2014. február 4., kedd

27.Nem tudok előle menekülni!

Sziasztok!
Egy kicsit hamarabb hoztam a következő részt, aminek 
remélem örülni fogtok majd. Tudom, hogy sok leírás van benne,
de várjátok ki míg vége, mert utána még történik egy két dolog.
Tudom, hogy ezek a részek vagyis a leírásosak eléggé unalmasak, de
kérlek titeket ne ugorjatok át semmit, mert akkor nem értitek majd a
következő részeket. Remélem tetszeni fog rész. 
Köszönöm az előzőhöz érkezett komikat és az 55 rendszeres olvasót!
Hamarosan jelentkezem, majd a következő résszel is. Jó olvasást!
                                       Ölellek Titeket!


----------------------------------------------------------------------------------


 Azóta a nap óta, már több, mint egy hét telt el. Viszont én még mindig menekülök. Hogy mitől is? Leginkább előle, de ott van még az igazság és nem utolsó sorban az érzéseim, amiket iránta táplálok.
  Nem értem. Nem tudom felfogni, hogy miért tette ezt velem? Azok után ami történt, hogy tehette ezt velem? Azt mondta, hogy várni fog rám, azt mondta, hogy nem számit mennyit kell várnia a döntésemre ő mellettem lesz, de úgy látszik, hogy nagyon jól tud hazudni vagy én vagyok túl naiv. Nem értem, hogy miért hittem el mindezt neki. Túlságosan elvakított a rózsaszín felhő, amit azon a napon éltem át vele és nem gondolkoztam tisztán. Bármit megtettem volna érte, bármit.
  Ha akkor nem megy el arra a randira, akkor még aznap megadtam volna neki a válaszom. Nagyon kevés kellett, hogy ne válaszoljak rá akkor amikor feltette. Ha hibát is követtem volna el, nem érdekelt volna. Akkor csak a boldogságomat néztem és úgy éreztem, hogy számomra ő a boldogság. Igent mondtam volna neki, nem érdekelt volna semmi sem! Sem Andy, sem az, hogy lehet, hogy megbánom a döntésem, csak ő érdekelt. De amikor megláttam őket együtt Bellával - boldogan - úgy éreztem, hogy a Világ összeomlott körülöttem. Úgy éreztem, mintha hátba szúrtak volna. Az volt bennem, hogy hazudott nekem, hogy igazából nem is érez semmit sem, csak ki akart használni. Aznap este összetörtem, semmi sem érdekelt. Addig sírtam, míg végül el nem aludtam. A szívem sajgott és még mindig azt teszi, hiszen éreztem iránta valamit és az a legnagyobb bajom, hogy ez még most sem szűnt meg, bármennyire is szeretném, még mindig bennem van. A felejtést persze az sem könnyíti meg, hogy minden egyes nap látom őt, vele vagyok a nap nagy részében.
  Látom rajta, hogy nem érti, hogy mi a bajom, hogy miért viselkedek vele úgy, ahogy. De jobb is, ha nem tudja, hogy tudok arról a csókról. Lehet, hogy túlreagálom, de nem nagyon érzem úgy, hiszen úgy tudtam, hogy utálja Bellát... és most kiderül, hogy mégsem?! Már semmit sem értek. Miben hazudott még? Egyáltalán volt egy igaz szava is hozzám? Nem tudom, de jobban teszem, ha nem is foglalkozom vele. Nem szabad, hogy megengedjem magamnak, hogy ismét szenvedjek miatta.
  Ami közöttünk az szép volt, több mint szép. Egy éjszakát tartott, de az az éjjel felejthetetlen marad, számomra. Ha akarnám sem tudnám elfelejteni a csókjait. Az ajkának az ízét, puhaságát. Azt a bizsergő érzést amikor találkoztak és egybefonódtak az ajkaink, soha az életben nem fogom elfelejteni és nem is szeretném. Szükségem van azokra az emlékekre, hogy érezzem, hogy milyen volt boldognak lenni vele egy kis időre. A biztonságot nyújtó erős karjait, amik azon az éjszakát öleltek, amik között boldog voltam. Emlékezni akarok rájuk még akkor is, ha fáj, még akkor is, ha sírni támad kedvem, ha csak megjelennek előttem, de emlékezni akarok. Csak ennyi maradt nekem belőle, csak az emlékek.
