Sziasztok!
Tudom, hogy késő van, de ma este elkezdtem írni a részt és csak
most fejeztem be. Remélem tetszeni fog nektek és örültök neki.
Gondolom észrevettétek, hogy Harry már többet jelenik meg benne és
ez így is lesz a részek jövetelével. Szép lassan minden kialakul vagy nem?!
Kíváncsian várom a véleményeiteket. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!
---------------------------------------------------------------------------
Madison Clarck
Ettől rosszabb napot sosem tudnék elképzelni az életemben. Annyi minden derült ki, annyi minden történt, hogy azt felfogni is nehéz. Amikor megtudtam, hogy Andy-nek milyen kevés ideje van hátra, teljesen összetörtem. Már csak egy hajszál választ el az idegösszeomlástól, ami nem más, mint a tény, hogy azt szeretné, hogy erős legyek, csak azért nem kerültem még diliházba.
Egy zombi csodásan nézne ki mellettem. A tegnapi sírástól a szemeim pirosak és dagadtak. Fogalmam sincs, hogy mit fogok velük kezdeni, mivel hamarosan fotózásunk lesz, amit már nem mondhatok le, de igazából nem is szeretnék, hiszen a munkám az ami kikapcsol vagyis eddig az volt, amíg rá nem jöttem, hogy a barátnőm pasija az én ex-pasim. De úgy tudom, hogy ma Cara csak délután jön, így valószínűleg mire ő beér mi már ott sem leszünk, én biztosan nem. Kell egy kis idő, míg feldolgozom, amíg képes leszek majd a szemébe nézni.
Nem megszokottan, úgy döntöttem, hogy teljesen feketébe öltözöm. Ami valószinűleg a hangulatomnak köszönhető. Semmi kedvem színes ruhát felvenni, mikor nem érzem magam jól és ma nagyon nem vagyok jól. Be sem mennék, ha nem lenne kötelező, de sajnos az. Fekete szűk farmer, pólóval, ami kicsit lóg, mivel elég mély a dekoltázsa, így egy sálat tekerek a nyakamba, majd visszamegyek a fürdőbe. A sminknek köszönhetően már nem látszik annyira a sírás nyoma, de még észrevehető, ezért elrejtés képen vörös rúzst kenek a számra, ami biztosan oda vonzza majd a tekinteteket nem pedig a szemeimre.
- Hé, jobban vagy? - szólal meg Emma, mikor megpillant az ajtóban állni. - Jobban nézel ki.
- Meglehet. - sóhajtom. - De egyáltalán nem érzem magam jobban, sőt inkább rosszabbul. Tudtam, hogy egyszer eljön, tudtam... de nem arra számítottam, hogy úgy kell majd újra lássam őt, mint Cara új pasija, akibe szerelmes.
- Sajnálom, de túljutunk rajta, ígérem. - fogja meg a karom. - Már nem vagy egyedül, ketten segítünk neked, jobban mondva hárman. - mosolyodik el halványan, majd a pult felé mutat. Észre sem vettem, hogy ül ott valaki, amíg Em nem szólt.
- Szia. - mosolyodik el, majd feláll és elém sétál. - Hogy vagy? - ölel meg. - Oké, ez egy hülye kérdés, inkább ne válaszolj. - nevet fel kínosan.
- Igen, hülye kérdés. - csatlakozok hozzá. - Szia, Louis. - suttogom.
- Remélem nem baj, hogy átjöttem? - távolodik el tőlem, majd visszaül, én pedig helyet foglalok mellette. Rá mosolygok majd megrázom a fejem. - Akkor jó.
- Örülök, hogy itt vagy. - suttogom, miközben a kávém kavargatom. - Csak most nem vagyok a legjobb társaság. - teszem hozzá.
- De ez nem jelenti azt, hogy ez nem fog változni. - vigyorog rám. - Mindig elértem, hogy mosolyogj. Tudom, hogy ez más eset, de most is sikerülni fog, valahogy. - mire elmosolyodok. - Ááá, semmit sem kell csinálnom, mert már a jelenlétem is mosolygásra késztet.
- Azért ne bízd el magad. - nyújtom rá a nyelvem. - A tegnapi nap sok volt nekem, nagyon sok, de valahogy majdcsak kiheverem, ha ti mellettem lesztek. - nézek Em-re, majd vissza rá.
