Sziasztok!
Sajnálom, hogy nem tegnap tettem fel, de egész nap másoltam, mivel
a tanárok most kapnak észbe, hogy nincs elég jegyünk...
Remélem tetszeni fog a rész és várni fogjátok a következőt.
Jövőhéten már két rész lesz, de a mostanin még csak egy, aminek
gondolom örültök.
Köszönöm a bíztatást, nagyon jól esik, remélem a jövőben sem hagytok fel vele.
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!
----------------------------------------------------------------------------
Hiába éreztem azt, hogy amint párnára hajtom a fejem, rögvest elalszom, nem sikerült. Hogy miért? Erre nagyon egyszerű a válasz. Bár teljesen ki voltam merülve a sok gondolkozás miatt, mégsem hagyott elaludni valami. Az agyam folyamatosan pörgött megállás nélkül, természetesen ez a személy, aki nem hagyott nyugodni nem volt más, mint Harry.
Tudtam. Pontosan tudtam, hogyha rá gondolok azzal csak rontok a helyzeten, de képtelen voltam másra összepontosítani, csak ő férkőzött be a fejembe. Amint behunytam a szemeim, magam előtt láttam azt a késő estét, amikor még az intézetben voltunk és először csókolóztunk. A hideg futott végig a hátamon a gondolatra. Még most is tökéletesen emlékszem arra az estére a lépcsőn, soha az életbe nem fogom elfelejteni. Ahogy az ajkaink találkoztak, ahogy végre megszegtem a szabályom és egy percre boldog voltam, még akkor is, ha tudtam, hogy nagy hibát követtem el. Tudom, hogy bánnom kellene, hiszen nagyon megbántottam vele valakit, aki még most is nagyon fontos számomra, de nem tehetem, mivel ha akkor nem teszek semmit, akkor nem lettem volna sosem olyan boldog mint abban a pár percben kettesben vele. Mint a titkos találkozásokon, ahol alig bírtunk elválni egymástól. Az elcseszett életembe ő hozta vissza a fényt, amit most - mármint már hónapokkal ezelőtt - elveszítettem és újra a sötétben bolyongok. Vajon képes leszek valaki mással is ugyanezt a hatást elérni, mint akkor vele? Képes lennék valaki mást úgy szeretni, mint ahogy őt szeretem? De a legfontosabb kérdés, képes vagyok túllépni végre rajta és megpróbálni valaki más mellett megtalálni a boldogságot? Ha erre a kérdésre most kéne válaszolnom, biztos vagyok benne, hogy nemet mondanék. Tudom, hogy már úgysem lenne belőle semmi, de az ember sosem felejti el igazán, azt a személyt, akit annyira szeret, mint én őt. Ha keresnék és próbálkoznék, szerintem találnék is egy személyt, akit talán képes lennék úgy szeretni, de nem akarok. Nekem csak ő kell. A biztonságot nyújtó karjai, selymes, puha haja, telt, édes ajka. Semmi másra nincs szükségem ezeken kívül. De tudom, hogy ezt gyorsan ki kell vernem a fejemből, mivel már lehetetlen lenne bármiben is reménykedni. Különben is nekem ott van Andy, akinek szüksége van rám. Lehet, hogy nem vagyunk együtt, de tudom, hogy nem esne jól neki, ha valaki mással látna engem, miközben ő még mindig szeret.
- Ha már ilyen kényelmesen elhelyezkedtél akár aludhatnál is. - fordította felém a tekintetét Stefan, egy pillanatra az útról. - Ha odaértünk majd felébresztelek. - mosolygott.
Elmosolyodtam, amikor átvillant az agyamon, hogy Stef szemszögéből nézve milyen érdekesen ülök - inkább fekszem - a mellette a lévő ülésen. Az ablak teljesen le van engedve, hogy friss levegő jöjjön be a sok ember közé, akik megállás nélkül beszélnek, csak mi ketten maradunk csendben elöl. Mivel a lábaim elég hamar elzsibbadtak úgy gondoltam, hogy sokkal kényelmesebb lenne őket valahová feltenni és én az ablakot választottam erre a célra. Tudom, hogy hülyének néznek, akik elmennek mellettünk, de egy csepet sem érdekel, ugyanis el sem tudják képzelni, hogy milyen kényelmes így.
- Lehet, hogy kéne, de nem szeretnék aludni. - fordítom felé a fejem és nézni kezdem, amint erősen koncentrál az útra és a biztonságra.
Nem egyszer gondoltam arra, hogy talán több is lehetne közöttünk Stef-el, de valahogy mindig elvetettem a gondolatot, hiszen mi csak barátok vagyunk és semmi féle képen nem szeretném megbántani azzal, hogy csak azért jövök vele össze, hogy valaki mást elfelejtsek. Ő ezt nem érdemli meg. Igazából, ő az egyetlen fiú barátom aki maradt nekem és őt már nem szeretném elveszíteni, nekem barátra van most szükségem, aki mellettem áll és megvigasztal, ha szükségem van rá, de csak mint egy barátot.
- Mitől félsz, Mad? - kérdezte halkan egy pillantást vetve rám.
- Semmitől sem félek. - felelem. - Csak tudod, nem azért jöttem el, hogy végigaludjam az utat, hanem azért, hogy kikapcsolódjak és jól érezzem magam vagyis megpróbáljam ezt. - hazudom, de remélem ez most nem fog neki feltűnni.
- Mad, ismerlek. - suttogja, hogy csak én halljam. - Tudom, hogy mikor bánt valami és ez most pont egy olyan helyzet és sajnos azt is tudom, hogy mi bánt téged. - sóhajtja. - De azt szeretném, ha egy kis időre elfelejtenéd és nem emésztenéd magad vele. Megpróbálod a kedvemért? - tekint felém.
