II.évad 5.rész - Nem hiszem el, hogy eltitkolta!

Sziasztok!

Hétfő van, ami azt jelenti, hogy érkezik a rész. Remélem sokan várjátok

ezt a napot, hogy olvashassátok az új részeket. 

Kicsit szomorú vagyok, hiszen már alig érkezik egy-egy komi a részekhez.

Ennyire nem tetszenek vagy nem olvassátok őket? Nem tudom mit gondoljak, 

de nagyon jól esne ha többen is leírnátok a véleményeiteket.

Annyira boldog voltam, hogy az utolsó részekhez olyan sok komi jött, erre 

tessék megint csökkent. Ilyenkor magamat hibáztatom, hogy valamit nem

csinálok jól, de ha nem mondjátok el a véleményeiteket akkor ezt sosem tudhatom meg.

Remélem tetszeni fog a rész és kapok néhány véleményt is.

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------------

Harry Styles

  *Visszaemlékezés*

  Tegnap este nagyon ismerős volt nekem az a lány, akivel Louis beszélt. Nem tudom, hogy honnan, de biztos vagyok benne, hogy ismerem, hogy nem ez volt az első 'találkozásunk'. Mivel a vacsora után én nem haza mentem, hanem a barátnőmhöz, így nem tudtam megkérdezni, hogy ki volt az. Persze feltűnt a barátnőmnek is, hogy valami nincs rendben velem, hogy valami bánt. Próbálta belőlem kedvesen kihúzni, de én inkább cselekedtem. Együtt voltam vele, így eltereltem a figyelmét és addig az enyémet is. 

  Ha megkéne mondanom, hogy mennyire szeretem őt, hát azt hiszem ez nem szeretet, hanem csak szimpátia, mivel én egész életemben csak egy lányt szerettem és fogok is szeretni, csak őt. Nem azt mondom, hogy ő nem jó hozzám, talán még túl jó is, de nem Mad. Vannak előtte titkaim, amiket sosem mernék neki elmondani, de persze, ha most nem ő lenne mellettem, hanem valaki más, akkor kitálalnék, mivel ő ismer engem, mivel ő tudja, hogy milyen vagyok, de a kedvesem nincs vele tisztában. Lehetséges, hogy azt hiszi, hogy tudja, ki vagyok és milyen, de ez nincs így. Leginkább csak azok ismernek, akik az intézetben voltak velem, meg természetesen a fiúk. A lányoknak sosem mutatom meg a teljes énem, mert tudom, hogy ők nem tudnák elfogadni.

  Reggel miután megreggeliztünk, elbúcsúztam tőle, mivel tényleg beszélni szeretnék végre Louis-al. Tudni akarom, hogy ki volt az a lány, aki annyira ismerős volt nekem. Kicsit gyorsabban vezettem a megengedettnél, de hát mire valók a szabályok? Természetesen arra, hogy megszegjük őket.

  Mikor beléptem a házba, meglepődtem, hogy még senki sincs a nappaliban, pedig már jóval elmúlt 12 óra. Benéztem a konyhába is, de ott sem volt senki sem. Így hát a szobám felé vettem az irányt, de ahogy elhaladtam Louis szobája előtt zajt hallottam.

  - Lou, itthon vagy? - kopogtam be az ajtaján. 

  - Igen. - kiáltja ki. - Gyere be, mert én most nem tudok kimenni. 

  Kíváncsian nyitottam be a szobájába, hogy éppen micsinál, hát meglepődtem mikor megláttam. Valamit nagyon kereshetett, mivel már az egész szobáját felfordította miatta. Akaratom ellenére is elnevettem magam, hiszen vicces volt őt így látni. 

  - Mit keresel ennyire? - próbáltam visszafolytani a nevetésem.

  - Nem érdekes. - nézet rám. - Ne nevess már Harry! - horkan rám.

  - Oké-oké. - emelem a magasba a kezeim. - Beszélhetnénk? - kérdem még mindig a szobát nézve, amibe totál káosz van. Megfordul, majd bólint. - Mellesleg, hol vannak a fiúk?

  - Niall éhes volt. - adja a legegyszerűbb választ. - De ne itt beszéljünk, mi lenne ha inkább lemennénk a nappaliba vagy valahová?

  - Menjünk át hozzám. - vonom meg a vállam. Kilépek a szobájából, majd az enyém felé indulok, ő pedig követ engem.