  Emma és Louis kapcsolata egyre jobb lesz. Mindketten nagyon boldogok és én is az vagyok amikor látom őket, bár egy részem szomorú is. Hiszen én is lehettem volna abban a helyzetben Harryvel, ha nem szúrja el akkor. Próbálok normálisan viselkedni velük és úgy tenni mintha semmi sem történt volna, mintha semmit sem láttam volna, de vannak pillanatok amikor nagyon nehezen megy. Attól, hogy Harryre haragszom a többiekkel még lehetek jóba, még akkor is ha ez azt jelenti, hogy vele is együtt kell legyek miattuk. Megteszem! Szükségem van Emre, aki segít megoldani a problémáimat, akivel mindent megbeszélhetek, aki bízik bennem. Louis pedig, mindig megnevetett. Ha már nagyon magam alatt vagyok akkor ott terem és mosolyt csal az arcomra. Ők itt lesznek nekem amikor csak szükségem lesz rájuk és ezért sem akarom elveszíteni őket, szükségem van rájuk.
  De persze a baj sosem jön egyedül. Victoria hallani sem akar róla, hogy nem megyek a pszihológushoz. Egy csomó érvet hoztam fel, hogy miért nem akarok menni, de nem érdekli. Folyton azt mondja, hogy csak nekem akar jót, hogy szükségem van rá. Ez lehet, hogy egy rossz pont nála, de az nagyon tetszik, hogy akkor enged el amikor csak el akarok menni. Nem kérdi meg, hogy hová megyek, pedig mindenki mástól megteszi. Bízik bennem, ami nekem nagyon sokat jelent. Tudja, hogy bánt valami, de nem akarja kiszedni belőlem. Azt szeretné, hogy én mondjam el neki, de én arra nem lennék képes. Mert ha elmondanám Harryt akkor azt a bizonyos hülyeségemet is el kellene mondanom, amitől kiakadna, de azt meg is érteném hiszen eltitkoltuk előle...
  Dr.Anderson most nem volt olyan szörnyű. Nem is tudom, hogy vagyok képes ilyet mondani egy pszihológusról, de nem éreztem azt, hogy ki akar faggatni, hogy csak azért csinálja ezt mivel ez a kötelessége. Úgy éreztem, hogy tényleg törődik velem, hogy tényleg érdekli mi történik az életemben. Igaz nem mondtam neki el semmit sem Harryről vagyis beszéltem neki róla, de csak a 'barátságunkról' semmi másról nem. Most egy kicsit bővebben válaszoltam neki a kérdésekre, de ezt elég hamar meg is bántam, hiszen azt mondta, hogy 'találkozunk jövőhéten'. Már nem mondtam semmit, mert tudtam, hogy minden hiábavaló így is úgyis el kell jöjjek, ha akarok, ha nem.
  Mint mondtam az elmúlt napokban elég sok kimenőt kértem, aminek az oka is megvolt. Nem csak az, hogy egyedül szerettem volna lenni, hanem meghoztam néhány döntést, amik lehet, hogy jók lehet, hogy rosszak... Találkoztam Saraval, aki elmesélte, hogy mi minden történt a suliba. Azt is elmondta, hogy mennyire jól kijönnek Codyval, aminek nagyon örülök, legalább ő boldog. Hiányzott a barátsága, jó volt végre egy kis időt vele is tölteni, valakivel a régi életemből. Bocsánatot kért, hogy nem hívott és nem is jelentkezett napokig, de azt mondta, hogy csak azért tette mivel nem tudta, hogy nekem mikor van szabadidőm, hogy mikor tudunk beszélni. Megértem, én sem merném felhívni őt