II.évad 10.rész - Csak egy beszélgetés az egész.

Sziasztok!

Sajnálom, hogy múlthéten csak egy rész volt, de volt egy kis dolgom.

Remélem, nem haragszotok rám, de muszáj volt felújítanom egy 

barátságot, amit majdnem elveszítettem, de már minden rendben van, 

amiért nagyon boldog vagyok. 

Hosszú rész lett, aminek örülni fogtok gondolom. Kíváncsian várom 

a véleményeiteket. Köszönöm a bíztatást, de jól esnének a kommentek is,

mivel onnan tudom, hogy jó amit csinálok. Az olvasóknak nagyon örülök, de 

az, hogy a 84 olvasóból alig jeleznek vissza elszomorít.

Remélem változni fog idővel, mert nagyon boldoggá tennétek vele.

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------

Harry Styles

  - Most megúsztad gyönyörűm. - suttogtam a fülébe, mire a teste remegni kezdett. Kétségbeesetten próbált eltolni magától, mivel a kopogás egyre jobban erősödött, de nem hagytam neki. - De tudnod kell, hogy ezt a beszélgetést közel sem fejeztük még be. - pusziltam meg a füle alatti puha bőrt. - Viszlát később. - löktem el magam tőle, majd téptem fel az ajtót és léptem ki rajta. 

  - Styles? - döbbent meg az ajtóban álló Emma. - Mit keresel te itt? Ugye nem? 

  - Helló Emma. - intettem. - Pontosan tudod, hogy mit keresek itt. - kacsintottam rá. - Most azt hiszem szüksége van rád. - bökök az ajtó felé.

  - Mi a franc lett veled? - csattan rám. - Te sosem okoznál fájdalmat Madnek most mégis azt teszed, mi a franc lett veled? - megrántottam a vállát, mire csak még dühösebb lett. Megfordultam majd elindultam. - Menj csak el és tartsd távol magad Madtől, hacsak nem jön vissza a régi Harry, akibe még mindig szerelmes. - kiáltotta utánam. Visszafordultam, majd Emma zavarodott tekintetével találtam magam szembe.

  - Kösz Em. - szóltam vissza, mire ő morogva berohant a szobába.
  Lehet, hogy hülyeség, de abban a két napban, amíg Cara távol volt, sokat gondolkodtam. Arra jutottam, hogy valahogyan Mad közelébe fogok férkőzni, vissza fogom őt szerezni kerüljön, amibe kerül. Cara kedves lány és szeretni való, de ő nem Mad és sosem lesz az, nekem pedig rá van szükségem, csak ő tud engem boldoggá tenni és szerintem ez fordítva is igaz.
  Amikor tegnap megláttam nem akartam elhinni, hogy tényleg ő az. Nem azért mert megváltozott volna, bár sokkal szebb lett, hanem, mert már annyi lányban láttam őt és végül mindig rá kellett, hogy jöjjek nem ő az, de tegnap ő volt. Szerettem volna odarohanni hozzá, a karjaimba zárni és soha többet el nem engedni őt, de nem tehettem meg. Cara előtt ezt nem tehettem meg és Mad sem volt abban az állapotban, ahogy elnéztem rajta.
  Örültem, hogy kettesben hagytak vele, bár láttam, hogy Emma nem igazán tartja jó ötletnek, de végül muszáj volt elfogadnia. Mad indulni akart, de szerintem pontosan tudta, hogy nem fogom neki megengedni, hogy elmenjen. Remegett, amikor a karjaimba zártam őt. Tudtam, hogy ki fog borulni és minden áron el akar majd tőlem szaladni, de amíg meg nem ígérte, hogy találkozni fog velem újra addig nem engedtem őt el. Bár sejtem, hogy csak azért ment bele, hogy most megszabaduljon tőlem, mégis elengedtem őt. 

