2014. január 28., kedd

25. Mit művelek?

Sziasztok!
Meghoztam az új részt! Nem lett olyan hosszú, de ebben csak
ennyit szerettem volna írni. Remélem ennek is örülni fogtok és tetszeni
fog nektek! Nagyon boldoggá tett, hogy az előző részhez ennyi 
komi érkezett. Tudom, régóta vártok arra a pillanatra, ami akkor
történt Mad és Harry között, de a vége még messze van, addig
míg véglegesen is együtt lesznek még van..
Köszönöm az 51 rendszeres olvasót!
Jó olvasást!
                                  Ölellek Titeket!


---------------------------------------------------------------------




  Összerezzentem a hangjára. Nem is értem, hogy került ő ide, hiszen mikor kijöttem még aludt. Aggódóan közeledett felém. Tudta, hogy baj van, láttam rajta. Letöröltem az utolsó könnycseppet, majd néztem a közeledő alakját.
  - Mi a baj? - gyorsítja a lépteit, míg előttem nem terem. - Ne is tagad, látom a szemeden, hogy sírtál pár perccel ezelőtt. Mi történt? Ki bántott? - fogta meg a kezem.
  - Egy idióta vagyok, az történt - motyogtam az orrom alatt. - Egy hatalmas idióta.
  - Mad, nem vagy idióta - néz a szemembe - bármi is történt meglehet oldani, csak hinned kell benne.
  - Ezt már nem lehet - sóhajtok. - Ezt már az elején elbasztam.
  - Miről beszélsz? - vonja fel a szemöldökét. - Amint visszaérünk a szobába elmeséled és hidd el, hogy megfogjuk oldani - ránt fel. - Segítek.
  Félek neki elmondani. Mit fog rólam gondolni ezek után? Hiszen tudja, hogy barátom van és én mégis mit tettem?! Megcsókoltam Harryt! Azt, hogy megtettem sose fogom megbánni, nem is azzal van a probléma a következményekkel. Bűntudatom van. Igazából tényleg nem is értem, hogy miért is, hiszen veszekedtünk, de még nem mondtuk azt az aprócska kis szót, hogy 'vége'. Amíg ez nem történik meg, még együtt vagyunk, én pedig pár perce megcsaltam. Amint beérünk a szobába, az ágyba bújok, a meleg paplan alá. Em bebújik mellém, majd felén néz és várja, hogy elkezdjem. De, hogy mondjam el neki? Harry a legjobb barátja és ez olyan furcsa helyzet, de valakinek el kell mondjam... valakinek ki kell magamból adjam.
  - Hibát követtem el - kezdek bele - olyat tettem, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie.
  - Kifejtenéd? - úgy döntöttem, hogy nem húzóm tovább az igazságot, jobb ha minnél hamarabb túl leszek rajta.
  - Megcsókoltam Harryt - suttogom. Csak reménykedni tudok benne, hogy meghallotta, mivel én még egyszer tuti, hogy nem mondom ki. De az arcát látva, tisztán hallotta. Nem tudom eldönteni, hogy most szomorú vagy boldog. A szeme olyan, mintha csillogna, de mit akar ez jelenteni?
  - Te tényleg... - de mielőtt befejezné, bólintok. Nem akarom még egyszer hallani, hogy mekkora hülyeséget csináltam. - De ez miért rossz? - ráncolja össze a homlokát.
  - Ne kezd már te is - sóhajtom. - Csak nekem tűnik fel, hogy ez milyen szörnyű? - bólint. - Em, nekem barátom van...
  - Akivel összevesztél - fejezi be a mondatot helyettem, de én nem így szerettem volna.
  - Lehet, de szeretem és ő is.
  - Nézd - fordul teljesen felém - tudom, hogy mit érezhetsz, de nem tettél semmi rosszat - hiába próbálja nekem ezt beadni, nem fog neki sikerülni. - Smároltál egy sráccal - vonja meg a vállát - na és akkor mi van?
  - Lehet, hogy ez neked nem nagy szám, de nekem az - vágom rá kissé idegesen. - Barátom van fogjátok már fel, nem csinálhatom ezt vele.