Sajnos túl jól ismer, hogy elhiggye a hazugságaimat. Tudja, hogy bánt valami, természetesen azt is, hogy micsoda. Néha azt érzem, hogy az én fájdalmammal nem csak magamnak teszek rosszat, hanem neki is, mivel ahogy látom nagyon a szívemen viseli a sorsom, amit valahogy meg is értek, hiszen ő mindig ott volt nekem, amikor szükségem volt valakire. Nagyon hálás is vagyok neki érte, de ő fel sem tudja fogni, hogy mennyire nehéz nem arra gondolni, amin folyamatosan csak kattog az agyad.
- Meg. - suttogom rá nézve. Az ajkai mosolyra húzódnak és bólint egyet. Biztos vagyok benne, hogy mindent megfog tenni, annak érdekében, hogy én ebben a két napban mindenről megfeledkezzek.
Az út további részében megpróbáltam elterelni a gondolataimat a zavaró tényezőkről és a többiek beszélgetésére összepontosítani. Sajnos nem nagyon sikerült, de a rádióból bömbölő zene elterelte kicsit a figyelmem.
- Ethan! - kiált fel Em hátulról. - Azonnal vedd le rólam a fejed. - nevet.
- De hát olyan meleg és puha a bőröd. - válaszol szórakozottan Ethan. - Szeretem a bőröd. - miután mindenkinek eljutott a tudatáig, hogy mit is mondott Ethan, hangos nevetésben törtek ki, még mi is csatlakoztunk hozzájuk Stef-el.
- Hé srácok, lehetne kicsit halkabban? Valaki itt az útra próbál figyelni. - próbált mérgesnek látszani Stef, de én tisztán láttam, hogy ott bujkál a vidámság az arcán és a hangjában is.
- Ne legyél már ilyen ünneprontó, haver. - szólal meg Ashton. - Ha jól tudom szórakozni jöttünk és de még mennyire, hogy jól fogunk. - mutatja meg nekünk gyönyörű mosolyát.
Stefan, rajtam, Emmán, Carán kívül még elhozta három másik haverját is. Szinte biztos vagyok benne, hogy Emma csak azért ragaszkodott ehhez az ötlethez annyira, hogy még jöjjenek velünk a haverjai is, hogy bepalizzon, mivel ha jól sejtem akkor elégé odavan Ethan-ért. De ki ne lenne érte oda - rajtam kívül - hiszen tökéletes a humora, bájos, kedves és mindig tudja, hogy mit kell mondjon, hogy egy lány a karjai közé vesse magát. De Stefan-tól tudom, hogy nem használná ki Emmá-t és én nem is hagynám neki, ha mégis megpróbálná. Már egy fiú összetörte szegény szívét, igaz nem mutatta annyira, hogy bántja, de én pontosan tudtam, hiszen ismerem, így eszem ágába sincs hagyni, hogy ez még egyszer megtörténhessen. Ashton, pedig egy olyan srác, aki a mának él, aki mindent ki a akar próbálni az életében, aki előtt nincs semmilyen határ, mindig eléri, amit csak szeretne. Jace, pedig egy olyan fickó, aki szeret fejest ugrani az újdonságba, kicsit hasonlít a régi önmagamhoz, amiért nagyon jól kijövök vele, de természetesen nem csak vele, hanem a többiekkel is.
Hátrapillantottam a tükörben és mosolyogva néztem szét a társaságon, akik nevetve lökdösődve mulattak. Csak egyetlen személy bámult ki az ablakon, aki nem volt más, mint Cara. Igazából ő volt az egyetlen, aki az út nagy részében csendben ült és az ablakon bámult ki vagy telefonozott. Gondolom a barátjával váltogatott üzeneteket. Látszik rajta, hogy mennyire szereti. Szerencsés srác lehet, hiszen Cara tudomásaim szerint nem nagyon esik hamar szerelembe, de úgy látszik ő hamar elérte nála.
- Minden rendben? - kérdeztem rá nézve. Felém kapta a tekintetét, majd halványan elmosolyodott.
- Persze, minden rendben, csak elgondolkoztam. - motyogja.
- Szerencsés srác lehet. - tátogom, hogy senki se hallja, de Cara arcából ítélve pontosan értette, hogy mit mondtam neki.
- Srácok, még öt perc és megérkezünk. - kiáltja túl a társaságot Stef.
Mosolyogva fordultam vissza a helyemre. Igazából még abba bele se gondoltam, hogy milyen lehet majd a ház és a környéke. Hát igen látszik, hogy az út nagy részében én mire koncentráltam. Hát nem erre a hétvégére az már egyszer biztos. Gyorsan haladtunk felfelé a fák között a keskeny úton. Szinte biztos voltam benne, hogy amint kiérünk a fák közül egy hatalmas ház fog elém tárulni és hát nem sokat tévedtem.
A ház emeletes volt, így gondolom mindenkinek lesz külön szobája, ahová elvonulhat ha magányra vágyik. A kocsi egészen a ház ajtajáig vitt minket, ahol majd megállt.
- Megérkeztünk. - fodul hátra Stef. - Szóval most elmondok egyetlen egy szabályt, amit mindenkinek be kell tartania ebben a két napba. - nevetve bólintottunk. - A házat nem verjük szét, mert mindent nekünk kell eltakarítani vagy esetleg visszavásárolni, ha bármi baj is történik. - mondta határozottan.
- Igenis apuci. - nyávogja Ethan, mire Emmá-ból kitör a hangos nevetés. - Nem verjük szét a házat.