  Vigyorogva léptem be a házba, mivel Emma elszólta magát. Mondjuk igazából sejtettem, hogy még mindig szeret, de azért az ő szájából hallani, aki vele lakik teljesen biztossá tett. Nagyon közel voltam hozzá, hogy megcsókoljam őt, de talán jobb, hogy nem ma történt meg, mert abban biztos vagyok, hogy mindent el fogok követni, hogy újra találkozzunk. Biztos vagyok benne, hogy azt a csókot nem csak én szerettem volna annyira, hanem ő is. A mellkasában hangosan és gyorsan dübörgő szíve erre utalt. Ha Emma nem tört volna ránk biztos vagyok benne, hogy sok minden történt volna, mint régen az intézetben. Ahányszor csak menekült előlem folyamatosan a karjaim között kötött ki, most is így fog.
  Lehet, hogy túlságosan elbízom magam, de az, hogy láttam őt bátorságot adott. Régen imádta mikor rámenős voltam és valamiért azt érzem, hogy még most is szereti. Ha nem így van akkor el fogom érni, hogy szeresse, ismét.
  - Ki vagy te? És mit tettél Harryvel? - zökkentett ki a gondolataimból Zayn.
  - Ezt most miért mondod? - nézek rá kérdően.
  - Mosolyogsz. - nevet fel. - Amit már nagyon régóta nem láttam. - gondolkozik el. - Na jó nem olyan régen, mivel részegen vigyorogsz, mint egy idióta, de most józan vagy és jó kedved van. Történt valami?
  - Ezen most megkellet volna sértődnöm, de  nem teszem mivel igazad van. - veszek ki egy üveg vizet a hűtőből. - Az elmúlt időben elég furán viselkedtem, de ez mostantól változni fog. - nézek rá. - De azért még reggel szeretnék nyugodtan aludni. - vágom rá.
  - Általában ne én keltelek fel, szóval ne nekem mond. - vonja meg a vállát.
  - Nem láttátok...? - ront be Louis. - Á, hát megvagy. Beszélnem kell veled. - néz rám komolyan.
  - Oké. - áll fel Zayn. - Én már itt sem vagyok, de egy óra múlva a stúdióba kell menjünk csak szólok. - zárja be maga után az ajtót.
  - Miről akarsz beszélni? - dőltem a pultnak. - És mi ez a komoly kép nálad?
  - Harry. - sóhajtja, majd leül velem szembe. - Mond neked teljesen elment az eszed? - néz rám dühösen. ?Már nyitnám a számat, hogy megszólaljak és megkérdezzem mi a francot csináltam, de megelőz. - Mi a francért csinálod ezt Mad-el?
  - Hogy mi van? - csattanok fel. - Te mégis honnan tudsz erről? - ráncolom a homlokom.
  - Emma hívott. - vonja meg a vállát. Annyira rosszul hazudsz Louis. -forgatom a szemem. - Miért mentél ma oda?
  - Azt most figyelmen kívül hagyom, hogy hazudsz. - nézek rá dühösen. - Beszélni akartam vele és sikerült is. - vigyorgok.
  - Igen sikerült. - morogja. - De gondolom azt nem tudod, hogy milyen hírt kapott tegnap este. Ja meg azt is elfelejtetted megemlíteni, hogy találkoztál vele. Harry, Mad kivan. Bár ez nem csak a te hibád, de most semmi szüksége arra, hogy még miattad is szenvedjen.
  - Hogy szenvedjen? - röhögök fel mérgesen. - Te magad is tudod, hogy ez hülyeség. Nem miattam szenved hanem a hiányom miatt.
  - Lehet, de most ne csinálj semmi hülyeséget. - néz a szemembe. Mit tud ő, amit én nem. - Elég gondja van így is.
  - Hogy érted ezt? - vonom fel a szemöldököm. - És honnan tudsz te erről? - amikor észreveszem, hogy gondolkozni kezd, gyorsan hozzáteszem. - Az igazat Louis!
  - Jó az igazat mondom. - morogja. - Tegnap miután eljött Mad a fotózásról, megkérte, hogy menjek el érte. Elbeszélgettünk. Ki volt borulva. És az, hogy te megjelentél most újra az életében egyáltalán nem jó. - sóhajtja.
  - Ezt, hogy érted? - hagytam figyelmen kívül, hogy eddig ezt nem említette.
  - Harry, te magad is tudod, hogy miért szakítottál Mad-el, hát még mindig ő az oka. - néz rám, mire én morogni kezdek. - Lehet, hogy most dühös vagy, de már nincs sok hátra... és Mad ezt nem akarja elfogadni. Tudja, hogy én mellette leszek és azt is elmondtam neki, hogy te is, de akkor is nehéz, hiszen egy újabb szeretjét fogja elveszíteni.
  - Akkor már értem, hogy miért nézett ki olyan szomorúan. - tűnődtem el. - Sajnálom ami vele történik, tényleg, de nekem szükségem van rá és neki is szüksége lesz rám.
  - Ezt ő maga is tudja, de nem meri beismerni magának. Pont olyan makacs, mint te. - forgatja a szemét. - És ne is tagad. - szólal meg előttem. - Hányszor mondtam, hogy próbálj meg vele beszélni? Sokszor és te semmit sem tettél, szóval csak hallgass. - igaza van. Sokszor mondta én mégsem csináltam semmit, mert féltem az elutasítástól. - Most egy barátra van szüksége, egyenlőre. - mosolyodik el. - De te magad is tudod, hogy sokáig úgysem tudtok barátok lenni, mivel ti együtt vagytok jók. - kacsint.
  - Rendben. - sóhajtom. - Akkor a barátja leszek. Az leszek amire szüksége van, csak mellette lehessek.
  - És mi lesz Caraval?
  - Majd kitalálom. - vonom meg a vállam. - De ha nem akarjuk, hogy Paul megint kiabáljon akkor jobb lesz, ha készülünk. - bólint, majd mindketten kimegyünk.
  Tudom, hogy igaza van. Hiszen ha valakit tudod, hogy el fogsz veszíteni akkor az rohadtul tud fájni. Mad már nem egy személyt veszített el, hanem sokat. Köztük én is ott voltam, csak más értelemben. Haragszom, mert nem hallgattam akkor Louisra, de örülök, hogy most már mellette lehetek és nem fogom engedni, hogy ismét valaki közénk álljon, most már nem engedem!
  Amikor beérek a szobába egy levél vár az ágyamon. Gondolom a fiúk hozták be. Sóhajtva odamegyek, majd feltépem. Mivel nincs sok időm meg sem nézem kitől jött csak olvasni kezdem.

