31.Kitálalás

Sziasztok! 

Meghoztam nektek az új részt, ami remélem, hogy tetszeni fog.

Gondolom nem sokan gondoltátok, hogy kinek fog nekimenni,

de remélem sikerült vele meglepetést okoznom és magával a 

résszel is. A suli kezdetével ritkábban lesznek részek, de 

amint lesz időm írni fogok megígérem, de holnap még hozom 

a megígért részt. Köszönöm a biztatásokat és a a 64 rendszeres

olvasót, ami napról napra csak nő. 

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------

  Amint megláttam az arcát, pofán csapott a felismerés. Mit keres ő itt? Hiszen még sosem láttam az étkezőben mióta itt vagyok. Amikor lenézett rám a kék szemeiben aggodalom csillogott, amit meg is értek, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem festettem valami jól. Miért kell ennyire szerencsétlennek lennem, hogy akkor futok össze egy pszihológussal, amikor úgy nézek ki mint egy idegroncs és úgy is érzem magam. A kezemben tartott pohárra és gyógyszerre nézett, majd összeráncolt homlokkal nézett a szemembe. Esélyed sincs a megúszásra Mad. Most szépen ki leszel faggatva egészen addig, amíg el nem mondod a dokikának, hogy mi nyomja a lelked.

  - Bocsánat. - motyogom ismét.

  - Mad - teszi az ujját az állam alá, hogy a szemébe nézzek - jól vagy? - megrázom a fejem, nincs lehetőségem hazudni, hiszen a vak is látná, hogy nem vagyok jól. - Nagyon sápadt vagy, ettél ma már valamit?

  - Nem igazán vagyok éhes. - sóhajtom.

  - Mi történt? - kérdezi lágyan. - Gyere beszéljünk - fogja meg a karomat, de én nem mozdulok - ha kiadod magadból jobb lesz.

  - Nem - dadogom - nem akarok róla beszélni.

  - Az orvosod vagyok és tudni szeretném, hogy mi történt veled. - mondja határozottan. - Szörnyen nézel ki és nem hagyatom, hogy összeomolj, de ahogy rád nézek, nem sok kell már hozzá.

  - Mintha én nem tudnám. - teszem hozzá halkan.

  - Csak segíteni szeretnék - mondja lágyabban - kérlek gyere velem.

  - De a ba... - kezdek bele, mire közbeszól.

  - A barátaid látták, hogy velem beszélgetsz szóval azt is tudni fogják, hogy hol leszel. - néz feléjük, majd vissza rám.

  Nem akarok vele menni, nem akarok neki beszélni semmiről sem. Csak be akarom venni ezt a nyomorult gyógyszer és fel sem kelni reggelig. És mégis mit mondhatnák neki? Hogy szerelmes lettem egy fiúba, aki teljesen elcsavarta a fejem és utána ellökött magától, miközben nekem végig barátom volt? Aki azt mondta nekem, hogy inkább haltam volna meg? Majd nehezen megbocsájtottam neki és most újra együtt vagyunk, de csak azért, hogy ne érezzem magam egyedül pedig nem vele szeretnék lenni, hanem Harryvel? Ezt ha elmondanám neki tuti, hogy hülyének nézne. De nincs mit tennem vele kell mennem, hiszen abban biztos vagyok ha kell akkor elráncigál egészen az irodájáig csak hogy elmondjam mi a bajom.

  - Rendben. - sóhajtom. - De előtte ezt beveszem. - mutattam a gyógyszerre.

  - Nem - kapta ki a kezemből - a gyógyszer nem fog segíteni.

  - A fejfájásomon szerintem igen. - vágom rá.

  - Miután elmondtad, hogy mi történt és még mindig fájna a fejed - néz a szemeimbe - beveheted, de addig nem.

  - Jó. - morgom. A poharat az asztalra teszem, majd zsebre vágom a gyógyszert és követem őt.

  Előre érzem, hogy megfogom bánni, ha bármit is mondok neki, de lehet, hogy igaza van orvos és titoktartás kötelezi szóval nem mondhatja el senkinek, vagyis remélem. Amint kiléptünk az ajtón, megtorpantam. Pár méterre tőlünk megláttam Harry és Bellát kézen fogva közeledni. Bella vigyorgott rám, Harry pedig sajnálkozva nézett rám. Nem kell engem sajnálni - ordítottam volna legszívesebben a képébe.

  - Minden rendben? - nézett rám a doki, majd abba az irányba amelybe én is néztem. Mikor visszanézett rám kérdőn nézett. Csodás most már tuti, hogy kezdi érteni, hogy mi a bajom.

