2014. április 27., vasárnap

47. "... mond meg neki, hogy benne vagyunk."

Sziasztok!
Volt egy kis időm így megírtam nektek a következő részt.
Kicsit szomorú vagyok hiszen, nem nagyon érkeznek komik a részekhez
és nem tudom, hogy ez miért van. Talán már nem tetszik a történet vagy
valamit nem csinálok jól? Még egy-két kominak is örülnék, hiszen azzal
azt mondanátok nekem, hogy van értelme írni...
Remélem tetszeni fog a rész és várjátok már mivel készülök a végére.
Köszönöm az olvasókat és mindent, amit ti adtok nekem!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!


-------------------------------------------------------------------------


  Amint visszaérkeztünk az intézetbe, minden olyan gyorsan történt. A ruhák percek alatt lekerültek rólunk - csodálkozom, hogy kibírtuk idáig. Nem tudom, hogy jó dolog-e, hogy ennyire vágyom rá, mivel már csak hetek vannak hátra és el kell hagyni az intézetet. Tudom, hogy ez nem azt jelenti, hogy engem is el fog hagyni, de már nem leszünk minden egyes percben együtt, magamra fogok maradni. Jobban mondva inkább Bellá-val, akihez aztán tényleg semmi kedvem, hiszen Harry távozásával nekem még majdnem fél évet kell itt töltenem. Bele se akarok gondolni, hogy milyen szörnyű lesz. Bár abban biztos vagyok, hogy sokat fogunk találkozni, de pontosan tudom, hogy az már sosem lesz olyan, mint amilyen itt volt. Emmá-val és Louis-al is szinte minden egyes nap találkozok, de az sem olyan, mivel tudom, hogy el kell tőlük válnom a nap végén... 
  Képes leszek meglenni Harry nélkül? Képes leszek betelni majd a forró csókjaival, amit majd nem kaphatok meg, amikor csak akarok? Nem lehet velem, nem érezhetem a meleg és biztonságos ölelését, nem érezhetem ő magát. Már nem aludhatok vele... a távozása után semmi sem lesz olyan, mint amilyen eddig volt. Ismét magányos leszek, bár abban biztos vagyok, hogy mindent el fog követni, hogy ne érezzem magam így, amiért már most hálás vagyok neki. De egyet tudok, hogy ezt a pár hónapot, amíg még itt van, ki fogom használni, hogy minnél több időt töltsek vele. 
  A vasárnapot igazából szinte teljesen az ágyban töltöttük. Nem csináltuk semmit, csak néztük egymást és gondolkoztunk. Néha a helyzet szenvedélyesebbé vált, de csókon kívül semmi sem történt. Örülök, hogy vele nem csak jól érzem magam, hanem beszélgetni is tudok. Azok után ami köztünk történt bármit elmondok neki, mert tudom, hogy nem ítél majd el miatta. 
  Hétfő reggel az órám csengése ébresztett fel, de amikor kinyitottam a szemem és magam mellé néztem azonnal hiányoltam valamit vagyis inkább valakit magam mellől. Harry nem aludt az éjjel velem, mivel szinte minden nap itt maradt és túlságosan feltűnő lenne. Bár abban biztos vagyok, hogy Victoria tud róla, de nem szól semmit sem, inkább ő is örül annak, hogy ennyire jól kijövünk egymással vagy nem is tudom. Mivel fiatal gondolom meg is ért minket.
  Fáradtan ültem fel az ágyban, mivel az éjszaka nem sokat aludtam, jobban mondva pár napja nem sokat alszom, ami talán azért is van, mivel tudom, hogy már csak pár hét van hátra... Gyorsan kivertem a fejemből a gondolatot, majd kibújtam a takaróm alól és az ablakhoz mentem, ahol kihúztam a sötétítőt. Amint megfordultam megláttam Emma érintetlen ágyát - kicsit elszomorodtam - de amikor tudatosult bennem, hogy ma bejön már mosolyogtam is. 