bármikor. Megbeszéltük, hogy amikor csak beszélni szeretne velem ír egy SMS-t és ha tudom visszahívom. Megkérdezte, hogy velem mi a helyzet. Elmeséltem neki, de nehány részletet természetesen kihagytam. Viszont valamit észrevettem a beszélgetésünk közben, hogy furcsán viselkedik. Általában akkor szokott ilyen lenni, amikor valamit nem mer nekem elmondani. Próbáltam célozgatni rá, hogy megossza velem, de nem tette. Remélem semmi komoly nem történt, amit nem mond el nekem, mert akkor megharagudnék rá.
  Még egy kicsit meggondolatlan döntést csináltam ezen a héten. Beszéltem Andyvel. Megbeszéltük a dolgokat. Igaz, hogy én még mindig nem felejtettem el, hogy mit mondott és valószínűleg soha az életben nem is fogom, de fontos nekem és képes vagyok egy szinten megbocsájtani neki. Elmondta, hogy mennyire sajnálja és hogy mennyire nem szerette volna azokat a fejemhez vágni. Elmondta, hogy azóta nem gyújtott rá és akkor is csak Harryért tette. Látta rajta, hogy nem vagyok közömbös számára és ez felidegesítette. El sem tudom képzelni, hogy mi történt volna ha megtudná, hogy mi is volt a fürdőben utána, hogy miket mondtuk ott egymásnak... Megbocsájtottam neki és kapott egy utolsó esélyt tőlem, amit remélem, hogy nem fog elszúrni, mert újabbat nem kap abban biztos vagyok. Az is lehet, hogy ezt is megbánom majd, de már késő ezen gondolkozni.
  Amit viszont nem értek, hogy mi a fenét titkolnak előlem? Valamit nem mondanak nekem el, tudom, hogy így van hiába tagadják. Nem csak Andy ismer engem én is őt és tudom, hogy mikor titkolózik előttem és most is ezt érzem. Tudni szeretném, hogy mi történt amiről nem szabad tudnom. De tudom, hogyha erőltetem a dolgot akkor csak rosszabb lesz, így inkább hagyom és majd az első adandó alkalommal kiszedem belőlük.
  Péntek reggel van, ami egy normális 17 éves életében azt jelenti, hogy suliba kell mennie. Nekünk is azt jelentené, ha a tanároknak nem lenne valamilyen gyűlésük, ami miatt nem tudnak ma órákat tartani, aminek mi csak örülni tudunk.
  A tükör előtt állok, mielőtt még elindulnánk reggelizni egy utolsó pillantást vetek magamra. Barna testhezálló nadrág, ami kiemeli az alakomat. Tudom, hogy ezzel nem egy fiú tekintetét fogom magamra vonzani, köztük Harryét is, de nem érdekel ugyanis nekem tetszik ez a nadrág és senki sem foszthat meg tőle. Felül elgy fehér toppot viselek, rajta pedig egy fekete kardigánt. A hajam göndören omlik a vállamra, aki rám néz mind azt hiszi, hogy boldog vagyok és ez jó, mert így legalább senkinek sem kell magyarázkodnom, hogy mi is a bajom.
  - Mad mehetünk? - lép ki a fürdőből Em.
  - Persze - fordulok felé. - Egy.. kettő... három - suttogom.
  - Sziasztok lányok - csapódik ki az ajtó, majd lép be rajta Louis vigyorogva. Már teljesen megszoktam a reggeli rohamait. Pontosan tudom, hogy mikor fog kicsapódni az ajtó és mikor lép be rajta az én idióta barátom. - Em - puszilja meg a barátnőjét.
  - Szia Lou - ugrok a nyakába, miután elváltak.
  - Mitől vagy ilyen boldog Maddie? - ölel át. Utálom mikor így hív, de már megszoktam és nem igazán törődök vele.
  - Csak úgy jó kedvem van - vigyorgok. - Talán baj, hogy nem vagyok szomorú? - biggyesztem le az ajkaim.
  - Nem, tudod, hogy nem szeretem mikor szomorú vagy - bök oldalba. - Az utóbbi időben épp eleget voltál az - vállat vonok.