  - Miről akarsz beszélni? - kérdi, amint leültünk.

  - A tegnap estéről. - nézek a szemébe, mire ő elröhögi magát.

  - Harry, szeretlek meg minden, de nem vagyok kíváncsi a nemi életedre. - nagyra nyílt szemekkel néztem rá. Honnan a pokolból veszi, hogy erről akarnék vele beszélni?

  - Nem arról van szó. - forgatom a szemem. - Az különben sem tartozik rád. Én a tegnap esti vacsoráról akarok veled beszélni.

  Láttam Louis-on, hogy összerezzen a kérésemre. Tudom jól, hogy valamit titkol előlem. Túl jól ismerem ahhoz, hogy ne jöjjek erre rá. Nem tudom, hogy mit szeretne ennyire eltitkolni előlem, de abban biztos vagyok, hogy ki fogom belőle szedni, bármi is legyen az. 

  - Most kérlek válaszolj egyetlen kérdésemre, de őszintén. - nyel egyet, majd bólint. Ami azt jelenti nála, hogy esze ágába sincs elmondani nekem az igazságot. - Kivel beszéltél, ki volt az a lány?

  A kérdésem hallatára csak mégfeszültebb lett. Kezdek dühbe gurulni, utálom mikor így viselkedik, mert általában fontos dolgokat rejteget ilyenkor előlem. Nem akarok vele kiabálni, de ha nem árulja el akkor ennek nem lesz szép vége.

  - Csak egy rajongó. - mondja lazán. - Mert mégis kinek látszott? - nevet fel, de én felismerem a nevetésében a félelmet is.

  - Louis, ne hazudj nekem! - morgom. - Nem egy rajongó volt, nem vagyok vak! Az igazat mond!

  - De hát ez az igazság, Hazz! - néz a szemembe. Annyira mamlasz, hogy még mindig nem jött rá, hogy túl jól ismerem ehhez.

  - Hazudsz! - állok fel és mordulok rá kicsit erősebben. - Ki volt az a lány? Ki volt ő, akit ennyire el akarsz előlem titkolni? - csattanok fel. - Ismersz, pontosan tudod, hogy nem fogok leállni, míg el nem mondod! - teszem hozzá.

  - Nem mondhatom el neked, megígértem neki. - motyogja.

  - Ezzel csak felidegesíttél. - nézek rá dühösen. - Nem érdekel mit ígértél neki, tudni akarom, mivel úgy látom, hogy valamit titkolsz és ha jól látom akkor az a valami egy lány! Úgyhogy ki vele! 

  Ha Louis hamarosan nem árulja el az igazságot akkor dühbe gurulok és abból semmi jó sem fog kisülni, de semmi ám. Várom, hogy végre megszólaljon, de csak lesütött szemekkel ül az ágyamon. Ki a franc az a csaj? Mérgesen a hajamba túrok, mert már fogalmam sincs, hogy meddig bírom tovább, tudnom kell kivel beszélt!

  - Dühös leszel, ha elmondom ki volt az. - sóhajtja.

  - Már így is az vagyok! - vágom rá. - Szóval kifele!

  - Az a lány akivel tegnap beszéltem, akivel véletlenül találkoztam... - próbálja húzni az időt, de mikor belenéz az izzó szemembe, meggondolja magát. - Mad. - nyögi ki.

  Bíztam benne, hogy nem hallottam jól azt, amit mondott, de amint rá néztem láttam rajta, hogy ez az igazság, hogy az a lány Mad volt.

  - A rohadt életbe Louis! - kiáltok rá. - A francba! Miért nem mondtad el? Miért nem mondtad el még tegnap? - túrok a hajamba idegesen. 

  - Megkért rá. - suttogja. - Sajnálom...

  - Sajnálod? - csattanok fel. - Louis, ez nem lehet igaz! A kurva életbe! - annyira dühös vagyok rá. - Tudod, hogy mennyire szeretem még mindig. Nincs bátorságom vele találkozni, errefel te nem árulod el nekem, hogy abba a vendéglőbe volt, ahol én is, te pedig láttad őt? - ordítom, szerencse, hogy a többiek nincsenek itt. - Milyen barát vagy te?

  - Harry.. - áll fel ő is. - Megkért rá, hogy ne mondjam el neked, mert nem akarja, hogy tudj róla. Igen a te barátod is vagyok, de az övé is. - morogja. - Mégis mit tettél volna, ha tudod, hogy ő az? Odamész hozzá és szerinted ő hagyta volna, hogy beszélj vele? Nem Harry! Nem hagyta volna! A francba is engem is ellökött magától, hát akkor téged! - csattan fel ő is.