  Elbotorkáltam a fürdőig, ahol egy gyors zuhanyt vettem. Törölközőbe csavarva álltam a tükör előtt, ahol a hajam lófarokba kötöttem, majd feltettem egy halvány sminket és már mentem is öltözni. Mivel hétfőn táncunk van, így egy fekete melegítőt vettem fel, hozzá pedig egy bő és hosszú krém toppot. Már majdnem kész voltam mikor lépteket hallottam a közelből. Azonnal tudtam, hogy ki lehet az, így mosolyogva nyitottam ki előtte az ajtót.
  - Szia. - vigyorgok rá, majd hozzábújok.
  - Szia. - puszil a hajamba. - Látom már kész is vagy. - néz végig rajtam.
  - Mint mindig. - puszilom meg. - Hiányoztál az éjjel. - suttogom, mire bocsánatkérően elmosolyodik.
  - Te is nekem, de te is tudod, hogy így könnyebb lesz. - sóhajtja. - Én is szeretnék minden reggel  melletted ébredni, de ez még nem lehetséges, de hamarosan az lesz. - von még egyszer magához. Mélyen beszívom az illatát és megnyugtatom magam, hogy igaza van, hogy tényleg így a legjobb. - Mehetünk? Emma már itt van.
  - Persze. - bontakozok ki az öleléséből, felveszem a telefonom, majd kézen fogva elindulunk a folyosón. - Louis jön holnap? - kérdem tőle.
  - Úgy tudom, hogy jön, de még nem beszéltünk erről. - néz rám. - De ha teheti akkor biztosan itt lesz. - mosolyog.
   Már közeledünk a terem felé, ahol megpillantom Emmá-t, aki az egyik lánnyal beszél, ha jól rémlik akkor Miá-val. Harry megáll és felé fordít. Mélyen a szemembe néz, majd megcsókol gyengéden.
  - Ha bármit mond neked, ne is figyelj rá. - suttogja a fülembe, én pedig erősebben szorítom magamhoz. Anélkül is tudom, hogy kiről beszél, hogy bármit is mondana.
  - Nem fogok. - motyogom, majd felnézek rá. - Hé, ne vágj már ilyen képet. - szólok rá. - Nem a te hibád, hogy ilyen.
  - De te miattam szenvedtél. - morogja.
  - Ezt már megbeszéltük. Nem a te hibád én is tehettem róla, de az az időszak már elmúlt, ne törődj vele. - fogom a kezeim közé az arcát. - Rendben? - bólint. - Szeretlek. - suttogom.
  - Én is téged. - vigyorodik el. - De ha nem mész el fogsz késni. - kuncog. - Emma már így is majd elolvaszt a nézésével. Hamarosan találkozunk. - egy utolsó puszit nyomtam az ajkára, majd megfordultam és elindultam Emma felé.
  Kicsit furcsálltam mivel máshogy viselkedett, mint szokott, mintha valamit most azonnal el szeretne nekem mondani mégsem tehetné meg.
  - Történt valami? - kérdezem amint elé érek, de ő megrázza a fejét. - Biztos vagy benne? - vonom fel a szemöldököm.
  - Jó, oké. - adja meg magát. - Történt valami, - csillog fel a szeme -  de még nem mondhatom el neked, csak órák után. - sóhajtja.
  - Oké?! - válaszolom.
  Bevallom kicsit megrémisztett Emma avval, hogy nem mondja el most azonnal. De gondolom nem lehet rossz hír, hiszen a szemei csillognak, de akkor mégis mi történhetett? Gyorsan bele kellett törődnöm, hogy még várnom kell pár órát, hogy megtudjam. Amint beléptünk a terembe már el is felejtettem, mivel megpillantottam azt a személyt, aki a legkevésbé sem akartam látni. Nagyban nevetett valamin, de mikor felém pillantott lekicsinyítőn nézett rám, majd hangosan felnevetett. Hát köszi szépen. Nem szabad vele foglalkoznod, Harry is ezt mondta! - szólt meg a fejemben egy hang.