  - Harryt hol hagytad? - kérdezi Emma.
  - Azt mondta, hogy az ebédlőben találkozunk - válaszolja - nincs valami jó kedve.
  Most nem érdekel, ha azt mondják rám, hogy kárörvendő vagyok, de megérdemli. Nekem sem volt túl jó kedvem az utóbbi időben és még most sincs az, de már hozzászoktam, hogy amíg a közelemben van mindig úgy fogom érezni, hogy valami hiányzik belőlem.
  Elindultunk az ebédlő felé, én pedig felkészítettem magam a találkozásra. Nem csak a Harryvel való találkozásomra, hanem a Bellával valóéra is. Ugyanis az utóbbi időben nem futottunk össze mivel meghűlt, amit nem tudok sajnálni, hiszen egyáltalán nem hiányzott a nyakamra még ő is, de ma hazajött és tuti, hogy egyből nekem fog esni.
  - Amikor hozzátok jöttem láttam Bellát - sóhajtja Lou.
  - Szóval visszajött a kis szarkavaró - morogja Em.
  - Tegyünk úgy, mintha itt sem lenne - szólalok meg én is, mire mindketten nagyra nyílt szemekkel néznek rám. - Most mi van?
  - Nem lehet úgy tenni, mintha nem lenne itt - nevet fel Em. - Mindig eléri, hogy ő legyen a középpontban.
  - Tudom, de ha nem törődünk vele akkor nálunk nem kerül oda.
  - Nem tudom, hogy mi történt veled az elmúlt napokban, de üdv újra közöttünk Maddie - öleli át a vállam Lou.
  Mosolyogva lépünk be a a kantinba, ahol persze egyből szembemegyünk az említett személlyel. Mint mindig most is csodásan néz ki. Csípőjét rángatva közeledik felénk. Lou morogni kezd, Em sóhajt, én pedig csak nézem ahogy közeledik.
  - Ááá sziasztok - szólal meg, amit mi csak egy biccentéssel viszonzunk. - Madison megváltoztál - mér végig.
  - Talán valami problémád van vele? - vonom fel a szemöldököm. Magam is meglepődöm, ahogy a többiek is a viselkedésemen. Nem is tudom, honnan jön az önbizalmam, de tetszik.
  - Semmi - nevet fel.
  - Akkor?
  - Csak szólni akartam, hogy Ő - mutatott Harryre - sosem lesz a tied, mert Ő már az enyém.
  - Ki mondta, hogy kell nekem?
  - Mindenki tudja, hogy így van Madison - nevet fel, majd sarkon fordul és odamegy Harryhez. Megöleli, majd a mond neki valamit és távozik.
  Mi pedig csak nézzük a többiekkel, próbáltam nem úgy tenni mint akit érdekel, de nem sikerült. A torkomban gombóc keletkezett, nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörtént.
  - Mi volt ez? - kérdezi Louis rögtön miután leülünk.
  - Micsoda? - néz fel a táljából.
  - Az előbbi Bellával? - kérdezi mérgesen Em.
  - Semmi - vonja meg a vállát.
  - Mi a fene van veled? Talán elfelejtetted, hogy milyen? - értetlenkedik Lou.
  - Nem olyan rossz, mint amilyennek gondoljátok - mondja nyugodtan.
  - Mi van? - akadunk ki mind a hárman. Harry rám néz, a szemében bűntudatot látok, majd a többiekre.
  Ugye nem hallottam jól az előbb? Biztosan nem mondhatta azt arról a lányról, hogy nem olyan rossz, aki mindent elkövet, hogy tönkretegye az életem. Hiszen a hallgatásáért cserébe azt kérte, hogy randizzanak és még ott van az a sok minden amit tett, ezt Harry csak úgy elfelejtette? Mi a fene történ vele?
  - Most miért vagytok így kiakadva? - néz ránk. - Nem is ismeritek.
  - Úgy látszik jobban ismerjünk nálad - állok fel és indulok meg az ajtó felé.
  Nem érdekel, hogy ezzel a tudtára adtam, hogy igenis bánt ami köztük van, ha egyáltalán van valami, de az előbbiből nekem az jön le, hogy igenis van. Kivágom az ajtót, majd elindulok a szobák felé. Hallom, hogy valaki még kilép rajta, majd elkapja a csuklóm és megállít. Tudom, hogy ő az már csak az érintéséből is, ami már annyira hiányzott.
  - Most mi bajod? - kérdezi, én pedig lassan megfordulok.
  - Hogy mi bajom? - nevetek fel. - Te most komolyan azt kérded, hogy mi a bajom?
  - Igen.
  - Mi van köztetek Bellával? - rakom fel azt a kérdést ami a legjobban érdekel.
  - Semmi sincs közöttünk - morogja.
  - Nekem az előbb nem úgy tűnt - vágom rá. Fél karjával átkarol, majd a falhoz nyom.
  Az egyik kezét a fejem mellé támasztja, a másikkal még mindig ölel. Ég a bőröm, ahol hozzámér. Fáj, hogy ezt teszi, miért nem hagy engem békén, ha úgyis ott van neki Bella? Miért nem hagyja végre, hogy boldog legyek? Egyenesen a szemembe néz, amiben még mindig ott bujkál a bűntudat vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem. Az arcomon érzem a leheletét, amitől az egész testemet átjárja a melegség.
  - Miért kerülsz? - kérdezi.
  - Én nem kerüllek - vágom rá. - Csak jobb ha nem vagyok a közeledben.
  - Ami pontosan azt jelenti, hogy kerülsz. - vigyorog.
  - Te meg miért nem keresed meg Bellát és akadsz le rólam?
  - Talán - hajol közelebb - nem féltékeny vagy?
  - Micsoda? - kerekednek el a szemeim. - Miért lennék az?
  - Szeretnéd, hogy megcsókoljalak? - hagyja figyelmen kívül a kérdésem.
  - Nem - hazudom.
  - Hazudsz - az ajaki súrolják az enyémet. - Miért hazudsz?
  - Én.. én nem hazudok - motyogom.
  - Pedig de - játszadozik velem, tudom, hogy így van. - Vagy nem szeretnéd, hogy ezt tegyem? - puszil a szám sarkába.
  - Nem - de hiába próbálom eltolni vagy megállítani, folytatja - Harry fejezd be!
  - Nem akarom - morogja - mivel nekem már nagyon hiányoznak a csókjaid.
  - Szívtál? - kérdezem.
  - Te vagy az én drogom.
  Megakarok szólalni, de betapasztja a számat, az ajkaival. Megcsókolt. Ismét. Próbáltam eltolni, a mellkasát ütöttem, de meg sem moccant. Feladtam. Átengedtem magam a vágynak, az iránta való vonzódásomnak. Közelebb húzott magához, én pedig a nyaka köré fontam a karjaim. Az ajkai gyengéden mozogtak, semmit sem erőltetett. Én pedig mindent elfelejtettem. Nem érdekelt se Bella, se az amit tett, sem a napokig tartó fájdalom, amit éreztem, még Andy sem, csakis Ő és többet akartam belőle. A hajába túrtam, aminek köszönhetően ő egy nyögést fojtott a csókunkba. Amikor az ajkaink elváltak egymástól, a rózsaszín ködfelhő is eltűnt belőlem és mikor tudatosult bennem, hogy mit tettünk pofon vágtam. Nem érdekelt, hogy élveztem a csókját semmi sem érdekelt, csak az, hogy megint fájdalmat okozott nekem. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Könnyeimmel küszködve vettem ki és néztem meg ki az. Andy!

3 megjegyzés:

  1. Evelyne!:D
    Mi volt ez? Kérem szépen, mi vol ez? Főleg a vége? Evelyne! És Madison! Hol van a józan paraszt eszetek? (Jó nekem sincs olyan, de az mindegy!xd) Már nagyon várom a folytatást!:)
    Rose King

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom mindenkit sikerült elhallgattatnom, senki se tudja mit mondjon ehhez a részhe, de ígérem, hogy a következőbe már tisztulni fognak a képek.

      Törlés
  2. P-E-R-F-E-C-T!!! Valahogy tetszett Mad viselkedése :)

    VálaszTörlés