II.évad 13.rész - Tudtam, hogy rossz ötlet elmenni!

Sziasztok!

Sajnálom a késést, de remélem örültök neki, hogy ezért kicsit

hosszabb résszel érkeztem nektek! 

Tudom, hogy mindenki azt várja mikor jönnek már össze,

de ne siettessetek, mert tudjátok, hogy mindig bevillan valami

ami miatt nagyot fordul az egész történet. 

De sosem írtam szomorú blogot, ez volt az első, de képtelen lennék

végig szomorún hagyni, bár belegondolván a legtöbb rész az volt.

De ez hamarosan változni fog. Nem mondom, hogy csak vidám részek

lesznek ezentúl, de sokkal több lesz belőle.

Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

----------------------------------------------------------------

Harry Styles

  Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mit érzek most, nem tudom, ha szavakba tudnám ezt foglalni. Egyszerre vagyok nagyon boldog és szomorú is. Először inkább azt osztom meg mindenkivel, hogy miért vagyok szomorú, hiszen legtöbbször a rossz hírrel kezdik, hogy utána a jó kicsit felvidítsa az embereket.  A szomorúságom oka, nem más, mint a tudat, hogy nem akar több lenni, mint a barátom. Bár én ebben nagyon kételkedem, de mégis tartja magát hozzá. Rossz, hogy mikor találkozom vele, csak egy gyors ölelést adhatok neki, nem tarthatom hosszú ideig szorosan a karjaim között, nem csókolhatom meg, nem érinthetem meg a puha bőrét. Fogalmam sincs, hogy tudom magam visszatartani, talán a tudat, ha ilyet teszek akkor elveszítem, talán ez segít benne, de hogy még meddig arra nagyon kíváncsi vagyok. Minden találkozásunknál egyre nehezebb és nehezebb. De vannak olyan pillanatok is, amikor elfelejti az ígéretét és akarata ellenére is hozzám bújik, amiért természetesen bocsánatot kér, bár én ezért sosem haragszom rá, hiszen örülök, hogy ezt teszi. 

  Az ok amiért boldog vagyok az nem más, mint az esély, amit kaptam. Még akkor is, ha ez utolsó-utolsó esély, engem boldoggá tesz. Hiszen láthatom, felhívhatom amikor csak akarom. Abban biztos voltam, hogy nem leszünk hamar olyan jóba, mint ahogy voltunk, de én próbálkozni fogok, mivel tudom, hogy most szüksége lesz rám, nagy szüksége lesz rám.

  Most is emlékszem, hogy mennyire össze volt törve a szülei halála után és most ismét elfog valakit veszíteni, ki számára mindennél fontosabb. Igaz nekem ez nagyon nem jó, mert nekem is fontos, de miatta nem akarja, hogy több legyen közöttünk, bár attól még én mellette leszek, ha ő akarja majd, ha nem. Biztosan nem fogom magára hagyni a nehéz pillanatokban.

  Abban biztos vagyok, hogy ez nem lesz könnyű Cara miatt, de megoldom valahogy. Szerintem megérti majd, ha a barátom mellett akarok lenni pár napra. Biztosan ő is ott akar majd vele lenni, bár abban kételkedem, hogy ezt Mad is úgy akarná. Ismerem és látom rajta, hogy mióta meglátott vele, máshogy viszonyul hozzá. Nem tudom, hogy milyen szoros volt a kapcsolatuk előtte, de már biztosan megromlott, amit idővel Cara is észrevesz majd. Én is eltudom képzelni, hogy mit érezhet, hiszen mikor Stefanal látom őt jön, hogy odamenjek és behúzzak neki egyet, de mégsem teszem, mert tudom, hogy azzal elveszíteném ismét...

  Szerencsére azóta nem találkoztam a fiúkkal, mióta megismerkedtek Madel. Louis mondta, hogy mi volt és biztosra veszem, hogy majd kérdezősködni fognak, nekem pedig válaszolnom kell majd a kérdéseikre. Ma viszont ha tetszik, ha nem találkozni fogok velük, mivel hazamegyek és valahogy majdcsak túlélem a kérdezősködésüket. 

  Ami viszont még most sem hagy nyugodni az az a levél, amit pár napja kaptam. Még senkinek sem beszéltem róla, de nem is hiszem, hogy fogok. Fogalmam sincs, hogy ki küldhette és mit akarhat azzal mondani nekem, hogy mindenki hazudik. Mégis miről hazudnának nekem? Valahogy ki kell derítsem, hogy mi ez az egész, különben kikészülök. Nem értem, hogy miben fog segíteni, hogy kiderüljön. Meg kell tudjam, hogy miről van szó...