Miután nagy nehezen sikerült kiosztanunk kinek melyik lesz a szobája, ugyanis Ethan és Ashton veszekedni kezdtek, hogy melyikük foglalja el a nagyobb szobát. Végül egyiküknek sem sikerült, mivel Stefan azt mondta, hogy az lesz az ővé, ha nem egyeznek meg, így a fiúknak két kisebb szobán kellett osztozniuk. Cara és Em a folyosó végén kaptak szobát, én pedig Stef és Jace szobájával szemben. Becipeltük a csomagjainkat a szobába. Úgy pakoltunk be, mintha legalább egy hétig maradnánk, nem pedig csak egy éjszakára, de hát mégis mit vár az ember a lányoktól. Nekünk még akkor is sok cuccunk van, ha csak egy éjszakára utazunk el, ilyenek vagyunk és ezen nem lehet változtatni. Mindenkinek megvan a maga kis aprósága, ami nélkül nem szeretne eljönni és hát így hamar összegyűlnek a cuccok, amiket valójában nem is fogunk használni, de azért a biztonság kedvéért betettünk, hogyha mégis kellene legyen kéznél.
- Oké, most, hogy végre Mad is megérkezett. - pillantott rám Ethan, amint leültem Jace mellé a kanapén. - Mit csináljunk? - vigyorgott ránk. - Igyunk? Kajáljunk? Vagy ússzunk? Ki mire szavaz?
Az ivással és a kajával tisztában voltam, de az úszással? Ethan nem hülye vagyis eddig én tudtam annak, de az ég szerelmére az erdő közepén vagyunk, mégis hol akar itt úszni? Kíváncsian fordultam Stefan felé, de úgy látom, hogy nem csak én voltam így, mivel Cara és Emma is ezt tettem, majd Em nevetve megszólalt.
- Nagyokos mégis hol szeretnél úszni? - néz rá hülyén, mire Ethan csak jobban vigyorogni kezd. - Tényleg van egy medence itt? - fordult Stef felé, aki hevesen bólogatni kezdett. - Hol? - kérdeztük egyszerre, Em-el.
- Alattunk. - vonta meg a vállát Stef. - A szüleim úgy gondolták, hogy egy medence nem ártana ebbe a házba, ha már annyira elszigetelt a várostól. - néz ránk vigyorogva.
- Azt akarod mondani nekem, hogy egész nyáron itt volt ez az átkozott ház üresen egy medencével, te pedig egy szóval sem említetted ezt nekünk? - vonja kérdőre Em, Stefant.
- Nem volt időm. - vonja meg a vállát, majd rám néz. Én pontosan tudtam, hogy miért nem említette. Én voltam az oka. Tudta, hogy semmi esélye sem lenne, hogy kimozdítson abban az állapotban, amiben akkor voltam.
Igaz a modellkedés, amivel mindennapjaimat töltöttem lefoglalt és kemény munkába is került, hogy minden jól menjen. Eleinte még nem voltam valami nagy barátságba a kamerával, azzal meg annál inkább sem, hogy pózolnom kellett. Megmondták nekem, hogy álljak be és mit vegyek fel. Igaz az még mindig megmaradt, hogy ők döntik el mibe kell lennem, de már én szabom meg a pózokat, amivel mindenki nagyon megvan elégedve. Szeretem a munkám, még akkor is ha eleinte kicsit zavarbaejtő is volt, hiszen mostanában volt, hogy csak alsóneműben pózoltam. Amibe természetesen először nem is mentem bele, miszerint én nem akarom magam mutogatni, de idővel beletörődtem, hogy minden modell mutogatja magát még akkor is ha nem szeretné és különben is, amíg semmim sem látszik, addig bármibe belemegyek. De persze a munkám mellett, még mindig sokkos állapotban voltam, Andy és Harry miatt is, ezt pedig pontosan tudta és azért nem szólt erről egy szót sem, hogy megkíméljen egy olyan hétvégétől, amihez akkor semmi kedvem sem lett volna. Nem mintha most több kedvem lenne, de már kicsit jobban vagyok, mint voltam így valószínűleg a társaságom is jobb lesz. Egy köszönöm-öt tátogtam felé, mire ő biccentett, majd folytatta.
- Sok volt a munka és a nyár elején még anyámék is itt voltak szóval esély sem volt rá, hogy kijöjjünk, de most, hogy itt vagyunk kihasználjuk a medencét azt megígérhetem. - vigyorog ránk.
- Még szép. - vágja rá Ethan és Ashton, majd Ethan folytatja. - Nem mindennap látni szupermodelleket bikiniben. - böki oldalba a srácokat, mire ők bólogatni kezdenek.
- Ki mondta, hogy fogtok? - kérdem felvont szemöldökkel. - Tudjátok, nem gondoltuk, hogy egy medence lesz az erdő közepén, így nem hoztunk fürdőruhát. - teszem hozzá, mire lehervad a vigyoruk.
- Csak blöffölsz. - mutat rám Ash. - Látom rajtad. - vigyorog.
- Hülyék lennénk bárhová is menni a bikinink nélkül. - nevet fel Emma.
- Na most, hogy ezt megbeszéltük, akkor mindenki kap 5 percet, hogy átöltözzön, majd lejöjjön ide. - áll fel Stef. - Aki nem lesz itt arról teszünk, hogy ne ússza meg szárazon. - vigyorog.
Még sosem láttam őt ennyire másnak. Itt olyan mint egy igazi kamasz fiú, pedig a való életben nyugodt. Úgy látszik, hogy az erdő mindenkiből az állatot hozza ki, mivel úgy érzem, hogy kicsit én is felszabadultabb vagyok, pedig még semmit sem ittam.