  - Honnan tudod, hogy ő nem pontosan ezt teszi? - mi van? Ide meg, hogy jutottunk el? Andyről sose tudnám elképzelni, hogy megcsalna. - Ne csinálj úgy, mintha neked még sosem fordult volna meg a fejedben.
  - Ő nem ilyen - jelentem ki.
  - Minden pasi ilyen.
  - Honnan tudhatod? Nem is ismered őt, nem is tudod, hogy milyen.
  - Lehet, de ismerek pasikat és tudom, hogy nem sokáig bírják, hogyha távol vagy tőlük - ezt most úgy mondja, mintha vele is megtörtént volna - tudod ki kell őket elégíteni és valljuk be, neked ez innen nem nagyon megy.
  - Miért akarod úgy beállítani előttem Andyt, mintha rossz lenne?
  - Nem ez a célom - sóhajtja. - Csak fel akarom végre nyitni a szemed.
  - És mégis mivel, hogy a barátomat ócsárolod? - vonom fel a szemöldököm.
  - Nem teszem ezt, csak elmondtam szerintem milyenek a pasik - vágja rá. - Összevesztetek, nem csaltad meg csak jól érezted maga és tudom, hogy élvezted.
  - Igen, igazad van - morgom - élveztem egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy mi a fenét csinálok.
  - Ne magadat hibáztasd, hiszen te csak az érzéseidre hallgattál.
  - De...
  - Még nem fejeztem be - vág közbe. - Tudom, hogy milyen nehéz neked ez most, de én is voltam hasonló helyzetben, amikor idekerültem... Egyedül voltam, de ők segítettek nekem és már nem bántam, hogy ide 'száműztek'. Élvezetesebbé tették a napjaimat.
  - Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezem. Ugyanis semmit sem értettem belőle.
  - Elég hülyeséget csináltál már ma nem? - bólintok. - Akkor már mit számít, ha a nap további részére is kiterjed? - tessék? - Enged el magad és hagyd, hogy jól érezd magad vele.
  - Te megvesztél - nevetek fel. - Én soha többet nem fogok tudni a szemébe né... - ekkor kicsapódott az ajtó és Louis rohant be rajta. Nem mintha nem tudtam volna, hogy csak ő lehet az, de azért meglepett hiszen hány óra is van 3-4?
  - Louis! - csattan fel Em. - Hol a francba tartod a kezed, talán a hátsófeledbe? - kérdezte idegesen Em.
  - Vicces vagy Em, de most ez nem fontos - csukja be maga után az ajtót.
  - Hanem? - nézek rá.
  - Harryről van szó - már a neve hallatára is összerezzenek. - Olyan, mint aki megveszett. Egyfolytában magát okolja valamiért, amit nem akar elárulni - tudom mi a baja - gondolkozom magamban. - Úgy kivágta, majd be az ajtót, hogy leestem az ágyról - morogja - nem szeretem az ilyen ébresztéseket, főképpen nem az éjszaka közepén - vágódik le mellén az ágyra.
  - Mad - néz rám Em - beszélj vele.
  - Miért pont én?
  - Tudod te nagyon jól - vágja rá. Louis ide-oda kapkodja a fejét, de nem csodálkozom rajta, hiszen fogalma sincs miről beszélünk.
  - Miről maradtam le?
  - Semmiről - vágom rá túl gyorsan. - Nem hiszem, hogy ezt most jó ötlet lenne... - kezdek bele.
  - Szerintem se, olyan mint egy örült, még kárt tehet benned.
  - Nem fog vele semmit se csinálni - néz szúrósan Loura. - Te pedig most szépen felmész hozzá és megbeszélitek.
  - De...
  - Nyomás! - mutat az ajtóra.
  Annyira nem akarom ezt! Nem akarok vele találkozni, ha tehetném messziről elkerülném, de valami mégis arra kényszerít, hogy kibújjak az ágyból, a szekrényemhez megyek, ahonnan kiveszek egy kötött pólót és áthúzom a fejemen. Nem akarom, hogy kárt tegyen magában. De azt sem értem, miért borult ki, hiszen ő hagyott ott engem, nem én őt. Én nem lettem volna rá képes, de ő megtette és én mégis segíteni akarok rajta. Morogva lépek az ajtóhoz és nyitom ki azt, de mielőtt még bezártam volna Em megszólal.