  - Nem tudom, hogy mit csináltam volna! - vágom rá. - De ha tudtam volna akkor... - nem fejeztem be a mondatom. - Menj ki a szobámból, Louis! - morgom, de ő meg sem mozdul. - Louis, most! - kiáltok rá. - Tűnés! - nyitom ki az ajtót, majd megvárom míg kimegy és jól becsapom azt és be  is zárom.
  Nem hiszem el. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy tegnap este egy karnyújtásnyira voltam tőle, de Louis eltitkolta előlem. Pontosan tudja, hogy még mindig mennyire fontos nekem, Mad és ő képes eltitkolni ezt előlem? Nagyon dühös vagyok rá! Azt hittem, hogy a barátom, azt hittem, hogy egyszer ha találkozik majd vele akkor én leszek az első, aki ezt megtudja, erre tessék meg sem szólal. Valószínűleg, ha nem tűnik fel az érzés, hogy ismerem valahonnan azt a lányt, akivel beszélt, sosem tudtam volna meg, hogy Mad volt az. Még senkiben sem csalódtam ekkorát, mint most Louis-ban. Nem érdekel, hogy megkérte rá, hogy ne szóljon nekem róla, egyáltalán nem. Miért is kért ilyet? Talán nem akarta, hogy tudjam, hogy ott volt? Biztosan! De miért? Miért nem akar velem találkozni? Ó, hát erre igazán egyszerű a válasz, mert ez igazi barom vagyok, mert szakítottam vele, csak az én hibám, hogy most látni se akar!
  Mire tudatosult bennem, hogy mit is csinálok a szobám romokban hevert. Észre sem vettem, hogy mindent ledobáltam vagy esetleg összetörtem, de ez most egy csepet sem érdekelt. Találkoznom kell vele! Csak ezen járt az agyam. De mégis mit mondjak majd neki? Nincs mentség arra, amit tettem. Fogalmam sincs, hogy mit mondanék neki, csak azt tudom, hogy muszáj látnom őt, egyszerűen muszáj. Kirohantam a szobámból, majd le a lépcsőn, épp kimentem volna az ajtón, mikor meghallottam Louis hangját.
  - Harry hová mész? - megfordultam, majd dühösen ránéztem, hogy szálljon le rólam és kimentem a házból.
  A lábaim a kocsimhoz vezetettek, majd egyenesen Mad lakásához, mivel azt még tudom, hogy nem költöztek el onnan. Már va öt perce itt állok, de nem tudom, hogy mit tegyek. Mégis mi a fenét mondjak neki, csak úgy nem állíthatok be hozzá... Már pont ki akartam szállni mikor egy ismerős alakot pillantottam meg a kapujukban. Stefan! Ez meg mit keres itt? NEM! Ugye ez nem azt jelenti, hogy még mindig tartja vele a kapcsolatot? Nem hiszem el, hogy ez így lenne, egyszerűen nem megy. Miért pont vele? A fejem a kormányra hajtottam, majd próbáltam lenyugodni, de nem ment, csak azt értem el, hogy mégdühösebb lettem, mint amilyen eddig is voltam... Dühösen bámultam a kaput, vártam, hogy valaki kijöjjön rajta és nem is kellett sokat várnom, mivel Stefan pár perc múlva távozott is.
  Sosem bírtam azt a fickót valamiért mindig az volt az érzésem, hogy Mad fontosabb neki, mint csak egy barát. Mikor együtt voltunk akkor is ez volt az érzésem, de most, hogy tudom még mindig jóba vannak egyre inkább arra hajlok, hogy érez iránta valamit! De azt nem tudnám elviselni, ha Mad is hasonlóan érezne, nem menne! Az a lány, akit én szeretek nem szerethet mást, rajtam kívül! Nem érdekel, hogy ez mohóság, de én így érzem és így is szeretném, hogy legyen. Csakis én legyek az életében!
  Ismét azon voltam, hogy kiszállok és beszélek vele, de mikor már épp ott voltam, hogy megteszem valaki kilépett a kapun. Ez a személy, pedig nem volt más, mint Mad. Ez sem hiszem, hogy ilyen hosszú idő elteltével újra látom őt. Látom rajta, hogy aggódik, alaposan körbenéz majd elindul. Képtelen vagyok róla levenni a szemem, legszívesebben odarohannák hozzá és szorosan a karjaim közé zárnám őt, de tudom, hogy nem lenne helyes... Csak néztem, ahogy sétál, de amikor megfordult és körbenézett az volt az érzésem, hogy észrevett, hogy tudja, hogy itt vagyok és őt nézem, csak sehol sem lát. De nem láthatott, mivel az üvegek sötétítettek.