  Helló Styles,

  Gondolom fogalmad sincs arról, hogy én ki vagyok, de én pontosan tudom, hogy te ki vagy. Többet tudok rólad, mint te magad. Tudomásaim szerint fel sem tűnik neked, hogy az emberek a szemedbe hazudnak. Nem tűnt fel, hogy valamit eltitkolnak előled? Én tudom azt a titkot, ami nagy valószínűséggel hamarosan ki is fog derülni, mivel segíteni fogok rajta. Mindenki átver téged, hazudnak neked és te csak észre sem veszed. Hát akkor kezdődjék a játszma.

Csókol,

titkos informátorod!

  Mi a franc ez? Semmit sem értettem a levélből. Mégis milyen titokról van szó? Ekkor észrevettem, hogy ezen kívül még van valami a borítékban. Egy kép volt, amin egy akta szerepelt az én nevemmel. Mi a franc folyik itt?

Madison Clarck

  Azóta, hogy Harry megjelent az öltözőmben egy nap telt el, de én még mindig nem hevertem ki. Nem sírtam. Megfogadtam magamnak és Andynek is, hogy nem fogok többet sírni, amíg nincs rá okom. Folyamatosan szomorkodom és ezzel csak magamnak ártok ezt én is felfogtam már, bár kellett egy kis lökés, de felfogtam. Mit érek azzal, ha a múlton rágódom? Semmit, mivel csak felemészt és azt már meguntam. Egyszer már sikerült egy falat húznom magam köré és most is menni fog. Nem fogok szomorkodni és azon rágódni, hogy mi lett volna ha... nem éri meg! Tudom, hogy sok időbe telt mire beismertem, de a lényeg, hogy megtettem.

  - Mad kezdesz megijeszteni jól vagy? - teszi a vállamra a kezét Em. - Tegnap még magadon kívül voltál, most pedig mosolyogsz?!

  - Igen, így van. - bólintok, mire ő felvonja a szemöldökét. - Szeretnéd tudni, hogy miért? - bólint. - Először is sajnálom a tegnapit, többet nem lesz ilyen. Másodszor pedig nem fogom engedni, hogy felemésszen a fájdalom és a sóvárgás, meg minden szarság. Amíg nem lesz okom a szomorkodásra addig nem fogok és per pillanat semmi okom sincs, így mosolyogni fogok és élvezni az életet, amit már hónapok óta meg kellett volna tennem.

  - Mi lett veled? - nyílnak nagyra a szemei.

  - Ma reggel Andy felnyitotta a szemem. Megígértette velem, hogy nem fogok sírni miután ő már nem lesz. - nyeltem egyet. - Sem most, hogy tudom mi van vele, Harryért meg pláne nem. Ne kérdezd, hogy hogyan sikerült neki, mert fogalmam sincs. - vonom meg a vállam nevetve. - Igazából én magam sem tudom, hogy miért vagyok boldog? Vagy miért mentem bele. Lehet, mert ez volt a kívánsága, lehet azért mert végre beismertem, hogy nem lehetek örökké szomorú. Az emberekkel történnek rossz dolgok, de ez az élettel jár. El kell őket fogadni, majd lassan megemészteni. Nekem sok időbe telt, de amint látod sikerült. - fejeztem be és nézek Emma döbbent képére, min muszáj nevetnem.

  - Azt hiszem most nagyon megleptél. - nyögi ki. - De örülök neki, hogy sikerült valakinek végre felnyitnia a szemedet. - mosolyog. - Szóval az azt jelenti, hogy nincs több sírás?

  - Pontosan azt! - vigyorgok. - Végre élni akarok és ha ehhez az kell, hogy végre magam mögött hagyjam a hülye múltam, ami kínoz akkor állok elébe!

  - És akkor megkérdezhetem, hogy mi a terved mára, mivel elégé ki vagy öltözve? - néz végig rajtam. 

  - Pár óra múlva Louisal fogok találkozni, de előtte Saraval és Andyvel. - állok fel. - Nagyon rég beszéltem utoljára Saraval fogalmam sincs, hogy mi lesz, de remélem jól sül majd el. 

  Fél óra elteltével már az utcán sétálok a megbeszélt hely felé. Kicsit izgulok, hiszen Sarat nem láttam már hetek óta. De szerintem minden rendben lesz, régen jóba voltunk, valószínűleg semmi baj sem lesz. 

  - Megváltoztál. - szólalok meg, miután kihozták az italainkat.

  - Csak rövidebb lett a hajam. - nevet fel. - De te sem panaszkodhatsz. - mosolyog. - Sok minden változott mióta utoljára beszéltünk.

  - Hát igen. - motyogja Andy. - Sok minden változott.

  - Sajnálom nem akartam felhozni. - sóhajtja. - Csak furcsa titeket így látni...

  - Semmi baj, majd hozzászoksz. - próbálom terelni a témát. - De mi lenne, ha mesélnél, hogy mi történt veled az emlúlt időben?

  Sok mindenről maradtam le Sara életéből. Igazából megváltozott, nem is kicsit. Furcsán éreztem magam a társaságában. Már nem éreztem azt, hogy milyen jóba voltunk. Talán ez is annak a jele, hogy nem ő volt az igazi barátnőm. De bárhogy is legyen örülök, hogy újra találkoztam vele. Emlékszem, hogy régebben is éreztem már ezt mikor együtt láttam őket, valami titokzatosat, most is előbukkant ez az érzés. Biztos vagyok benne, hogy van valami, amit nem árulnak el nekem, de nem merek rákérdezni, hogy mi mivel gondolom úgysem mondanák el.
  - Srácok, nekem lassan mennem kéne. - szólalok meg. - Szeretnék még maradni, de megígértem valakinek, hogy szakítok rá egy kis időt. - állok fel.
  - Menj csak. - mosolyog Andy, majd megölel.
  - Még találkozunk. - nézek Sarára. - Sziasztok!
  Londonhoz hűen esni kezdett az eső mire megtettem a fél utat. Csak egy kicsit áztam meg, de egy kis eső sosem árt, nemde? A virágok is attól szépülnek meg és nőnek, csak az a kár, hogy az emberekre nincs ilyen hatással. Az ajtóban megpillantottam Louist, ami kicsit fura volt hiszen azt beszéltük meg, hogy bent találkozunk.
  - Szia. - ölelt  meg. - Van egy kis gond.. - suttogja, mire én eltávolodok tőle.
  - Szia, milyen gond? - kérdek rá azonnal.
  - Ne akadj ki és ne is rohanj el. - sóhajtja. - De nem egyedül jöttem. - ijedten néztem rá, semmit sem kellett mondania már tudtam, hogy kivel. - A többiek is itt vannak bent, de mielőtt bemutatnánk nekik valaki beszélni szeretne veled.
  Amint ezt kimondta az ajtó kinyílt és egy magas fiú lépett ki rajta, akit azonnal felismertem a sapkája alól kilógó göndör fürtökről.
  - De én nem akarok vele beszélni, kérlek ne hagyj itt vele. - fordultam vissza Louishoz, amit eszembe jutott a tegnapi kettesben eltöltött pár percem Harryvel. Bevallom kicsit felkavart a látványa és el szerettem volna tűnni onnan, de sírni már nem támadt kedvem. Az a fal erősen áll, de meddig, ha kettesben hagynak vele? Meddig sikerül kibírnom mellette? - Kérlek. - suttogtam. Láttam, hogy Harry elszomorodik és rosszul esik neki a tettem, de a tegnapi után mégis mit vár tőlem?
  - Nem lesz semmi baj. - ölel magához Louis. - Csak beszélni akar veled, nem fog semmit sem tenni, amivel árthat neked. - suttogja. - Én bent leszek a többiekkel, bármi van csak kopogtass az üvegen és én jövök is. Rendben?
  - Rendben. - egy puszi után, kettesben hagy minket az utcán. Én pedig csak állok és bámulok magam elé, nem tudom mit mondhatnék. Hírtelen egy kezet érzek meg a karomon, mire oda kapom a szemeim. Tudtam, hogy ezzel nem akar nekem ártani, csak azt akarja elérni, hogy rá figyeljek, de azt kétlem, hogy elfelejtette volna, hogy milyen hatással van rám az érintése, még ruhán keresztül is. Nyeltem egyet, majd lassan rá emeltem a tekintetem.
  - Szia. - mosolyodott el halványan, miközben végig a szemembe nézett. Már el is felejtettem, hogy mennyire édes, amikor mosolyog és megjelennek az imádnivaló gödröcskéi. Emlékszem, hogy régen hányszor vett le a lábamról vele. Bármi hülyeséget tett, csak mosolyognia kellett és én már meg is bocsájtottam neki. A mosolya engem is halvány mosolygásra késztetett.
  - Szia. - suttogom. Elveszi a karomról a kezét, majd nekidől a falnak. - Miről akarsz beszélni? - nyögöm ki néhány csendes perc után.
  - Nézd. - sóhajtja, majd ellöki magát a faltól és megáll ismét velem szemben. - Sajnálom a múltkorit, nem akartalak megijeszteni, sem elszomorítani. - tudom, hogy nem kellett volna elhinnem, amit mond, de amikor a szemébe néztem, őszinteséget láttam bennük, így mégis megtettem. - Sosem akartam, hogy miattam sírj... sosem akartam neked ártani... - egy pillanat, ő mégis honnan veszi, hogy sírtam miatta.