  - Persze. - motyogom. megfordulok és elindulok az irodája felé. Hallom Bella kuncogását és Harry morgását a hátam mögött, de próbálok nem foglalkozni vele.

  Amint beértünk a szobájába, én kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, de nem kicsit lepett meg mikor mellém ült, nem pedig az asztalához. Eddig még sosem ült mellém? Ilyen rosszul néznék ki? Halványan mosolygott rám, én pedig kezdtem egyre furcsábban érezni magam.

  - Ne mosolyogj így. - kértem halkan.

  - Mi a baj? - kérdezte lágyan. - Tudod, hogy nekem elmondhatod, nem mondom el senkinek. Csak ne mond azt, hogy semmi mivel látszik rajtad.

  - Ha azt mondom, hogy az életem egy csődtömeg akkor örülni fogsz, hogy nem hazudok? - nézek rá.

  - Nem pont így gondoltam, de legalább nem hazudtál. - vonja meg a vállát. - Elmondod, hogy mi történt?

  - Tényleg tudni akarod? - kérdeztem vissza. - Hosszú lesz.

  - Van elég időnk. - mosolyog.

  Hát Mad most vagy soha, már nem tudod  visszaszívni ki kell nyögd neki az egészet. Biztosan ki fog akadni, de segíteni is segíthet nem? A francba nem is kellett volna belekezdjek. Sóhajtottam egyet, majd még levegőt vettem és megszólaltam.

  - Két tűz között vergődök - motyogtam - és már azt sem tudom, hogy mit akarok, hogy mit akarok az élettől. Annyi minden történt velem ebben az elmúlt egy hónapban, hogy az már túl sok nekem. Először is idekerültem, ahol nem ismertem senkit, majd barátokat szereztem, de közben úgy éreztem, hogy kezdem elveszíteni a régieket. A barátommal is egyre kevesebb időt töltöttem és hiányzott, de már nem tudom mi van... össze vagyok zavarodva. Az itteni barátaim közül egyben hatalmasat csalódtam és még mindig csalódok benne, pedig már alig beszélünk. Én hülye pedig szerelmes lettem bele és közben barátom volt, aki erről mit sem tudott. Majd csináltam egy hülyeséget és egy boszorkány valahogy rájött az egészre, és megfenyegette a barátomat, hogy mindenkinek elmondja, ha nem megy vele el egy randira. Elment, csak, hogy megvédjen, de közben közel kerültünk egymáshoz... túl közel és a randi után minden megváltozott. Becsapva, átverve és kihasználva éreztem magam, hiszen összejöttek, mikor nekem azt mondta, hogy ki nem állhatja azt a lányt és én hülye pedig hittem is neki... Hülyét csináltak belőlem, mindketten és én hagytam nekik. Összetört a szívem. Majd tegnap este úgy döntöttünk, hogy bulizni megyünk, igazából én nem bulizni szerettem volna, hanem leinni magam, hogy egy kis időre elfelejtsem a gondjaimat. - itt mérgesen nézett rám, de várta, hogy folytassam. - De megjelent és csak jobban magamba roskadtam, teljesen kiütöttem magam... most pedig csak jobban fáj a fejem, mivel délben meglátogatott és ismét hazudott nekem vagy már nem is tudom, hogy mikor mondott igazat nekem vagy, hogy egyáltalán mondott-e valaha... Most pedig a borzalmas fejfájásom mellett még a szívem is össze van törve. - fejeztem be a mondandóm.

  Igaza volt egy kicsit tényleg jobban éreztem magam, hogy elmondtam valakinek az egészet. De az arcát látva teljesen lesokkoltam. Biztosan nem gondolta, hogy ilyen nagy a baj. Nem szólt semmit, csak szomorúan nézett engem. Nagyot nyeltem, mert nem akartam előtte sírni, de utáltam hogy újra eszembe jutott minden. Lesütöttem a fejem, majd mély levegőt vettem.

  - Milyen hülyeséget tettél? - szólalt meg pár perc múlva. Na ne, ezt nem akarom elmondani, ezt nem szeretném, hogy bárki is megtudja. Senki sem tudhatja meg. Senki!

  - Nem akarok róla beszélni. - motyogtam. 

  - Mad nekem elmondhatod, tudnom kell, hogy segíthessek neked. - fogta meg a kezem.