Már egy fél órája áztatjuk magunkat a hatalmas medencében. Az igazat megvallva, nem is úszunk, hanem ficánkolunk és menekülünk a fiúk elől, mivel a fejükbe vették, hogy elkapnak minket és jól megleckéztetnek. Csináltunk nekik valamit? Igen, lehoztuk a piát fentről, ez volt a bűnünk, amiért ők meg akarnak nekünk fizetni.
- Jace, azonnal engedj el. - visítom, amikor megérzem a kezét a derekamon.
- Mit kapok cserébe? - suttogja a fülembe, mire kiráz a hideg.
- Inkább azt mondom, hogy mit kapsz ha most nem engedsz el. - morgom, de egy csepet sem vagyok rá dühös csak kíváncsi, hogy meglágyul a szíve.
- Nem tudnál nekem ártani, Mad. - suttogja. - Ahhoz túlságosan kedvelsz. - tudtam, hogy az ital beszél belőle, de az is lehet, hogy belőlem is, mivel összerezzentem a kijelentésére.
Igaz, hogy kedvelem, de nem tudom elképzelni, hogy barátságon kívül bármi is lehetne közöttünk. Most belőle is csak a pia beszél, valószínűleg, ha holnap felébred már nem is fog erre emlékezni. Hírtelen ötletem támadt, így megfordultam a karjaiban. Az arcunk nagyon közel került egymáshoz, de én álltam a tekintetét és nem húzódtam el, hanem inkább közelebb hajoltam hozzá, mire a szorítása meglazult. Megcsináltam! Mivel már nem tartott olyan szorosan és azt hitte, hogy meg fogom őt csókolni esélyem volt a menekülésre, amiért valószínúleg később még megfizetek, de most nem igazán érdekel. Teljes erőmből ráugrottam, mire ő a víz alatt kötött ki. A többiek felénk kapták a fejüket, majd hangosan nevetni kezdtek. Pár másodperc elteltével elengedtem a fejét így ő a felszínre bukkant.
- Ezt jól megkaptad Jace! - nevet Ethan.
- Mad-el nem olyan könnyű, mint ahogy te azt gondolod, haver. - kacsint rá Stef.
Jace köhögni kezd, ami valószínűleg annak az oka, hogy vizet nyelt, így közelebb úszok hozzá, majd a vállára teszem a kezem.
- Jól vagy? - kérdem halkan.
- Persze. - morogja. - Most, hogy túljártál az eszemen büszke lehetsz magadra, de nem sokáig mert ezt megfogom bosszulni, Mad. - vigyorog rám.
- Állok elébe. - vágom rá, majd faképnél hagyom és a többiekhez úszom.
Ki idő elteltével a nappaliban ülünk, törölközőkbe burkolva. Stefan nagyon furcsán viselkedik, fogalmam sincs, hogy mi lehet a baja. Tudom, hogy egy kicsit többet ivott a kelleténél vagy lehet, hogy az bántja, hogy a barátai hamarabb elérték, hogy mosolyogjak és nevessek, mint ő? Igen ebben lehet valami, hiszen azért hozott el, hogy felvidítson, de ez a barátainak hamarabb sikerült, mint neki. Mivel fázni kezdtünk, felmentünk átöltözni száraz ruhákba.
Ahogy kijöttem a szobámból nedves hajjal, megindultam a lányok szobái felé. Amint elhaladtam Cara szobája mellett, hangokat hallottam így megálltam, már be akartam nyitni, amikor rájöttem, hogy telefonál. A barátjával. Jutott azonnal az eszembe, nem akartam hallgatózni, de mégis elcsíptem egy mondatot, aminek sikerült azonnal tönkretennie a kedvemet.
- Kár, hogy nem lehetsz itt, hiányzol, de megértem, hogy úgy gondoltad, hogy ezt a két napot inkább a csajokkal tölteném, pedig szeretném, ha te is itt lennél és bemutathatnálak nekik. - átkozom magam, de nem bírtam ki. - Tudom, hogy még nem szeretnéd, de kíváncsiak lesznek rád és pedig nem akarom, hogy kutakodni kezdjenek és úgy jöjjenek rá a kapcsolatunkra. - kisebb szünet, majd folytatta. - Persze megértem, hogy fáradt vagy. Szeretlek! Ha... - de már nem volt erőm tovább hallgatni. Nem akartam ezt hallani.
Erre volt most a legkevesebb szükségem, hogy kihallgassam, amit egy szerelmes pár beszélget és ismét rájöjjek, hogy mennyire magányos vagyok. Igaz barátaim vannak, de nekem néha egy olyan személyre is szükségem lenne, mint egy több mint barátra. Fájó szívvel mentem vissza a nappaliba, ahol már meggyújtották a kandallóban a tűzet és leültem Stefan mellé.
- Minden rendben? - kérdezte, amikor észrevette, hogy valami nincs velem rendben.
- Persze. - mosolygok rá, bár tudom, hogy úgyis tudja, hogy hazudok, de rámhagyja úgy látszik, most az egyszer. Az üvegért nyúlok, amit jól meg is húzok, majd visszateszem az asztalra. A fiúk kikerekedett szemekkel bámulnak rám, majd később a lányok is, de egyikük sem kérdezi meg, hogy mi a bajom.
Hát a pia hamar megtette a hatását a társaságon és jól ki is ütött minket. A zene hangosan bömbölt a lejátszóból, mi pedig énekeltünk, közben pedig ide oda ugráltunk. Hol fogócskáztunk, hogy táncoltunk vagy akár a fiúknak tartottunk kisebb bemutatót, amint mindannyian élveztek...
