonom meg a vállam. - Felidéztük a régi pillanatokat. - teszem hozzá.

  - Valamiért én nem hiszek neked. - morogja Zayn, mire én csak biccentek egyet, azt hisz amit akar. Felálltam és kimentek a konyhába, hátha találok valami kaját, amit Niall még nem zabált fel.

  Épp vettem volna ki a szendvicset, amikor az ajtó kivágódott és Louis jelent meg előttem.

  - Miről beszéltetek? Vagy mit mondtál neki:? - kezd faggatni.

  - Tudod, hogy miről akartam vele beszélni. - bólint. - Hát én kimondtam, a többit már nem én kezdtem hanem ő. - ülök le. - Megfogta a kezem, majd összekulcsolta az ujjainkat és azt mondta, hogy hiányzom neki, majd később, hogy még semmi sincs veszve kettőnk között, csak neki még korai. - vigyorogtam az emléket felidézve.

  - Szóval ezt azt jelenti, hogy még ad neked egy esélyt? - kérdi döbbenten.

  - Fogalmam sincs. - nézek rá. - De remélem, hogy azt.

  - Gratulálok. - vigyorog. - Nektek együtt van a helyetek.

  - Szerintem is.

  Egész délelőtt azon járt a fejem, hogy felhívom és megkérem, hogy találkozzunk, de végül mindig lemondtam róla, hiszen lehet tolakodásnak venné ugyanis tegnap is együtt voltunk egész délután és este is. A többiek elmentek a Nando's-ba Niallel, csak Zayn maradt itthon. Apropó Zayn. Valamiért úgy érzem, hogy tetszik neki Mad. Amikor ránézek és közben róla van szó megváltozik a hangulata, meg ő maga is. Nem szeretnék vele majd összeveszni, ha Mad add még egy esélyt, de ő az enyém, mindig is az enyém volt és az enyém is lesz.

  - Harry! - kiáltott Liam lentről. - Posta.

  Posta? Ugye nem megint attól az ismeretlentől kaptam? Elég volt képszer, bár a másodikban csak annyi állt, hogy az árvaházban megtalálom a választ, de nem törődtem vele. Ha annyira azt akarja, hogy megtudjam akkor írja le ő, különben nem fogok semmit sem tenni annak érdekében, hogy felderítsem ezt az egészet.

  - Hol van? - kérdeztem, mikor leértem. - Kösz. - veszem el tőle.

  - Nincs mit. - biccent. - Paul később átjön valamit mondani akar. - teszi hozzá, bólintok majd visszamegyek a szobámba és amint leültem az ágyra felbontom a levelet.

Harry,

  El sem hiszem, hogy tényleg írok neked, de tudom, hogy kíváncsi leszel mit akarok neked mondani. Nevet nem írok, hiszen biztos vagyok, hogy a következő sorokból rájössz, hogy ki is vagyok én. Szóval olvasd figyelmesen és tedd, amit kérek tőled....


Írjatok véleményt!