*Visszaemlékezés vége*

  A plafont bámulom, bezárkózva a szobámba, már körülbelül két órája. Semmire sem jutottam azzal, hogy órákat töltöttem a lakásuk előtt. Nem volt bátorságom felmenni és legalább Emmá-val beszélni, pedig biztos vagyok benne, hogy tőle megtudhattam volna néhány dolgot Mad-ről, de nem tettem.
  Mikor hazaértem, Louis megpróbált velem beszélni, de én csak leordítottam őt, ismét. A többieket pedig figyelembe se vettem, hogy ott vannak. Haragszom rá, nagyon és ez ellen semmit sem tudok tenni, mivel jó okom van rá...
  Nem tudom felfogni, hogy miért próbálkoznak még mindig azzal, hogy engedjem be őket, hiszen látják, hogy semmit sem reagálok rá. Tudom, hogy aggódnak értem, de nekem ilyenkor egyedül kell lennem, nem akarok senkivel sem beszélni, senkivel sem, csak vele, de tudom, hogy az képtelenség.
  Semmi kedvem lemenni és látni a többieket, legfőbbképpen őt nem, de a hasam ezzel nincs tisztában. De mégis mit várok, reggel óta nem ettem, normális dolog, hogy éhes vagyok. Felállok az ágyról, majd lassan az ajtó felé sétálok, vigyázva, hogy semmibe se lépjek bele, mivel még nem voltam képes összetakarítani a károkat, amiket okoztam. A folyosó üres, ami azt jelenti, hogy lent vannak, mivel szinte biztos vagyok benne, hogy mindegyikük itt van és próbálja kideríteni, hogy mi a bajom. Igazam volt, Niall-en kívül mindenki a nappaliban volt, de szerencsére nem vettek észre, mivel túlságosan el voltak foglalva az adással, amit néztek vagy inkább a gondolataikba voltak merülve. A konyhába érve Niell-el találtam magam szembe, aki épp szendvicseket készített.
  - Helló, Hazz! - nézett rám. - Elég szarul festesz haver, mi történt? - kérdezi halkan, mintha félne attól, hogy ordibálni kezdek vele. Igazából nagyon szerettem volna, de nem vele, hanem Louis-al.
  - Egy olyan emberben csalódtam, akiről azt hittem, hogy sosem verne át engem. - morgom. - De nem akarok erről beszélni, Niall. - nézek rá.
  - Oké, de jól vagy? - sóhajtja.
  - Nem, nem vagyok jól. - próbálok nyugodt maradni. - Nagyon dühös vagyok és kell még pár nap, mire sikerül majd feldolgoznom és lenyugodnom kicsit. - bólint, majd folytatja a szendvicsek készítését.
  - Egyébként nem tudod, hogy mi van Louis-al, egész nap furán viselkedett? - kérdezi hírtelen.
  - Egy csepet sem érdekel, hogy mi baja. - vágom rá. Ráncolt homlokkal néz rám, de mikor észreveszi, hogy megint dühös lettem inkább ejtette a témát. Gondolom innen már leesett neki, hogy kire haragszom.
  - Ha beszélgetni akarsz, tudod hol találsz. - mondja végül, mire én bólintok, majd egy szendviccsel a kezemben kimegyek.
  Gondolhattam volna, hogy mire kijövök már mindenki tudni fogja, hogy lejöttem. Louis pár másodperc elteltével már előttem is termett.
  - Hazz, kérlek beszéljük meg. - néz a szemembe, mire én elvesztem az eszem és ismét ordibálni kezdek.
  - Louis! - csattanok fel. - Semmi kedvem veled beszélni! Átvertél, mégis mi a francot akarsz még tőlem? - förmedek rá.
  - Elmagyarázni, hogy miért tettem. - motyogja.
  - Egyáltalán nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! - vágom rá. - Nem akarom hallani, hogy miért titkoltad el előlem, mikor tudod, hogy nekem milyen fontos.
  Természetesen mindenki figyelmét magunkra vontuk a veszekedésünkkel. Gondolom már mindenki tudja, hogy mi a bajom. Az okát azt nem és nem is fogják megtudni, de azt, hogy kivel van bajom már tudják.