Már három óra is elmúlt, de én még mindig nem vagyok fáradt, hiába fekszem az ágyban, mivel a többiek már rég kiütötték magukat, bennem még mindig maradt egy kis alkohol, ami nem hagy aludni. Kiosontam a szobámból, le a nappaliba, majd levetettem magam a kanapéra és tűzet kezdtem bámulni, közben pedig elgondolkoztam egészen addig, míg hangokat nem hallottam a hátam mögül....
Tudtam. Pontosan tudtam, hogyha rá gondolok azzal csak rontok a helyzeten, de képtelen voltam másra összepontosítani, csak ő férkőzött be a fejembe. Amint behunytam a szemeim, magam előtt láttam azt a késő estét, amikor még az intézetben voltunk és először csókolóztunk. A hideg futott végig a hátamon a gondolatra. Még most is tökéletesen emlékszem arra az estére a lépcsőn, soha az életbe nem fogom elfelejteni. Ahogy az ajkaink találkoztak, ahogy végre megszegtem a szabályom és egy percre boldog voltam, még akkor is, ha tudtam, hogy nagy hibát követtem el. Tudom, hogy bánnom kellene, hiszen nagyon megbántottam vele valakit, aki még most is nagyon fontos számomra, de nem tehetem, mivel ha akkor nem teszek semmit, akkor nem lettem volna sosem olyan boldog mint abban a pár percben kettesben vele. Mint a titkos találkozásokon, ahol alig bírtunk elválni egymástól. Az elcseszett életembe ő hozta vissza a fényt, amit most - mármint már hónapokkal ezelőtt - elveszítettem és újra a sötétben bolyongok. Vajon képes leszek valaki mással is ugyanezt a hatást elérni, mint akkor vele? Képes lennék valaki mást úgy szeretni, mint ahogy őt szeretem? De a legfontosabb kérdés, képes vagyok túllépni végre rajta és megpróbálni valaki más mellett megtalálni a boldogságot? Ha erre a kérdésre most kéne válaszolnom, biztos vagyok benne, hogy nemet mondanék. Tudom, hogy már úgysem lenne belőle semmi, de az ember sosem felejti el igazán, azt a személyt, akit annyira szeret, mint én őt. Ha keresnék és próbálkoznék, szerintem találnék is egy személyt, akit talán képes lennék úgy szeretni, de nem akarok. Nekem csak ő kell. A biztonságot nyújtó karjai, selymes, puha haja, telt, édes ajka. Semmi másra nincs szükségem ezeken kívül. De tudom, hogy ezt gyorsan ki kell vernem a fejemből, mivel már lehetetlen lenne bármiben is reménykedni. Különben is nekem ott van Andy, akinek szüksége van rám. Lehet, hogy nem vagyunk együtt, de tudom, hogy nem esne jól neki, ha valaki mással látna engem, miközben ő még mindig szeret.
- Ha már ilyen kényelmesen elhelyezkedtél akár aludhatnál is. - fordította felém a tekintetét Stefan, egy pillanatra az útról. - Ha odaértünk majd felébresztelek. - mosolygott.
Elmosolyodtam, amikor átvillant az agyamon, hogy Stef szemszögéből nézve milyen érdekesen ülök - inkább fekszem - a mellette a lévő ülésen. Az ablak teljesen le van engedve, hogy friss levegő jöjjön be a sok ember közé, akik megállás nélkül beszélnek, csak mi ketten maradunk csendben elöl. Mivel a lábaim elég hamar elzsibbadtak úgy gondoltam, hogy sokkal kényelmesebb lenne őket valahová feltenni és én az ablakot választottam erre a célra. Tudom, hogy hülyének néznek, akik elmennek mellettünk, de egy csepet sem érdekel, ugyanis el sem tudják képzelni, hogy milyen kényelmes így.
- Lehet, hogy kéne, de nem szeretnék aludni. - fordítom felé a fejem és nézni kezdem, amint erősen koncentrál az útra és a biztonságra.
Nem egyszer gondoltam arra, hogy talán több is lehetne közöttünk Stef-el, de valahogy mindig elvetettem a gondolatot, hiszen mi csak barátok vagyunk és semmi féle képen nem szeretném megbántani azzal, hogy csak azért jövök vele össze, hogy valaki mást elfelejtsek. Ő ezt nem érdemli meg. Igazából, ő az egyetlen fiú barátom aki maradt nekem és őt már nem szeretném elveszíteni, nekem barátra van most szükségem, aki mellettem áll és megvigasztal, ha szükségem van rá, de csak mint egy barátot.
- Mitől félsz, Mad? - kérdezte halkan egy pillantást vetve rám.
- Semmitől sem félek. - felelem. - Csak tudod, nem azért jöttem el, hogy végigaludjam az utat, hanem azért, hogy kikapcsolódjak és jól érezzem magam vagyis megpróbáljam ezt. - hazudom, de remélem ez most nem fog neki feltűnni.
- Mad, ismerlek. - suttogja, hogy csak én halljam. - Tudom, hogy mikor bánt valami és ez most pont egy olyan helyzet és sajnos azt is tudom, hogy mi bánt téged. - sóhajtja. - De azt szeretném, ha egy kis időre elfelejtenéd és nem emésztenéd magad vele. Megpróbálod a kedvemért? - tekint felém.
Sajnos túl jól ismer, hogy elhiggye a hazugságaimat. Tudja, hogy bánt valami, természetesen azt is, hogy micsoda. Néha azt érzem, hogy az én fájdalmammal nem csak magamnak teszek rosszat, hanem neki is, mivel ahogy látom nagyon a szívemen viseli a sorsom, amit valahogy meg is értek, hiszen ő mindig ott volt nekem, amikor szükségem volt valakire. Nagyon hálás is vagyok neki érte, de ő fel sem tudja fogni, hogy mennyire nehéz nem arra gondolni, amin folyamatosan csak kattog az agyad.