- Persze, hogy melletted leszünk. - szólal meg Em is. - Én még megyek készülődni, de hamarosan indulhatunk. - bólintok, majd miután Em kimegy, Louis folytatja.
- Sajnálom. - néz rám szomorúan. - Tudom, hogy milyen fontos a számodra, de erősnek kell lenned. Nem csak magadért, hanem miatta is, ha azt látja, hogy erős vagy akkor ő is az lesz. - semmit sem mondok, csak lepattanok a székről, majd megölelem őt.
- Köszönöm. - suttogom, ismét a könnyeimmel küszködve, de most nem sírhatok.
- Bármikor Maddie. - néz a szemembe, miután visszaülök mellé. - Biztos, hogy ma be kell menj?
- Igen, a mait nem mondhatom le, de ha lesz valami holnap azt kihagyom. - sóhajtom. - Filip tudja, hogy mi van az életemmel így biztosan megérti majd. - bólint, én pedig iszom egy korty kávét. - Louis? - fordulok felé. - Ő tudja, hogy itt vagy?
- Nem volt még otthon, mikor én eljöttem. - rázza meg a fejét. - De hiába fogok neki hazudni, egyszer biztosan rájön, hogy téged látogatlak.
Tehát Cara-nál maradt. Én magam is tudom, hogy nem jó neki hazudni, hiszen a múltkorira is rájött, de most tényleg nem akarok vele találkozni, még nem megy és nem is akarom, hogy megtörténjen újból még egy jó ideig.
- Tudom, de kérlek megtennéd a kedvemért? - könyörgök neki, mire ő pár másodperc múlva bólint. - Köszönöm.
- Mad, kész vagy? - kiált Emma. Megiszom az utolsó csep kávét is, majd felállok.
- Igen, egy perc és mehetünk. - kiáltom vissza neki. - Mennem kell. - fordulok felé.
- Tudom, de még találkozunk. - áll fel és ölel magához. - Eszem ágába sincs leszállni rólad, most, hogy megengedted, hogy beszéljek hozzád. - puszil a hajamba.
- Én pedig nem akarom, hogy leszállj rólam. - mosolygok fel rá. - De most mennem kell, később találkozunk. - puszil meg az arcát.
- Később. - köszön el, majd lép ki a lakásunkból.
Fél óra múlva már az öltözőmben ültem a sminkasztal előtt. Fogalmam sincs, hogy miért de az út nagy részében attól tartottam, hogy összefutunk Harry-vel. Meg sem kellett volna lepődnöm, ha találkoztunk volna, hiszen ő mindenhol megjelenik, ahová csak beteszem a lábam. A fotózás szerencsére nem mosolygós lesz, hanem normál, ahol nem kell vigyorogni. Filip úgy döntött, mivel szép barna vagyok, fehérneműt veszek fel rá pedig egy átlátszó, fekete csipkéből készül ruhát, ami alig takarja el a fenekem, de épp ez a lényeg, szerinte. A hajam laza hullámokba van, a sminkem pedig kihívó, egyáltalán nem látszik, hogy milyen kemény éjszakám volt.
- Mad, kész vagy? - kiált Niki, a segítőnk.
- Már megyek is. - állok fel.
Mosolyogj, mosolyogj. Semmi bajod sincs, senki sem tudja, mi zajlik a magánéletedbe és nem is kell nekik megtudni. A cipőm sarka kopog a földön ahogy haladok a fotózás helyszínére.
- Szia kislány. - kapja el a karom Filip. - Hiányoltalak tegnap.
- Helló, sajnálom, csak dolgom volt, de Emma mindent elmondott. - válaszolom. - Szeretnék is majd róla beszélni veled.
Filip azt akarja, hogy a hét közepén utazzunk el mind LA-be, hogy ott tartsunk egy tengerparti fotózást, de én ezen képtelen vagyok részt venni. Nincs hozzá hangulatom és nem szeretném, hogy bármi történjen abban a pár napban, amíg én a hasam süttetem a parton. Inkább itt maradok, így legalább több időt tölthetek majd Andy-vel is. Tudom, hogy nem igazán fog neki örülni, de azt is tudom, hogy megérti majd.
- Rendben, a szünetben keress meg. - halad tovább, ahogy én is.