  - Csak ügyesen - szemforgatással díjazom mondatát.
  Lassú léptekkel haladok, pont mintha kivégzésemre mennék, pedig nem így van. Hideg van, ahogy közeled a szobájukhoz egyre jobban kezd rázni a hideg. Félek-e a találkozástól? Még szép hogy! Ki tudna ezek után valaki szemébe nézni? Nem hiszem, hogy sokan képesek lennének rá. Bár magamtól én sem jöttem volna fel hozzá, hogyha Em nem akaratoskodik. Lehet, hogy igaza van, hogy ma már annyi hülyeséget csináltam, hogy ez még belefér, ahogy az is, hogy jól érezzem magam vele, de szerintem nulla az esélyem rá, hogy látni szeretne. Az ajtó előtt állok. Már ide hallom, ahogy fel le járkál, a sűrű lélegzetvételét és a motyogását. Remegő kezemet a kilincsre helyezem, majd lassan lenyomom azt. Már nincs visszaút.
  Bedugom a fejem, de ő nem vesz észre. Idegesen járkál és túr a hajába, miközben azt motyogja, hogy mekkora egy idióta - pont, mint én. Teljesen kinyitom az ajtót, mire idenéz. Meglepődik, gondolom nem rám számított.
  - M-mit csinálsz itt? - kérdezi rekedten.
  - Harry - mondom ki halkan a nevét. - Miért csinálod ezt?
  - Mert egy idióta vagyok, aki mindent elront - lép közelebb, hátrálni szeretnék, de nem tudok, mivel az ajtónak vagyok dőlve. - Sajnálom - suttogja, mire én megrázom a fejem.
  - Nem kell - tudom, hogy furcsán hangzik, hogy pont én mondom ezt, de így érzem. - Nem te hibáztál, hanem én - de az utolsó szavakat már alig hallhatóan teszem hozzá - amit nem bántam meg.
  A szemei nagyra nyílnak. Tudtam, hogy hallani fogja és a szívem mélyén szerettem is volna, hogy hallja. Meglepődött, de láttam rajta, hogy az izmai meglágyulnak, hogy már nem olyan ideges.
  - Nem bántad meg? - kérdezi vissza, mire megrázom a fejem. - De én azt hittem...
  - Azt nem azért mondtam, mert megbántam volna - hunyom le a szemem, majd mély levegőt veszek - csak megijedtem.
  - Mad - lép közelebb. - Sajnálom, hogy csak úgy elmentem - közel van túlságosan közel. - Én - a kezei közé fogja az arcomat, én pedig automatikusan lehunyom a szemem - hülye voltam.
  - Nem - lassan nyitom ki  a szemeim. - Megértem - nézek a szemébe, amiből már teljesen eltűnt az előbbi düh és már csillogás vette át a helyét.
  - Nem jó, hogy idejöttél - sóhajtja - ahogy az ajkad harapdálod, ahogyan nézel - hajol közelebb - nem fogom kibírni, hogy ne csókoljalak meg ismét.
  - Akkor ne tedd - magam is megleptem a válasszal, de igaza van Em-nek éljünk a mának, a következményekért majd ráér aggódni holnap.
  Az arcán mosoly jelent meg, majd pár másodperc múlva már az arcomon éreztem a meleg leheletét. Még csak hozzám sem ért, de én már érzem, hogy csak forr közöttünk a levegő. Simogatni kezdi az arcom, én pedig közelebb férkőzöm hozzá. A homlokát enyémben dönti, én pedig kinyitom a szemem. A smaragdzöld szempár ragyog, az orrunk összeér, én pedig egyre nehezebben veszek levegőt.
  - Megbolondítasz - motyogja, majd az ajkait az enyémre tapasztja.
  Alig telt el pár perc az utolsó csókunk óta, de mégis úgy éreztem, mintha már évek lettek volna. Olyan gyengéd volt, nem siette el a dolgokat és ez tetszett. Magamba szívtam férfias illatát, majd a kezeim lassan vezettem fel a mellkasán egészen a nyakáig, ahol elidőztem egy kicsit, majd a hajába túrtam. Megszüntette a közöttünk lévő távolságot, a testünk szinte eggyé vált. Amikor kicsit meghúztam a haját, mohóbban kezdte falni az ajkaim, amit egy csepet sem bántam, most nem. Viszont én még mindig többet akartam, többet akartam belőle. Mikor ajkaink elváltak úgy éreztem, hogy valami távozott belőlem. Mindketten ziháltunk. A kezemért nyúlt, majd az ágy felé kezdett húzni. Csak akkor vettem észre, hogy a keze piros mikor leültünk.
  - Mi történt a kezeddel? - húztam rajta végig az ujjaim, mire felszisszent.
  - Semmi.
  - Ne add nekem a kemény fiút Harry - nézek a szemébe. - Mi történt a kezeddel?
  - Találkozott a fallal - vonta meg a vállát.
  - Te megörültél? - még sosem volt ilyen vékony a hangom, mint most.
  - Csak dühös voltam magamra.
  - De azért még nem kell hülyeséget csinálni - morgom. - Fáj?
  - Túlélem - mosolyog - mivel te itt vagy velem.
  - Honnan veszed, hogy itt is maradok?
  - Ha nem így lenne, már rég nem lennél itt - vigyorog és teljesen igaza van. - Szóval maradsz?
  Félek igent mondani, mivel tudom, hogy nem lenne helyes. De mennyi helytelen dolgot is csináltam már ma? Sokat, egy már nem oszt nem szoroz.
  - Befogadsz? - válaszul csak magához húz és egy lágy csókot nyom a számra. - Tehát ezt vegyem igennek? - ismét megcsókol, de már olyan hévvel, hogy az ágyra dőlök, ő pedig fölém kerül.
  Mosolyog, ami engem is arra késztet. Megajándékoz még egy gyengéd csókkal, ,majd lemászik rólam és vetkőzni kezd. A szemeim nagyra nyílnak, képtelen vagyok levenni róla a szemem. Megfordul és rám vigyorog, én pedig úgy érzem magam, mint egy gyerek, akit rajtakaptak a lopáson. Csak egy alsógatyában kezd közeledni az ágy felé és hozzám.
  - Ugye nem így fogsz aludni? - találom meg a hangom.
  - Még ez sem szokott rajtam lenni - nevet fel.
  - Csodás - morgom.
  Arrébb húzódok az ágyon, hogy ő is beférjen. Most fogok másodszor vele aludni, de ha úgy vesszük csak először mivel az előzőre nem is emlékszem. Felém fordul, miután ránk terítette a takarót.
  - Nem harapok - kuncog. - Közelebb is jöhetsz.
  - Nem hiszem, hogy az jó ötlet lenne - motyogom.
  - És az igen, hogy most itt vagy? - megrázom a fejem. Igaza van, már az is hiba volt, hogy idejöttem. De most nem érdekelnek a hibák, csak érezni akarom, hogy egy kicsit boldog vagyok. - Na látod - vigyorog - akkor gyere ide - emeli fel a takarót. Gondolkozás nélkül bújok a karjai közé, ami védelmet fog nyújtani nekem, ha csak egy éjjelre is. A fejem a meztelen mellkasára kerül, érzem a szívverését, ami majdnem egy ütembe ver az enyémmel.
  - Annyira megfogom ezt bánni holnap - motyogom, mielőtt lehunynám a szemem.
  - Addig élvezd - puszilt a hajamba.

3 megjegyzés:

  1. ÁáááááááááááááàááááááááááááááááááEvelyne!:DDDDD
    Olyan cukik, hogy az valami hihetelen. És á hagyjuk, ezt nem lehet leírni, szavakba formálni hogy mennyire jó. A mini sokkoktól amit a részek után szoktál okozni, sose jut semmi sem estembe és csak ilyen rövid mondatokból álló komikat tudok a részek alá összehozni amit nagyon sajnálok! Már nagyon, nagyon várom a folytatást,
    Rose King

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jooo lett!!! ^_^
    Nagyon jol irsz!
    Gyorsan a koviiiiit *.*

    VálaszTörlés
  3. Ááá, imádtam!!! Nagyon-nagyon imádtam! Gyorsan a kövit!:D

    VálaszTörlés