- Meg. - suttogom rá nézve. Az ajkai mosolyra húzódnak és bólint egyet. Biztos vagyok benne, hogy mindent megfog tenni, annak érdekében, hogy én ebben a két napban mindenről megfeledkezzek.
Az út további részében megpróbáltam elterelni a gondolataimat a zavaró tényezőkről és a többiek beszélgetésére összepontosítani. Sajnos nem nagyon sikerült, de a rádióból bömbölő zene elterelte kicsit a figyelmem.
- Ethan! - kiált fel Em hátulról. - Azonnal vedd le rólam a fejed. - nevet.
- De hát olyan meleg és puha a bőröd. - válaszol szórakozottan Ethan. - Szeretem a bőröd. - miután mindenkinek eljutott a tudatáig, hogy mit is mondott Ethan, hangos nevetésben törtek ki, még mi is csatlakoztunk hozzájuk Stef-el.
- Hé srácok, lehetne kicsit halkabban? Valaki itt az útra próbál figyelni. - próbált mérgesnek látszani Stef, de én tisztán láttam, hogy ott bujkál a vidámság az arcán és a hangjában is.
- Ne legyél már ilyen ünneprontó, haver. - szólal meg Ashton. - Ha jól tudom szórakozni jöttünk és de még mennyire, hogy jól fogunk. - mutatja meg nekünk gyönyörű mosolyát.
Stefan, rajtam, Emmán, Carán kívül még elhozta három másik haverját is. Szinte biztos vagyok benne, hogy Emma csak azért ragaszkodott ehhez az ötlethez annyira, hogy még jöjjenek velünk a haverjai is, hogy bepalizzon, mivel ha jól sejtem akkor elégé odavan Ethan-ért. De ki ne lenne érte oda - rajtam kívül - hiszen tökéletes a humora, bájos, kedves és mindig tudja, hogy mit kell mondjon, hogy egy lány a karjai közé vesse magát. De Stefan-tól tudom, hogy nem használná ki Emmá-t és én nem is hagynám neki, ha mégis megpróbálná. Már egy fiú összetörte szegény szívét, igaz nem mutatta annyira, hogy bántja, de én pontosan tudtam, hiszen ismerem, így eszem ágába sincs hagyni, hogy ez még egyszer megtörténhessen. Ashton, pedig egy olyan srác, aki a mának él, aki mindent ki a akar próbálni az életében, aki előtt nincs semmilyen határ, mindig eléri, amit csak szeretne. Jace, pedig egy olyan fickó, aki szeret fejest ugrani az újdonságba, kicsit hasonlít a régi önmagamhoz, amiért nagyon jól kijövök vele, de természetesen nem csak vele, hanem a többiekkel is.
Hátrapillantottam a tükörben és mosolyogva néztem szét a társaságon, akik nevetve lökdösődve mulattak. Csak egyetlen személy bámult ki az ablakon, aki nem volt más, mint Cara. Igazából ő volt az egyetlen, aki az út nagy részében csendben ült és az ablakon bámult ki vagy telefonozott. Gondolom a barátjával váltogatott üzeneteket. Látszik rajta, hogy mennyire szereti. Szerencsés srác lehet, hiszen Cara tudomásaim szerint nem nagyon esik hamar szerelembe, de úgy látszik ő hamar elérte nála.
- Minden rendben? - kérdeztem rá nézve. Felém kapta a tekintetét, majd halványan elmosolyodott.
- Persze, minden rendben, csak elgondolkoztam. - motyogja.
- Szerencsés srác lehet. - tátogom, hogy senki se hallja, de Cara arcából ítélve pontosan értette, hogy mit mondtam neki.
- Srácok, még öt perc és megérkezünk. - kiáltja túl a társaságot Stef.
Mosolyogva fordultam vissza a helyemre. Igazából még abba bele se gondoltam, hogy milyen lehet majd a ház és a környéke. Hát igen látszik, hogy az út nagy részében én mire koncentráltam. Hát nem erre a hétvégére az már egyszer biztos. Gyorsan haladtunk felfelé a fák között a keskeny úton. Szinte biztos voltam benne, hogy amint kiérünk a fák közül egy hatalmas ház fog elém tárulni és hát nem sokat tévedtem.
A ház emeletes volt, így gondolom mindenkinek lesz külön szobája, ahová elvonulhat ha magányra vágyik. A kocsi egészen a ház ajtajáig vitt minket, ahol majd megállt.
- Megérkeztünk. - fodul hátra Stef. - Szóval most elmondok egyetlen egy szabályt, amit mindenkinek be kell tartania ebben a két napba. - nevetve bólintottunk. - A házat nem verjük szét, mert mindent nekünk kell eltakarítani vagy esetleg visszavásárolni, ha bármi baj is történik. - mondta határozottan.
- Igenis apuci. - nyávogja Ethan, mire Emmá-ból kitör a hangos nevetés. - Nem verjük szét a házat.