  - Ti összevesztetek? - döbben meg Liam.
  - Igen Liam, összevesztünk. - csattanok rá. - És van egy olyan érzésem, hogy sokáig lesz még így! - kerülöm ki Louis-t, majd indulok meg az emelet felé.
  - Beszéljük meg. - próbálkozik újra Louis.
  - Nem, Louis! Nincs mit megbeszéljünk. Csak annyit akarok, hogy akadj le rólam és hagyj békén, mert most látni se akarlak. - fordulok meg és nézek a szemébe. - Remélem érthető voltam!
  Mivel nem válaszolt a többiek pedig még mindig összezavarodva néztek ránk, fogtam magam és felmentem a szobámba, majd ismét becsuktam magam oda. Megértem a többiek megdöbbenését, hiszen mi még sosem vesztünk össze, mivel eddig mindent elmondott nekem, de úgy látszik, hogy csak eddig.
  Miután ettem, úgy döntöttem, hogy veszek egy zuhanyt hátha attól sikerül kicsit ellazulnom. Legtöbbször mindig segített rajtam, ha ideges voltam, de az teljesen más volt, mint a mostani helyzet. Képtelen vagyok felfogni, hogy nem mondta el. Érzem, hogy talán kicsit túlreagálom, de a francba is! Fél éve nem láttam, nem beszéltem vele. Tudom, hogy ez csak az én hibám, de most lett volna rá esélyem, de ő nem szólt nekem róla.
  - Szia, édes. - vettem fel a telefont mikor megláttam, hogy ki keres. Neki tényleg nem akarom a tudtára adni, hogy milyen dühös vagyok, mert ő nem érdemli ezt meg.
  - Szia. - mondja lágyan. - Minden rendben? Kicsit furcsa a hangod. - aggodalmaskodik.
  - Persze, minden rendben, csak már álmos vagyok. - hazudom. - Te jól vagy?
  - Igen, én teljesen jól vagyok, csak szomorú leszek, ha belegondolok, hogy a hétvégét nélküled kell, hogy töltsem. Hiányozni fogsz. - sóhajtja.
  - Hamar eltelik ez a két nap nem kell aggódnod. Te is hiányozni fogsz. - nem tudom, hogy mióta tudok ennyire jól játszani, de most nagyon örülök neki.
  - Még lemondhatom. - suttogja. - De nem akarom őket megbántani. - sóhajtja. - De mi lenne, ha te is velem jönnél? - kérdezi.
  Hát erre a kérdésre egyáltalán nem számítottam, de most aztán tényleg semmi kedvem megbántani őt azzal, ahogy viselkednék vele. Jó lesz, hogy a következő két napot külön töltsük, addig hátha megnyugszom kicsit.
  - Hé, ez egy csajos hétvége lesz, nekem semmi keresnivalóm ott. - mondom. - Két napot csak kibírsz nélkülem, aztán majd vasárnap este bepótoljuk, ha talán ezért aggódsz. - nevetek fel.
  - Harry... - motyogja. - Legyen, csak kibírok nélküled két napot, nem?
  - Ha nekem sikerülni fog akkor neked is mennie kell. - válaszolom.
  - Rendben. De én most megyek, mert holnap kora reggel indulunk és ki szeretném magam pihenni, mivel van egy olyan érzésem, hogy nem fogunk aludni az éjjel. - nevet fel.
  - Csak okosan, kicsim. Neked van kihez hazajönni, ezt ne feledd el. - teszem hozzá.
  - Sosem tenném! - tudom, hogy mosolyog. - Szeretlek Harry! Aludj jól, holnap beszélünk.
  - Én is szeretlek! - rakom le a telefont.
  Jó lesz ez a hétvége nélküle, nem mintha elegem lenne belőle, de jó lesz egy kevés időt most távol tölteni tőle, hogy gondolkozzak egy kicsit. Sok mindent kell átgondolnom ebben a két napban, míg távol lesz tőlem. Fáradtan dőltem be az ágyba, a takarítást holnapra hagyva, majd amint behunytam a szemem mély álomba merültem, ahol ismét megjelenik majd, ő.