  Amint elindult a zene, már semmivel sem törődtem. Teljesen átadtam magam neki és ez az érzés most minden gondomtól felszabadított. Nem törődtem az idegesítő pillantásaival sem azzal, hogy mi lesz pár hét múlva, sem semmivel, csak a zenével és a tánccal.
  Az óra pillanatok alatt eltelt, túlságosan is hamar. Találkoztunk Harry-vel, ám Emmá-nak nem volt több türelme, minnél hamarabb mutatni akart nekem valamit. Nem én voltam az egyetlen, aki nem értette, hogy mi baja, de odasúgtam neki még mielőtt Emma elrángatott volna tőle, hogy amint visszaérek mindent elmagyarázok neki.
  - Szólj Victoriá-nak, hogy elraboltam Mad-et, nekünk már nincs időnk rá. - kiáltotta Em, hátra se nézve.
  - Elmondod, hogy hová megyünk? - kérdeztem tőle, de ő csak megrázta a fejét. - Állj, Em át szeretnék öltözni. - próbáltam megállítani.
  - Nem kell. - legyintett. - Így is tökéletes vagy, csak menjünk már.
  Kérdőn néztem rá, de ő csak nevetett. Meg sem állt a buszmegállóig, ahol végre levegőhöz jutottam. Fel sem tudom fogni, hogy mi lehet ilyen fontos, amiért még át sem öltözhettem, de nem volt kihez beszéljek, mert folyamatosan csak azt hajtogatta, hogy imádni fogom.
  A belvárosba leszálltunk a buszról, ahonnan már rohantunk is tovább. Belegondoltam, hogy mit gondolhatnak rólunk az emberek az utcán. Emma úgy vigyorog, mint egy idióta, én pedig érthetetlen képet vágok.
  - Már mindjárt ott vagyunk. - vigyorog rám.
  - Végre. - sóhajtok fel. - Már alig érzem a lábaim. - morgom.
  - Ne nyafogj már annyit. - kuncog fel. - Biztos vagyok benne, hogy imádni fogod, amint meglátod.
  - Ajánlom is, hogy imádjam azok után, hogy egy szó nélkül elráncigáltál a világ másik végére.
  - Itt is vagyunk. - szólalt meg vidáman, mikor befordultunk az egyik utcába.
  Körbenéztem, hogy én is megértsem, pontosan hol is vagyunk, de nem esett le semmi. Hiszen itt csak épületek voltak, meg kávézók. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhat itt mutatni.
   - Látod azt az épületet? - mutatott az előttünk lévő hatalmas és gyönyörű három emeletes épületre, ami szürke színben pompázott. Bólintottam. - Az lesz az új otthonunk.
  - Tessék? - csúszott ki a számon. - Ezt meg, hogy érted?
  - Úgy, ahogy mondtam. - mosolyog rám. - Gyere és meglátod. - fogja meg a kezem és rángat át az út túloldalára.
  Beüt egy kódot, amitől kinyílik előttünk az ajtó, majd belép rajta, én pedig követem őt. Nem akartam elrontani a kedvét, de biztos voltam benne, hogy nem lesz elég pénzünk arra, hogy ide költözzünk, de inkább hallgattam. 
  Amint kinyitotta előttem a 17-es számú faajtót, a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt a lakás belseje. A falak hófehérek voltak, a padló pedig sötét fából készült. Amit először megpillantottam az az ajtó előtt lévő ablak és üvegajtó volt, ami gondolom a balkonra vezethet. Ezek után a tekintetem a berendezésre tévedt. Szürke U alakú kanapé, amit szürke és piros párnák díszítettek. Előtte egy üvegasztal volt, ami alatt pedig egy piros básonyszőnyeg volt található. A kanapé fölött érdekes festmények, a vele szembe lévő falon pedig egy plazma Tv állt. Beljebb léptem, ahol jobb oldalt a kivágott fal mellett megpillantottam a konyhát. Nem volt nagy, de szépnek és találékonynak találtam. Asztal helyet, csak egy négy személyes pult helyezkedik el benne. Emmára pillantottam, aki csak vigyorogva bámult rám.
  - Tetszik? - kérdezte.
  - Persze, hogy tetszik, de mégis miből fogjuk ezt fizetni? - kérdeztem tőle.