Miután nagy nehezen sikerült kiosztanunk kinek melyik lesz a szobája, ugyanis Ethan és Ashton veszekedni kezdtek, hogy melyikük foglalja el a nagyobb szobát. Végül egyiküknek sem sikerült, mivel Stefan azt mondta, hogy az lesz az ővé, ha nem egyeznek meg, így a fiúknak két kisebb szobán kellett osztozniuk. Cara és Em a folyosó végén kaptak szobát, én pedig Stef és Jace szobájával szemben. Becipeltük a csomagjainkat a szobába. Úgy pakoltunk be, mintha legalább egy hétig maradnánk, nem pedig csak egy éjszakára, de hát mégis mit vár az ember a lányoktól. Nekünk még akkor is sok cuccunk van, ha csak egy éjszakára utazunk el, ilyenek vagyunk és ezen nem lehet változtatni. Mindenkinek megvan a maga kis aprósága, ami nélkül nem szeretne eljönni és hát így hamar összegyűlnek a cuccok, amiket valójában nem is fogunk használni, de azért a biztonság kedvéért betettünk, hogyha mégis kellene legyen kéznél.
- Oké, most, hogy végre Mad is megérkezett. - pillantott rám Ethan, amint leültem Jace mellé a kanapén. - Mit csináljunk? - vigyorgott ránk. - Igyunk? Kajáljunk? Vagy ússzunk? Ki mire szavaz?
Az ivással és a kajával tisztában voltam, de az úszással? Ethan nem hülye vagyis eddig én tudtam annak, de az ég szerelmére az erdő közepén vagyunk, mégis hol akar itt úszni? Kíváncsian fordultam Stefan felé, de úgy látom, hogy nem csak én voltam így, mivel Cara és Emma is ezt tettem, majd Em nevetve megszólalt.
- Nagyokos mégis hol szeretnél úszni? - néz rá hülyén, mire Ethan csak jobban vigyorogni kezd. - Tényleg van egy medence itt? - fordult Stef felé, aki hevesen bólogatni kezdett. - Hol? - kérdeztük egyszerre, Em-el.
- Alattunk. - vonta meg a vállát Stef. - A szüleim úgy gondolták, hogy egy medence nem ártana ebbe a házba, ha már annyira elszigetelt a várostól. - néz ránk vigyorogva.
- Azt akarod mondani nekem, hogy egész nyáron itt volt ez az átkozott ház üresen egy medencével, te pedig egy szóval sem említetted ezt nekünk? - vonja kérdőre Em, Stefant.
- Nem volt időm. - vonja meg a vállát, majd rám néz. Én pontosan tudtam, hogy miért nem említette. Én voltam az oka. Tudta, hogy semmi esélye sem lenne, hogy kimozdítson abban az állapotban, amiben akkor voltam.
Igaz a modellkedés, amivel mindennapjaimat töltöttem lefoglalt és kemény munkába is került, hogy minden jól menjen. Eleinte még nem voltam valami nagy barátságba a kamerával, azzal meg annál inkább sem, hogy pózolnom kellett. Megmondták nekem, hogy álljak be és mit vegyek fel. Igaz az még mindig megmaradt, hogy ők döntik el mibe kell lennem, de már én szabom meg a pózokat, amivel mindenki nagyon megvan elégedve. Szeretem a munkám, még akkor is ha eleinte kicsit zavarbaejtő is volt, hiszen mostanában volt, hogy csak alsóneműben pózoltam. Amibe természetesen először nem is mentem bele, miszerint én nem akarom magam mutogatni, de idővel beletörődtem, hogy minden modell mutogatja magát még akkor is ha nem szeretné és különben is, amíg semmim sem látszik, addig bármibe belemegyek. De persze a munkám mellett, még mindig sokkos állapotban voltam, Andy és Harry miatt is, ezt pedig pontosan tudta és azért nem szólt erről egy szót sem, hogy megkíméljen egy olyan hétvégétől, amihez akkor semmi kedvem sem lett volna. Nem mintha most több kedvem lenne, de már kicsit jobban vagyok, mint voltam így valószínűleg a társaságom is jobb lesz. Egy köszönöm-öt tátogtam felé, mire ő biccentett, majd folytatta.
- Sok volt a munka és a nyár elején még anyámék is itt voltak szóval esély sem volt rá, hogy kijöjjünk, de most, hogy itt vagyunk kihasználjuk a medencét azt megígérhetem. - vigyorog ránk.
- Még szép. - vágja rá Ethan és Ashton, majd Ethan folytatja. - Nem mindennap látni szupermodelleket bikiniben. - böki oldalba a srácokat, mire ők bólogatni kezdenek.
- Ki mondta, hogy fogtok? - kérdem felvont szemöldökkel. - Tudjátok, nem gondoltuk, hogy egy medence lesz az erdő közepén, így nem hoztunk fürdőruhát. - teszem hozzá, mire lehervad a vigyoruk.
- Csak blöffölsz. - mutat rám Ash. - Látom rajtad. - vigyorog.
- Hülyék lennénk bárhová is menni a bikinink nélkül. - nevet fel Emma.
- Na most, hogy ezt megbeszéltük, akkor mindenki kap 5 percet, hogy átöltözzön, majd lejöjjön ide. - áll fel Stef. - Aki nem lesz itt arról teszünk, hogy ne ússza meg szárazon. - vigyorog.
Még sosem láttam őt ennyire másnak. Itt olyan mint egy igazi kamasz fiú, pedig a való életben nyugodt. Úgy látszik, hogy az erdő mindenkiből az állatot hozza ki, mivel úgy érzem, hogy kicsit én is felszabadultabb vagyok, pedig még semmit sem ittam.
Már egy fél órája áztatjuk magunkat a hatalmas medencében. Az igazat megvallva, nem is úszunk, hanem ficánkolunk és menekülünk a fiúk elől, mivel a fejükbe vették, hogy elkapnak minket és jól megleckéztetnek. Csináltunk nekik valamit? Igen, lehoztuk a piát fentről, ez volt a bűnünk, amiért ők meg akarnak nekünk fizetni.
- Jace, azonnal engedj el. - visítom, amikor megérzem a kezét a derekamon.