  Sóhajtva szálltam ki a kocsiból, majd zártam be azt és indultam el a házunk felé. Ma este lesz egy kisebb koncertünk, ahová nagyon szeretném, hogy Mad is eljöjjön, még nem beszéltem neki róla, de valahogy rá fogom venni, hogy ott legyen.

  Egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy amint beértem ismét veszekedésbe csöppentem. Igaz most már nem húztam fel magam rajta, na jó nem annyira. Annyira nem volt nagy a probléma, mivel csak Liam veszekedett Niallel.

  - Ha megint leeszed a kanapén, én biztosan nem fogom utánad feltakarítani. - morogta.

  - Nem fogom. - vágta rá teli szájjal Niall, mire kiesett egy kisebb darab.

  - Én megmondtam! - pattan fel Liam. - Nyomás a konyhába!

  - Megjöttem! - kiáltottam el magam, mire mindenki abbahagyta, amit éppen csinált és rám figyelt. - Helló. - intettem, majd fel akartam menni, de megállítottak.

  - Hé! - kiáltja el magát Zayn. - Meg ne próbálj felmenni, most szépen idejössz és mesélsz nekünk. - mondja komolyan. 

  Sóhajtva megindultam feléjük, majd leültem egy szabad helyre. Louis rám pillantott, láttam rajta, hogy tart a mostani beszélgetéstől, de én bólintottam egyet, amivel azt szerettem volna jelezni, hogy megleszek.

  - Mit kéne nektek meséljek? - tettem a hülyét. - Caranál voltam, de gondolom ezt tudtátok. - vonom meg a vállam, mire Zayn mérgesen pillant rám.

  - Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád miről van szó. - morogja. - Nem az érdekel, hogy hol voltál az éjjel, mert azt mindenki tudja. - forgatja a szemét. - Minket az érdekel, hogy miért nem szóltatok nekünk, hogy ti jóba vagytok Madison Clarckal, a híres és szexi modellel.

  - Louis talán nem mondta el? - kérdeztem nyugodtan vagyis amennyire az voltam, mivel nem könnyű nekem arról az időről beszélni. 

  Sok minden történt ott, amit szeretnék elfelejteni. Leginkább a Bellás ügyet, amivel megbántottam Madet. Igaz, hogy az ő érdekében tettem, de akkor is. Szörnyű volt látni, hogy miattam szenved és pedig nem tehetek semmit, különben annak a libának eljár a szája, ami nagyon nem lett volna jó. Bár azt, hogy ő honnan tudott róla még mindig nem értem. Hiszen nem ment ki, nem tudhatta, hogy mit csinált Mad. Arról csak én tudtam, meg Louis és Emma, mivel nekik elmondtuk, de Bellának egy szóval sem említette senki sem...

  - Harry! - bök oldalba Louis, aki valamikor mellém ült. - Itt vagy? 

  - Igen, bocs, csak elgondolkodtam. - rázom a meg a fejem. - Mit kérdeztetek.

  - Csak azt mondtuk, hogy Louistól már hallottunk, de most a te verziódra is kíváncsiak vagyunk. - néz rám Liam.

  - Igen Harry, meséld el nekünk, hogy ismerkedtetek meg. - vigyorog Niall.

  - Az árvaházban ismerkedtünk meg vele. Amikor odakerült nagyon maga alatt volt, így Louisal elhatároztuk, hogy felvidítjuk őt és nagy nehezen megengedte, hogy közelebb kerüljünk hozzá. Minden nappal egyre közelebb és közelebb engedett magához... de először Louisnak, majd a barátnőjének Emmának és végül nekem is el kellett jönnöm onnan, így ismét magára maradt, én pedig nem kerestem, mert azt hittem, úgy jobb lesz, de most, hogy újra találkoztunk megbántam, hogy nem kerestem fel őt hamarabb...

  - Hogy érted azt, hogy közel kerültetettek? - vonja fel a szemöldökét Liam. - Barát ként vagy esetleg több?

  - Barátként. - vágom rá, mire mindenki felnevet, Louist meg engem kivéve. - Mi van?

  - Ő is ugyanezt mondta, de valamiért nem hiszünk nektek. - szólal meg Niall. - Nem vagyunk hülyék.

  - Lehet, hogy Madel csak most találkoztunk, de Hazz téged ismerünk egy ideje és tudjuk, hogy mikor hazudsz és most pont azt teszed. - adja a tudtomra Liam.

  - Hát. - állok fel. - Gondoljatok, amit akartok, de mi csak barátok voltunk. - próbáltam a legjobb formám adni a hazudásban, bár elnézve őket nem hittek nekem. - Ha most megbocsájtotok felmegyek, mert még szeretnék lezuhanyozni a koncert előtt.

  - Jó, de erre még visszatérünk. - vágja rá Zayn, mire szúrós pillantással jutalmazom.

  - Oké, akkor mindenki menjen készülni három óra múlva indulunk. - állt fel Liam is.

  Tudhattam volna, hogy nem fognak nekem hinni. Hiszen biztos vagyok benne, hogy az arcomon tisztán látszott, hogy épp az ellenkezőjét szeretném mondani, mégsem tehetem. Nem szeretek nekik hazudni, de ebben a helyzetben az igazságot sem el nekik. Nem azért, mert nem értenék meg, hanem, mert én nem érzem úgy, hogy képes lennék beszélni róla. Talán, ha majd sikerül visszaszereznem akkor mindent elmondok majd nekik, de akkor is csak talán. Mielőtt még bementem volna zuhanyozni küldtem neki egy üzenetet: "Szia! Lenne egy kérésem, amit nagyon szeretnék, ha teljesítenél, kérlek írj, ha kíváncsi vagy rá és van időd beszélni! - H."

Madison Clarck

  - Mad nézd, tudom, hogy azt hiszed jó ez így, de te magad is tudod, hogyha valamit elront ismét összetörsz, miért akarsz magadnak ártani? - kérdi kicsit idegesen Stef.

  Már körülbelül egy fél órája ezen veszekedünk. Én is tudom, hogy lehetséges, hogy hibát követek el és ezzel csak nekem lesz rossz később, de az emberek a hibáikból tanulnak, ha nem hibáznak akkor nem tudják eldönteni, hogy mikor hogyan cselekedjenek. Lehet, hogy egyszer már megbántott, de mi van, ha most nem fog, mi van akkor ha tanult belőle és már nem fogja ezt tenni. Ő is ember, biztos vagyok benne, hogy rájön, hogy nem lesz újabb esély, ha ezt elbassza, de szerintem nem fogja. Tegnap este sem csinált semmit sem, azon kívül, hogy megölelt és azt mondta, hogy hiányoztam neki. Csak őszinte volt velem. Tudom, hogy a barátok nem nagyon csinálnak ilyesmit, de ezzel még semmilyen hibát sem követett el, hiszen én is kimondtam ugyanazokat a szavakat, amiket ő.

  - Tudom, hogy mit gondolsz. - sóhajtom. - De ha te lennél az ő helyébe akkor is azt mondanád, hogy ne adjak neked még egy utolsó esélyt a bizonyításra? - kérdem.

  - Én sosem tettem volna veled ilyet. - vágja rá. - Én nem vagyok ő Mad, ezt te is tudod.

  - Nem is mondtam azt, hogy olyan vagy. - nézek a szemébe. - De te is ember vagy, ő is az, mindegyikünk hibázhat és mindenki megérdemel még egy utolsó esély, az életben. Igen én is tudom, hogy kockázattal jár, de lehet, hogy nem fog rosszul elsülni és akkor mindenkinek jó lesz, de ha meg sem próbálnám akkor azon járna az agyam, hogy mi lett volna ha...

  - Igazad van. - morogja. - Ha én lennék a helyébe, én is könyörögnék neked egy újabb esélyért, amiben megígérem, hogy nem fogom elbaszni, de abban is biztos vagy, hogy ő sem fogja elbaszni? - vonja fel a szemöldökét.

  - Nem tudom. - vonom meg a vállam. - Fogalmam sincs, hogy sikerül-e ez nekünk vagy sem, de nem lesz bűntudatom, hogy nem adtam neki egy esélyt a bizonyításra, hogy megváltozott.

  - Szerinted képesek lesztek csak barátok lenni? - tesz fel egy újabb kérdést, amire őszintén szólva én is választ szeretnék kapni. - Te sem tudod, igazam van? - néz a szemembe, mire én megrázom a fejem.