  - Honnan veszed, hogy sírtam miattad? - kérdem halkan.
  - Mad - néz a szemembe - előttem is sírtál, pont velem akarod elhitetni, hogy miután elmentél nem sírtál? - túl jól ismer. - Ismerlek. Tudom, hogy milyen vagy. És ne merd azt mondani, hogy megváltoztál mióta utoljára láttalak, mert ez nem igaz és te magad is tudod. Bár egy dologban igazad van a változással kapcsolatban. - mosolyog mire felvonom a szemöldököm. Frusztráltan érzem magam a közelében. Fura érzések kavarodnak bennem, de még mindig tartom magam a falamhoz. - Sokkal szebb lettél. - jelenti ki, mire én akaratom ellenére is elvörösödöm. - De hiányzott már ez. - suttogja.
  - M-mit akarsz tőlem? - kérdem, miután sikerült leküzdenem a félelmem és ismét a szemébe tudtam nézni.
  - A barátod akarok lenni. - mosolyog, de hamar rájövök, hogy hazudik ugyanis megjelent az árulkodó jele. - Oké, ez nem igaz, több akarok lenni annál, de tudom, hogy az még lehetetlen. - sóhajtja. - Talán sosem lesz alkalmas, de legalább melletted lehetek, mint egy barát. - kikerekedett szemekkel nézem őt, fogalmam sincs, hogy mit mondjak neki erre. Szeretném-e, hogy a közelemben legyen? Kinek akarok hazudni, persze, hogy szeretném, de be merném vallani ezt magamnak is és elfogadni ezt? Az már kevésbé menne. - Sajnálom, hogy nem voltam melletted, amikor ott kellett volna lennem, sajnálom, hogy egyedül kellett átélned azt a sok mindent, csak azért, mert én... - de nem tudta befejezni a mondatját, mert én megelőztem őt.
  - Megírtad azt a levelet. - bólint. - El sem tudod képzelni, hogy mennyire fájt. - suttogom. - Hogy mennyire fájt, hogy nem vagy velem... hogy nem kerestél. Sokat sírtam miattad, igen ez igaz, de beletörődtem... azt nem mondom, hogy nem fájt, de elfogadtam... de mikor újra megláttalak a Tv-ben annyi idő után, pont a szülinapomon, a nyaklánccal a nyakadban, amit még én adtam neked... összetörtem. - meg akart szólalni, de én nem hagytam neki. - Aztán mikor megláttalak Cara-val nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Abban pedig teljesen igazad volt, hogy tegnap én is szerettem volna, ha megcsókolsz, de örülök, hogy nem tetted meg. Örülök, mert felnyitottad a szemem, bár ennek nem csak te vagy az oka, de rájöttem, hogy köztük már semmi sem lehet. - fejeztem be.
  - Ne mond ezt kérlek... - suttogta szomorúan.
  - De igenis mondom.. - csuklott el a hangom. - mert ez az igazság. Szeretnék a barátod lenni, de mindketten pontosan tudjuk, hogy az lehetetlen, mi nem vagyunk képes barátok lenni, csak vissza kell néznünk a múltunkba, ott sem ment, most nem fog. Csak arra kérlek, hogy hagyj engem békén, hogy ne keresd a társaságom, mert úgy sokkal könnyebb téged elfelejteni.. - suttogom.
  - Nem fogom feladni Mad, most nem! - morogja. - Egyszer már megtettem még egyszer biztosan nem fogom. - mondta, majd sarkon fordult és elindult az utcán.
  Miért ilyen makacs? Miért nem fogadja el a döntésem? Fáj őt láni, mert olyan nehéz ezt felfogni? Egy ideig még néztem a távolodó alakját, majd miután elnyelte őt a tömeg, megfordultam és elindultam az ajtó felé, hogy megismerjem azokat a személyeket, akiknek fogalma sincs, hogy ki vagyok én. Azzal is szembe kell majd néznem, hogy nem fogják érteni, hogy hová is tűnt Harry... Hát hajrá. Megtudom csinálni! A fal még áll, dülöngél, de áll.