- Mit kapok cserébe? - suttogja a fülembe, mire kiráz a hideg.
- Inkább azt mondom, hogy mit kapsz ha most nem engedsz el. - morgom, de egy csepet sem vagyok rá dühös csak kíváncsi, hogy meglágyul a szíve.
- Nem tudnál nekem ártani, Mad. - suttogja. - Ahhoz túlságosan kedvelsz. - tudtam, hogy az ital beszél belőle, de az is lehet, hogy belőlem is, mivel összerezzentem a kijelentésére.
Igaz, hogy kedvelem, de nem tudom elképzelni, hogy barátságon kívül bármi is lehetne közöttünk. Most belőle is csak a pia beszél, valószínűleg, ha holnap felébred már nem is fog erre emlékezni. Hírtelen ötletem támadt, így megfordultam a karjaiban. Az arcunk nagyon közel került egymáshoz, de én álltam a tekintetét és nem húzódtam el, hanem inkább közelebb hajoltam hozzá, mire a szorítása meglazult. Megcsináltam! Mivel már nem tartott olyan szorosan és azt hitte, hogy meg fogom őt csókolni esélyem volt a menekülésre, amiért valószínúleg később még megfizetek, de most nem igazán érdekel. Teljes erőmből ráugrottam, mire ő a víz alatt kötött ki. A többiek felénk kapták a fejüket, majd hangosan nevetni kezdtek. Pár másodperc elteltével elengedtem a fejét így ő a felszínre bukkant.
- Ezt jól megkaptad Jace! - nevet Ethan.
- Mad-el nem olyan könnyű, mint ahogy te azt gondolod, haver. - kacsint rá Stef.
Jace köhögni kezd, ami valószínűleg annak az oka, hogy vizet nyelt, így közelebb úszok hozzá, majd a vállára teszem a kezem.
- Jól vagy? - kérdem halkan.
- Persze. - morogja. - Most, hogy túljártál az eszemen büszke lehetsz magadra, de nem sokáig mert ezt megfogom bosszulni, Mad. - vigyorog rám.
- Állok elébe. - vágom rá, majd faképnél hagyom és a többiekhez úszom.
Ki idő elteltével a nappaliban ülünk, törölközőkbe burkolva. Stefan nagyon furcsán viselkedik, fogalmam sincs, hogy mi lehet a baja. Tudom, hogy egy kicsit többet ivott a kelleténél vagy lehet, hogy az bántja, hogy a barátai hamarabb elérték, hogy mosolyogjak és nevessek, mint ő? Igen ebben lehet valami, hiszen azért hozott el, hogy felvidítson, de ez a barátainak hamarabb sikerült, mint neki. Mivel fázni kezdtünk, felmentünk átöltözni száraz ruhákba.
Ahogy kijöttem a szobámból nedves hajjal, megindultam a lányok szobái felé. Amint elhaladtam Cara szobája mellett, hangokat hallottam így megálltam, már be akartam nyitni, amikor rájöttem, hogy telefonál. A barátjával. Jutott azonnal az eszembe, nem akartam hallgatózni, de mégis elcsíptem egy mondatot, aminek sikerült azonnal tönkretennie a kedvemet.
- Kár, hogy nem lehetsz itt, hiányzol, de megértem, hogy úgy gondoltad, hogy ezt a két napot inkább a csajokkal tölteném, pedig szeretném, ha te is itt lennél és bemutathatnálak nekik. - átkozom magam, de nem bírtam ki. - Tudom, hogy még nem szeretnéd, de kíváncsiak lesznek rád és pedig nem akarom, hogy kutakodni kezdjenek és úgy jöjjenek rá a kapcsolatunkra. - kisebb szünet, majd folytatta. - Persze megértem, hogy fáradt vagy. Szeretlek! Ha... - de már nem volt erőm tovább hallgatni. Nem akartam ezt hallani.
Erre volt most a legkevesebb szükségem, hogy kihallgassam, amit egy szerelmes pár beszélget és ismét rájöjjek, hogy mennyire magányos vagyok. Igaz barátaim vannak, de nekem néha egy olyan személyre is szükségem lenne, mint egy több mint barátra. Fájó szívvel mentem vissza a nappaliba, ahol már meggyújtották a kandallóban a tűzet és leültem Stefan mellé.
- Minden rendben? - kérdezte, amikor észrevette, hogy valami nincs velem rendben.
- Persze. - mosolygok rá, bár tudom, hogy úgyis tudja, hogy hazudok, de rámhagyja úgy látszik, most az egyszer. Az üvegért nyúlok, amit jól meg is húzok, majd visszateszem az asztalra. A fiúk kikerekedett szemekkel bámulnak rám, majd később a lányok is, de egyikük sem kérdezi meg, hogy mi a bajom.
Hát a pia hamar megtette a hatását a társaságon és jól ki is ütött minket. A zene hangosan bömbölt a lejátszóból, mi pedig énekeltünk, közben pedig ide oda ugráltunk. Hol fogócskáztunk, hogy táncoltunk vagy akár a fiúknak tartottunk kisebb bemutatót, amint mindannyian élveztek...
Már három óra is elmúlt, de én még mindig nem vagyok fáradt, hiába fekszem az ágyban, mivel a többiek már rég kiütötték magukat, bennem még mindig maradt egy kis alkohol, ami nem hagy aludni. Kiosontam a szobámból, le a nappaliba, majd levetettem magam a kanapéra és tűzet kezdtem bámulni, közben pedig elgondolkoztam egészen addig, míg hangokat nem hallottam a hátam mögül....
Imádoom;)♥
VálaszTörlésGyorsaaan kövit.:)