  - Nem tudom, hogy képesek leszünk-e rá, de megpróbálni megfogjuk. - mosolygok rá. - Azt szeretném, hogy ez működjön, hiába tudom, hogy valószínűleg úgysem fog. Előbb vagy utóbb vagy én vagy ő megszegjük a szavunkat. - vallom be. - De nem beszélhetnénk másról, kérlek. - bólint. Már épp megszólalt volna, mikor az asztalon heverő telefonom rezegni kezdett.

  Felkaptam, majd megnéztem, hogy ki írt. Harry. Milyen kérése lehet? Remélem semmi hülyeség, mert arra most tényleg nem állok készen, hogy ilyen hamar összevesszünk.

  "Szia, beszélni nem tudok most, de írásban szívesem meghallgatom a mondandód. Csak kérlek ne valami hülyeség legyen... - M."

  - Ki volt az? - kérdezte Stef, miután visszatettem a telefont. Szerintem, amint ránéztem biztosan rájött, hogy ki volt az. - Harry?

  - Igen, ő volt az. - mosolyodok el halványan. - Beszélni akar valamiről, de mondtam neki, hogy nem érek rá, ha nem valami nagy dolog akkor írja le.

  - Oké. - vonja meg a vállát, bár biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem örül neki. - Hogy van Andy? - kérdi.

  - Az elmondása szerint jól van, de ha ránézel látszik, hogy hazudik. Attól tartok, hogy már nincs sok... - de nem tudtam befejezni a mondatom, mivel gombóc keletkezett a torkomban.

  - Sajnálom. - teszi kezét az enyémre, ami eddig az asztalon pihent. - De tudnod kell, hogy én itt leszek neked.

  - Tudom és köszönöm. - mosolygok rá, majd elveszem a telefont elolvassam a válaszát. - Bocsi. - motyogom. Nem szeretek üzenetet váltani mikor más is a közelemben van, de kíváncsi vagyok, hogy mit akar.

  

  "Igazából ez nem üzenet téma, de megpróbálom itt elmagyarázni neked. Tudom, hogy csak most kaptam esélyt és nem szeretném elbaszni ilyen hamar, de szeretném, ha te is ott lennél, ma délután. A fiúkkal lesz egy kisebb fellépésünk. Szinte biztos vagyok benne, hogy most az jár a fejedben, hogyan mond le, de kérlek szeretném, ha ott lennél. A kedvemért gyere el. - H."

  Kétszer is újraolvastam az üzenetét. Bár elsőnek is megértettem, hogy azt szeretné, hogy elmenjek a koncertjükre, de én nem érzem azt, hogy kibírnám sírás nélkül. Nem tudom, hogy képes lennék végighallgatni a számaikat, hogy nem bőgöm el magam a közepén. Nem értem, hogy miért szeretné, ha én ott lennék?! Tudom, hogy fontos vagyok neki, de miért kéne nekem ott lennem a koncertjükön. De abban is biztos vagyok, ha azt mondom, hogy nem megyek megbántom. Képes lennék a kedvéért elmenni a koncertre és élvezni? Megtudnám ezt tenni érte?

  - Rengeteget írhatott, ha ennyi ideje olvasod. - kuncog fel Stef, mire ráemelem a tekintetem.

  - Igazából nem, csak meglepett a kérése. - vonom meg a vállam.

  - Szerintem én vagyok rá kíváncsi. - morogja. - Nézd sajnálom, de valahogy nem tudok vele megbékélni, hiszen miatta szenvedtél, de emiatt nem szeretnélek elveszíteni téged, szóval nem szólok bele. De sajnos nekem most mennem kell, mivel megígértem a srácoknak, hogy találkozom velük később. Megleszel?

  - Persze, és köszönöm, hogy eljöttél. - mosolygok rá. - Remélem hamar látlak majd. - ölelem meg, mikor mellém ért. - Vigyázz magadra.

  - Te is kislány. - puszil meg, majd elmegy. Én pedig visszaülök a székemre, majd válaszolok neki.

  "Nézd, nem tudom, hogy miért szeretnéd, hogy ott legyek, de én ezt nem tartom jó ötletnek. Nem szeretnélek vele megbántani, sem téged sem a többieket, de nem hiszen azt, hogy jó lenne, ha én is ott lennék... - M."

  Amint elküldtem, rá pár másodpercre jött is a válasz.

  "Tudtam, hogy ezt fogod mondani, de megnyugtatlak, hogy jól fogod magad érezni. Kérlek. Ha azért aggódsz, hogy Cara is itt lesz, nem lesz, mivel elment meglátogatni a szüleit és nem jön haza csak holnap. Kérlek, gyere el. - H."

  Carára nem is gondoltam eddig, de most, hogy felhozta biztosan nem mentem volna el, ha ő is ott van. Mégis mit mondanék neki, ha rám törne a sírás? A francba már! Ha nemet mondok megbántom, ha elmegyek lehet hülyét csinálok magamból. 

  

  "Oké, meglátom mit tehetek. De ezért tartozol nekem! - M."

  Tudtam, hogy boldog lesz a válaszomért, de ki kell majd találnom valamit cserébe, viszont addig még van időm. Elküldtem a címet, én pedig megígértem neki, hogy ott leszek. Gyorsan felpattantam, majd kifizetettem az italom és hazaindultam.

  - Emma! - kiáltom el magam mikor beértem a házba. - Ma ne csinálj programot, mert velem jössz! - jelentem ki.

  - A szobámban vagyok! - kiált ki. - És tudok róla, épp arra készülök. - dugja ki a fejét.

  - Akkor megyek én is készülni. - biccentek, majd belépek a szobába.

  Szerencsére csak át kellett öltözzek, mivel már így is késésben voltunk. Egy kék rövidnadrágot, fekete majót vettem fel, a lábamra pedig egy bakancsot, majd a farmerdzsekimmel a kezemben kiléptem a szobából, ahol már Emma várt készen. Elindultunk és szerencsére még nem kezdődött el a koncert. Hátul mentünk be, ahogy Harry mondta, ahol természetesen már vártak ránk. A fiúk pont akkor jöttek ki az egyik szobából, de Harry ahogy megpillantott felénk indult.

  - Harry! Hová a francba mész, egy perc múlva kezdtek! - kiáltott valaki rá, de ő csak annyit mondott.

  - Egy pillanat, Paul. - elért hozzánk, majd megölelt és puszit nyomott az arcomra. - Köszönöm, hogy eljöttél. - suttogta.

  Időm sem volt válaszolni, mivel abban a pillanatban el is tűnt. Engem pedig ott hagyott az illatával az orromban. Emma megfogta a kezem, majd húzni kezdett a színpad mögé mivel mi ott leszünk, hála a fiúknak.

  - Elpirultál! - kuncog Emma a fülembe, mire én oldalba bököm.

  - Csak mivel egy csomó ismeretlen ember között ölelt meg, amiért tuti, hogy mindenki faggatózni fog majd. - morgom, bár egyáltalán nem ezért történt az egész, hanem a közelsége miatt.

  Egy perc múlva a fiúk tényleg a színpadon voltak. Harry rám vigyorgott, majd köszöntötte a népet. A közönség ujjongani kezdett, mosolyogva fordultam feléjük és döbbenten néztem, hogy milyen sokan vannak. Azt hiszem még sosem láttam ezelőtt ennyi ember, inkább fiatalt összegyűlve egy helyen. Énekelni kezdtek, de én sajnos nem ismertem a számukat, mivel még sosem hallgattam meg őket, az egyetlen amit tudok az az amelyiket együtt írtuk Harryvel, még régebben. Ahogy énekelték a sorokat, egyre jobban kezdtem azt érezni, hogy hiba volt idejönnöm. Tudhattam volna, hogy szerelmes számok lesznek, amiket én nem fogok tudni elviselni. Mély lélegzeteket vettem és próbáltam kizárni a szöveget, amit Harry énekel. Annyira gyönyörű a hangja és amilyen érzéssel adja elő a szólóját, hát azzal mindenkivel elhiteti, hogy tényleg szerelmes. Többször is visszanyeltem a könnyeim, nem akartam sírni. Nem csak azért, mert megfogadtam ezt, hanem mert már belefáradtam, de mikor elértek az utolsó számukhoz, ami a legújabb volt egy könnycsepp kicsordult, de gyorsan letöröltem. Tudtam, hogy tovább maradok akkor hülyét csinálok magamból, így megfordultam és elfutottam, mit sem törődve Emma szólításával. Berontottam az első szobába, majd összekuporodtam a sarokban és próbáltam megnyugodni. Nem sírtam, de zaklatott voltam, amit fogalmam sincs, hogy zárjak ki magamból.

Írjatok véleményt!