***
- Mad, feküdj hasra a kanapén és néz rám. - utasít Marc. Utálom mikor megmondják, hogy mit csináljak, de most nem igazán törődöm vele. Megteszem a mit kér, majd próbálok normális arcot vágni. - Tűnj elgondolkodottnak. - bólintok. Mi sem egyszerűbb. Annyi minden jár a fejemben, hogy ez pont jól fog jönni, hiszen tudom, hogy ilyenkor nem figyelek arra, hogy mit teszek és a legjobb képek ekkor jönnek. - Tökéletes, ne hagyd abba.
Sok kattogás és villanás, de én mit sem törődöm velük. Azon jár az agyam, hogy vajon hány óra lehet és mikor kell bejönnie Cara-nak. Nem akarok vele találkozni, ma még nem menne. Tudom, hogy rájön majd, hogy valami bajom van, de addig gondolkoznom kell majd valami jó indokon, mert az igazat biztosan nem mondom majd el neki.
- Rendben, tíz perc szünet. - megkönnyebbülten sóhajtok fel, majd felállok és elindulok megkeresni Filip-et, de előtte még Marc megállít. - Az ajakrágcsálás, tökéletes volt. - miről beszél?
- Kösz. - szólok oda, majd tovább megyek. - Nem láttad Filip-et? - kérdem Em-t.
- Az előbb még itt volt. - vonja meg a vállát. - Most akarod neki elmondani? - bólintok. - Biztosan nem szeretnéd, hogy veled maradjak, nem muszáj mennem.
- Nem, menj csak nekem itt marad Stefan és Louis támasznak, nem kell aggódnod. Tényleg, jól leszek, te menj csak és érezd jól magad. - mosolygok rá.
- Oké. - sóhajtja. - Néz ott jön. - mutat előre.
- Filip. - állok meg előtte. - Beszélnünk kell.
- Oké, gyere. - fogja meg a kezem, majd ránt be egy szobába, ahol csak mi vagyunk. - Miről van szó?
- Én nem mehetek veletek LA-be. - kezdek bele.
- Miért ne jöhetnél? - nevet fel.
- Személyes problémák. Nem menne, most tényleg nem... - suttogom. - De ígérem, hogy a következőre elmegyek bármi is legyen.
- Jó megértem. Tudom, hogy milyen nehéz az életed, eszem ágába sincs még jobban megnehezíteni. De a következőn ott leszel ezt megígérted. - kacsint rám.
- Ott leszek. - mosolygok rá. - És köszönöm.
- Nincs mit kislány, de most mennem kell. - köszön el, majd kilép.
Én is utána megyek, mivel vége a szünetnek és semmi kedvem ismét magamra haragítani Marc-ot, elég volt egyszer úgy látnom őt. Odaérve a tudtomra adták, hogy az a ruha lekerül rólam, tudhattam volna, hogy ez lesz, de mit sem törődve a pasik bámulásával ledobtam magamról, majd követtem az utasításokat. Már sokkal könnyebb a vetkőzés, mint amilyen eleinte volt. Akkor még szégyenlős voltam, már nem vagyok az.
- Fordulj háttal és néz vissza rám. - utasít.
- Fiatalember ön nem jöhet be ide. - szólal meg az őr a folyosón.
- Tudom, a barátnőmet kísértem el, modell. - hallok egy rekedt hangot, amitől kiráz a hideg.
Biztosra veszem, hogy csak képzelődöm. Nem kell minden hangról azt higgyem, hogy az övé csak, mert hasonlít rá. Próbálok a fotózásra koncentrálni, de ahogy tovább beszél egyre jobban meg vagyok róla győződve, hogy ő az, hiszen ki más lehetne?
- Mad, koncentrálj. - sóhajtja Marc. - Én is fáradt vagyok, de már csak pár kép.
Én tényleg próbáltam elhinni, hogy rosszul látok, hogy ez nem történhet meg velem, de nem ment, hiszen ott állt az ajtóban. Mit keres itt, miért jött ide a tegnapi után? Tudta, hogy itt dolgozom és szerintem azt is, hogy itt leszek, akkor miért jött ide? Most meg úgy bámul rám, hogy majd kiesik a szeme. Csodás, csak ő kellett, ő hiányzott ebből a kicseszett napból.