  Nem tudom, hogy miért de úgy éreztem, hogy bízhatok benne. Eddig semmit sem mondott el senkinek sem amiket mondtam neki, de attól félek, hogy ez már olyan súlyos lenne, hogy elmondja és én akkor teljesen megsemmisülök.

  - Nem mondod el senkinek sem? 

  - Megígérem. 

  - Amikor először jöttem ide, valamit nem mondtam el a temetéssel kapcsolatban. - bólintott. - Nem mondtam el, hogy mit tettem. Hülyeség volt, már én is tudom, de akkor teljesen összetörtem és azt gondoltam a legjobb megoldásnak. - sóhajtottam. - Gyógyszert vettem be a testvérem sírjánál és vártam, hogy bekövetkezzen a halál. - nagyra nyíltak a szemei, de mielőtt megszólalt volna közbevágtam. - De jól vagyok, azóta nem próbáltam meg semmit sem és az őrangyalom nem is hagyná, hogy megpróbáljam...

  - Mad - sóhajtja - ezt nem lett volna szabad eltitkolnod előlem.

  - Tudom - motyogom - csak nem akartam, hogy még jobban sajnáljanak és hogy bárki is megtudja...

  - De most már ugye nincsenek ilyen hajlamaid? 

  - Nem, már nincsenek.

  - Rendben. - örültem, hogy ennyivel lezárta a témát. - Jól sejtem, hogy az a fiú akibe szerelmes lettél Harry a boszorkány pedig Bella? 

  Honnan jött rá? Hiszen nem is említettem neveket, honnan tudja? Aprót bólintottam, nem voltam biztos a hangomban.

  - Ho-honnan tudtad? - kérdeztem.

  - Az előbb, amikor megláttad őket már éreztem, hogy valami velük kapcsolatos. Abból ahogy rájuk néztél nem csak te érezted a fájdalmat, hanem még én is. - bólintottam. - Fáj még a fejed?

  - Nem, már nem. - nézek rá.

  - Mad - fogja meg ismét a kezem - tudom, hogy nehéz egy orvosban bízni, de bennem bízhatsz nem fogom elmondani senkinek sem. Csak arra kérlek, hogy ezentúl ha bármi történik velem akkor ne hazudj róla vagy nem titkold el előle. Az ajtóm mindig nyitva fog állni előtted, nem számít, hogy hány óra van bármikor jöhetsz.

  - Köszönöm - motyogom - de most szeretnék visszamenni a szobámba. - állok fel.

  - Rendben. - mosolyog rám. - Jó éjszakát.

  - Jó éjt. - lépek ki az ajtón.

  Sosem gondoltam volna, hogy így megfogok nyílni valakinek, mint neki. Valamiért megbíztam benne és remélem ezt nem fogom megbánni. Lassan lépkedtem a folyosón. Louisék már biztosan majd megörülnek attól, hogy hol vagyok. Amint benyitottam a szobánkba, rögtön két aggódó szempárral találkoztam.

  - Hol a fenében voltál? - állt fel rögtön Emma és ölelt magához. - Jól vagy?

  - Emma itt állok előtted és jól vagyok. - ölelem vissza.

  - Ilyen volt végig. - suttogja Louis.

  - Csak aggódtam érte jó? - csattan fel.

  - Meg sem szólaltam. - emeli fel a kezeit.

  - Mi akart Adam? - kérdezte Em, miután leültem.

  - Hát látta, hogy hogyan nézek ki és tudni akarta, hogy mi bajom. - sóhajtom.

  - Elmondtad neki? - kérdezi Lou.

  - El...

  - Tessék? - kérdezik egyszerre.

  - Én magam sem tudom, hogy miért tettem, de valamiért azt éreztem, hogy megbízhatok benne és még mindig azt érzem.

  - Mindent elmondtál neki?

  - Bellát, Harryt és azt is?

  - Igen. - motyogom. - És jól esett, hogy meghallgatott és nem ordította le a fejem...

  - Nem tudom, hogy mit mondjak. - sóhajtja Em. - Adam megbízható, de nem tudom, hogy ezt nem fogja-e továbbadni.

  - Megígérte.

  - Reméljük, hogy igazad lesz - állt fel Lou - de én most megyek csak rád vártam. - ölel meg. - Légy jó. - puszil meg.

  - Köszi Lou. - motyogom.

  - Szia Emma. - csókolja meg.

  Nagy nehezen rávettem magam egy zuhanyzásra, majd pizsomába bújva másztam be az ágyba és tettem el magam másnapra. Ami elég fontos lesz, hiszen táncolnunk kell egész nap, hogy jól teljesítsünk a versenyen.