  - Mindjárt elmondom, de előtte még nézd meg melyik lenne a te szobád. - mutat az ajtóra ami mellett áll.
  Megvonom a vállam, majd benyitok. Azt hittem, hogy a szobám, ami a régi otthonomba volt szép, hát akkor nagyot tévedtem, mivel ez a szoba lehet, hogy kisebb volt nála, de sokkal szebb és otthonosabb, bár a falról hiányzott néhány kép, hogy igaz legyen. A szoba ugyanúgy volt kifestve mint a nappali, csak azzal a különbséggel, hogy itt zöld volt a szín nem pedig piros ami kiegészítette. Bal oldalra nézve egy hatalmas franciaágy volt látható, ami mellett egyik oldalt egy kis éjjeliszekrény, lápával, a másik oldalán pedig egy magasabb asztal, tükörrel és egy zöld, kerek székkel. Bal oldalra nézve, pedig egy fehér szekrénysor középen fiókokkal és polcokkal. Minden egyes része tetszett a szobának, teljesen úgy volt berendezve, ahogy az én ízlésemnek megfelel. Egy ajtó is volt az egyik sarkában, ahol gondolom a fürdő volt, de nem igazán érdekel, hogy is néz ki, mivel teljesen beleszerettem már anélkül is ebbe a lakásba.
  - Ahogy végignézek rajtad - kuncogott fel Em a hátam mögül - tetszik amit látsz.
  - Jól gondolod. - mosolygok feléje. - De mi lenne, ha végre elmondanád, hogy fogjuk mi ezt kifizetni, mielőtt még elképzelem ezt a szobát az én dolgaimmal is?
  - Gyere és elmondom. - lépett vissza a nappaliba. Leült majd megvárta míg én is helyet foglalok mellette. - Tudod két napja felhívott Filip és megkérdezte, hogy lesz hol laknunk miután mindketten kijövünk onnan. - kezd bele. - Mondtam neki, hogy én már kint vagyok és házat keresek, de te csak később szabadulsz. Erre ő azt mondta, hogy találkozzak vele, mivel ő tud nekünk egy otthont, ami biztosan tetszeni fog nekünk. - ha úgy vesszük akkor igaza van, de ebből még mindig nem jöttem rá, hogy fogjuk fizetni. - Amint megláttam, beleszerettem, de én is úgy gondoltam, hogy nem lesz honnan fizessük, erre ő felajánlja nekünk, hogy az első pár hónapba meddig még csak az elején leszünk a modellkedésnek, fizeti ő nekünk, utána pedig mi majd visszaadjuk neki.
  - Már miért fizetné nekünk a lakásunk? - vágok közbe.
  - Mivel tudja, hogy úgyis visszakapná a pénzt, ugyanis nagy jövőt lát bennünk. - vonja meg a vállát.
  - Belementél? - kérdeztem.
  - Még nem, előtte meg akartalak téged is kérdezni.
  - Akkor hívd fel és mond meg neki, hogy benne vagyunk. - mosolygok rá.
  Még hazafelé menet is nehezen hittem el, hogy ez tényleg megtörténik velünk. Együtt fogunk lakni, legalább lesz valami amivel majd bíztathatom magam abban a pár hónapban, amit úgymond egyedül fogok tölteni, hogy van valami ami miatt érdemes kibírnom...

3 megjegyzés:

  1. Szia! :) Ismét egy nagyszerű részen vagyunk túl, kár hogy már csak 3 rész van hátra az első évadból, de remélem a második évad részeit is minél előbb hozod. Én nagyon várom hisz ez az egyik kedvenc blogom tőled, persze a többit is imádom de ezt a történetet olvastam tőled először és ezért kicsit jobban megszerettem mint a többit :) Csodás író vagy, bár az elején el sem tudtam képzelni, hogy tudsz fenntartani ennyi blogot, de neked mégis sikerül és mindegyiket szívvel-lélekkel írod. Siess a kövivel, nagyon várom :) Puszii :*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik az egesz tortenet. Imadom! :)

    VálaszTörlés