- Minden rendben? - ráncolja a homlokát Marc, mire én megrázom a fejem. - Jó, hát akkor mára ennyi emberek legközelebb folytatjuk. - sóhajtja. - Mi van veled? - állít meg mikor el akarok menni mellette.
- Nehéz hetem volt, bocs. Nem fordul többet elő. - nézek rá bocsánatkérően.
- Ajánlom is. - morogja. - Nekem sem könnyű képeket készíteni, főképpen akkor nem mikor a modell nem jár a Földön.
- Bocs. - haladok tovább, átkozva magam, hogy nem hoztam valamit, amit magamra kaphatok. Alsóneműben nehéz lesz elmenni mellette.
Remegek és már kétszer, majdnem megbotlottam a saját lábamban. Olyan hosszú útnak tűnik eljutni az ajtóig, pedig csak tíz méter. A tekintete lyukat éget belém. Már mellette haladnék lefelé a lépcsőn, hanem léptem volna rosszul.
- Hé, vigyázz. - kapja el a karom. Basszus, semmit sem változtam. Még mindig libabőrös leszek az érintésétől. - Jól vagy? - kérdi.
- Persze, csak engedj el. - motyogom. Összeráncolja a homlokát, de elenged, én pedig folytatom az utam le a lépcsőn, majd amint leérek leveszem a cipőm, mielőtt még kimenne a bokám.
Hogy képes ezt tenni velem egy érintése? Miért akarom, hogy megérintsen? Miért vagyok képtelen kiverni őt a fejemből? Kösz Harry! Tényleg, csak az kellett, hogy sírva fakadjak ahol egy millió kamera van. Berohanok az öltözőmbe, majd magamra zárom az ajtót. Felkapok egy köpenyt, majd leülök a kanapéra és felhúzom a térdeim. Miért teszi ezt velem? Én pedig miért vagyok ennyire naiv, hogy bedőlök neki? Észre sem veszem, hogy valaki van a szobában, amíg meg nem érinti a vállam. Mit keres itt? Hogy jutott ide be? Hiszen bezártam az ajtót vagy csak akartam?
- Mit keresel itt? - ugrok el előle. - Harry menj ki az öltözőmből.
- Beszélni akarok veled. - morogja. - És szerintem nem akarok, hogy kimenjek innen vagy tévedek?
- Tévedsz, menj ki! - nézek rá mérgesen.
- Mad, ne csináld ezt. - sóhajtja. - Csak beszélni akarok veled. - ül le a kanapémra, én pedig a szoba másik oldalára megyek. - Nem foglak megenni, ne menekülj előlem.
- Én nem akarok veled beszélni. - nézek rá könnyes szemekkel. - Kérlek menj el.
- Nem megyek sehová sem, amíg nem beszéltünk. - jelenti ki.
- Miért vagy ilyen makacs? - csattanok fel. - Húzzál ki, mielőtt hívom az őröket.
- Nem tennéd. - vigyorog.
- Biztos vagy benne? - vágom rá, majd nyúlok a telefonért, bólint. Hát jó legyen, felvettem, majd tárcsázni kezdtem a számot, de elejtettem, mikor megéreztem a leheletét a nyakamon.
- Látod, mondtam, hogy nem teszed meg. - suttogja.
- Miért csinálod ezt? - kérdem halkan. - Miért nem tudsz békén hagyni? Miért kell neked folyton megjelenned, ahol én vagyok? Miért vagy képes elterelni a figyelmem? Miért? Miért vagy itt Harry?
- Mert - fordít maga felé, majd magához ölel. A könnyeim utat törnek maguknak, majd próbálok elhúzódni tőle, sikertelenül - még mindig szeretsz. - suttogja a nyakamba. Levegőt is elfelejtek venni, amikor megérzem az ajkát a nyakamon. - Ahogyan én is.
- Nem. - kiáltok fel. - Eresz el! Ne érj hozzám... - lököm el magamtól. - Nem akarlak látni kérlek menj el... - esek össze előtte.
- Hé. - guggol le mellém. - Nyugodj meg. Nem azért jöttem ide, hogy bántsalak vagy fájdalmat okozzak neked.
- Csak elhozni a barátnődet. - vágom rá.
- Veled akartam beszélni, csak ezért hoztam őt el. - suttogja. - Csak beszélni akarok veled. Megengeded? - tudom, hogy addig nem száll le rólam, míg nem beszéltünk, így aprót bólintok. - Sikítozni kezdel, ha felemellek és elviszlek a kanapéig? - bólintok, mire nevetni kezd. - Felsegíthetlek? - bólintok. - Beszélni is fogsz velem? - kérdezi vigyorogva.
- Azt hittem, te akarsz velem. - szólalok meg, miután leültem.
- Ez így is van, de tudod a beszélgetéshez két ember kell. - ül le mellém. - Összehúznád a köntösöd, a tested elvonja a figyelmem. - felhorkanok, majd megszólalok.
- Talán a barátnőd, nem elégít ki? - morgom, majd összehúzom.
- Talán féltékeny vagy? - vigyorog, megrázom a fejem. - Nekem próbálsz meg hazudni. De csak , hogy tud nem elégített ki, mert engem csak te tudsz. - azonnal vörös leszek, mi az, hogy csak én tudom? - Annyira aranyos vagy ilyenkor.
- Nem térhetnénk a tárgyra? - csattanok fel. - Miről akarsz beszélni?
- Mad, sajnálom amit tettem. Tényleg sajnálom. Tudom, hogy melletted kellett volna legyek, de képtelen lettem volna rá, csak barátként melletted lenni, mivel te sokkal több vagy számomra egy barátnál. Nem akarok a barátod lenni, több akarok lenni számodra, mint egy szimpla barát.
- Ezt már késő bánni. - suttogom. - Ezen már nem tudsz változtatni.
- Lehet, hogy nem tudok, de a jövőn és a jelenen igen. - néz a szemembe, mire én elkapom róla. - Tudom, hogy még érzel irántam valamit, érzem a szíved is ezt mondja. Nem fogom hagyni, hogy újra elveszítselek, most, hogy találkoztunk... ismét. Mindent megteszek, hogy visszaszerezzelek.
- Harry, én nem akarom ezt. Nem akarom, hogy visszaszerez, nem érzek irántad semmit sem. Ha erről akartál beszélni már mehetsz is. - állok fel, majd nyitom ki az ajtót.
Ő is feláll, majd mikor azt hiszem, hogy kimegy becsukja az ajtót, engem pedig neki dönt. A szívverésem felgyorsul, levegőt is elfelejtek venni, amikor megcsap az illata. Olyan közel van hozzám, mégis olyan távol. Mélyen a szemembe néz, tudom, hogy mit akar elérni és ha így folytatja el is fogja érni, amit biztosan megbánnék.
- Ha már nem szeretsz akkor lökj el magadtól, akadályozod meg, hogy hozzád érjek. - suttogja. - De nem tudod megtenni, mivel a tested vágyódik az érintésem iránt, te is vágyódsz iránta. A hangom megőrjít, az illatom elkábít és csak gondolj bele, hogy mire lenne képes egy csókom veled...
- Hagy abba. - sírok fel.
- Valld be, hogy vágysz a csókomra. - hagy nedves puszikat a nyakamon, mire én sírni kezdek. - Nem tudsz nekem hazudni, elárulnak téged a mozdulataid. - a keze a köntösöm alá került a derekamra. Teljesen igaza van, hiszen az érintésére az egész testem remegni kezdett. - Remegsz, ami csak engem igazol. Miért nem adod meg magad? Hmm? - veszi a fogai közé a fülcimpámat.
- Ne csináld, kérlek. - teszem a kezem a mellkasára.
- Mit tennél, ha most megcsókolnálak? Vagy megérintenélek?
- Kérlek... - suttogom.
- Mire kérsz? - morogja. - Tudod nem tiszta, azt szeretnéd, hogy elengedjelek vagy, hogy megcsókoljalak? Szeretnéd, hogy megcsókoljalak.
- Nem... - vágom rá. - Igen... nem tudom a francba is! - felkuncog.
- Megmondom én a válaszod rá. - suttogja. - Igen.
Eltávolodik a nyakamtól, majd mélyen a szemembe néz utána pedig le az ajkamra. A francba, miért nem tudom megállítani. Miért nem akarom én megállítani? Hagyni fogom, hogy megcsókoljon? Nem tehetem! Hiszen barátnője van és ő nem szeret engem, nem csókolhat meg. Már csak pár centi választ el, hogy az ajkaink találkozzanak, mikor kopognak az ajtón.
- Mad bent vagy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése