15.Pokoli érzés

Sziasztok!

Ma is hoztam részt, de ez már megszokhatáttok, hogy naponta

jönnek a részek! Szeretném  elmondani, hogy ez a rész nagyon 

nem is tudom, hogy mondjam, olyat kellett leírjak amit még nem éltem 

át, én sem voltam még temetésen, nem tudom, hogy milyen érzés, de 

próbáltam valahogy leírni, remélem sikerült. Ennyit a részről.

Viszont mérhetetlenűl boldog vagyok hiszen már 30 rendszeres olvasóm

van és köszönöm a komikat is, meg a bíztatást, nagyon boldoggá tesztek vele!

Remélem tetszeni fog a rész! Jó olvasást!

                            Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------------

  Nem hittem a szememnek, mit keres ez itt? Már egy éve nem láttam, pontosabban Maya temetése óta. Akkor sem váltunk el egymástól valami kedvesen, kíváncsi vagyok most, hogy  is ugyanazért jött mint a múltkor...  Hogy ki ez a személy? Hát ő az én kedves és szerethető nagynéném Lily, akivel, hogy is mondjam nem a legjobb a viszonyunk, hogy miért, elmondom. Régen még két éve mindig együtt volt a család és igazán jó volt a kapcsolatunk, de minden megváltozott azon a napon amikor Maya kórházba került, miattam. Nem csak a szüleimet vesztettem el akkor hanem az egész családomat. Szomorú nem? Magamra maradtam, egyedül kellett túltegyem magam rajta, egyedül kellett megbirkózzak azzal a ténnyel, hogy én tehetek mindenről. Hogy miért mondom mindig azt, hogy én tehetek róla, hát ez egyszerű.

  Mindenáron el akartam menni egy buliba a szüleim persze nem engedtek el rá, amiért én nagyon kiakadtam és hát akkor szöktem meg először otthonról. Felültem az első buszra és már indultam is a legmenőbb klubba ami Londonban található. Hogy minek akartam annyira elmenni? Most először hívott meg a szülinapi bulijára az egyik csaj, akivel nem voltam sosem jóba, de azt hittem, hogy ez egy barátság kezdete lehet, de nagyot tévedtem. Semmi barátságkötésről nem volt szó, csak hülyét akartak belőlem csinálni, leitatni, majd feltenni a nettre, hogy tönkretegyèk a már így is tönkretett életemet. Én hülye pedig még bíztam abba, hogy végre elfogadnak. Amikor rájöttem erre azonnal hívtam Mayat, hogy jöjjön értem, mivel anyáéknak nem szólhattam. Azt mondta, hogy várjam meg a klub előtt pár perc és jön. Itt követtem el a legnagyobb hibát... ugyanis az úton sajnos egy részeg barom belement. Kórházba került és válságos lett az állapota, majd az éjszaka közepén kómába esett és sajnos nem ébredt fel többet. Én pedig végigsírtam az egész éjjelt, de persze a szüleim nem is törődtek velem... amikor pedig hozzám szóltak csak annyit mondtak, hogy "a te hibád, hogy meghalt". De ez még nem volt elég mert másnap megérkeztek hozzánk Lilyék is és a drága nagynéném is a fejemhez vágta, hogy "te ölted meg". Egy 16 éves lánynak, akinek pont egy napja halt meg a testvére pont erre volt szüksége, hogy mindenki őt hibáztassa. De ami még ennél is jobban fájt az az volt, hogy megtiltották, hogy elmenjek a temetésére. Megtiltottak nekem, hogy elmenjek a saját testvérem temetésére. Kurvára fájt, olyan érzés volt mintha egy úthengerrel mentek volna át rajtam. Miután elmentek én berohantam Maya szobájába és az ágyára borulva tőrt ki belőlem ismét a sírás. 

  Hát ezért utálom én Lilyt. Ezekre visszagondolva már a sírás határán voltam, de próbáltam erősnek mutatni magam, nem akartam Harry sem  Lily előtt sírni, majd ha magamba leszek. Mikor megfordult és észrevett a szemei izzani kezdtek a dühtől. 

  - Te hülye ribanc! - kiáltotta el magát. - Már megint mi a francot tettél? Nem volt neked elég, hogy megölted Mayat, már a szüleidtől is meg akartál szabadulni? Szánalmas vagy, hallod szánalmas. - akadt ki. - Egy átkozott ki hülye aki mindenkinek csak ártani tud. Hány embert akarsz még megölni? Ki lesz a következő? Talán rám fáj a fogad? Hát jól figyelj rám, sosem fogod elérni, hogy elmenjek az élők közül amíg Isten nem szeretné azt... - köpi a szavakat. - És mégvalami, nagyon remélem, hogy holnap nem terveztél eljönni a temetésre, mert semmi keresnivalód sincsen ott. - bökött meg. Én mindent tűrtem, próbáltam, nem szabadon utat engedni a könnyeimnek. Harry csak hallgatta Lily kiborulását, ahogy észrevettem nagyon mérges lett. - Nem akarlak ott látni holnap. - viharzott ki az épületből.

  Nem bírtam tovább, nekem ez már egyszerűen túl sok. Ugyanazt vágta egy évvel ezelőtt is a fejemhez pont mint most. Miért érdemlem én ezt? Mivel ártottam én a világnak, hogy csak rosszat kapok az élettől? Futásnak eredtem, nem törődtem Harry szólongatásával, csak mentem... meg akartam futamodni a világ elől. Nekidőltem a falnak, majd lecsúsztam és sírni kezdtem. Hallottam a lépteit, hogy itt van mindjárt mellettem, de nem érdekelt. Nem akartam, hogy sírni lásson, de most nem érdekelt. Éreztem, hogy körém fonja a karjait és próbál megnyugtatni, de hiába ez nem fog sikerülni, csak ha kiadtam magamból mindent.

  - Mad nyugodj meg. - simít le fel a hátamon. Az érintése sem nyugtatott meg, semmi sem segíthet rajtam, csak egy jó sírás. Már percek óta itt ülünk, de én még mindig csak sírok. - Biztosan nem gondolta komolyan amit mondott. - erre kínosan felnevettem.

  - Látszik, hogy nem ismered Lilyt, ha ismernéd biztosan nem mondanád ezt. Hidd el minden egyes szavát komolyan gondolta. - suttogtam. - Én vagyok a hibás és ebben teljesen igaza van, ha én nem lennék még élnének.

  - Mad, ne beszélj butaságokat. - simít végig a karomon. - Nem te tehetsz róla.

  - Harry - sóhajtom. - el sem tudod képzelni hányan próbáltak már meggyőzni erről, de senkinek sem sikerült.

  - Tudod én semmit se adok el fel hamar és mindig elérem a célom. - csal egy halvány mosolyt az arcára.

  - Akkor én leszek a kivétel. - motyogom.

  - Azt még meglátjuk. - fogta meg a kezem. Most egyáltalán nem zavart a közelsége, sőt nagyon jól esett, hogy itt van velem. - Jobban vagy?

  - Sosem leszek jobban, de már jobb. - sóhajtom.

  - Visszamegyünk? - kérdezi, mire én bólintok egy aprót. Feláll, majd engem is felhúz. Meglepetésemre magához rántott, majd körém fonta a karjait. - Minden rendben lesz. - suttogja. Valamiért elhittem neki, bár tudom, hogy a holnapi nap ettől csak rosszabb lesz.

  Be akart velem jönni, de nagy nehezen sikerült rávennem, hogy most inkább szeretnék magamba lenni. Hogy miért mondtam neki ezt? Mivel tudom, hogy most nem tudnék tisztán gondolkozni és lehetséges, hogy hülyeséget csinálnék, amit rögtön utána meg is bánnék. Az ágyra ültem, majd az ölembe vettem a közös képünket, amit pont az utolsó születésnapján készítettünk, amin mindketten mosolygunk, amin még boldogok vagyunk. Mindig mosolyogva emlékszem vissza az együtt töltött pillanatokra.

  - Sajnálom, hogy nem lehettem akkor veled - suttogom. - de megígérem, hogy az övéken ott leszek, nem érdekel Lily. - tudom csak a dilisek beszélnek képekhez, de én sokszor csinálom ezt, mert ilyenkor még azt érzem, hogy ő is velem van.

  Az ágyon fekve azon gondolkozom, hogy ezt a tervem,hogy is fogom megvalósítani, mivel tuti, hogy Lily meglát ott hisztit fog rendezni. Megint  mindent a fejemhez vág, ami nekem nagyon rosszul fognak esni, de ki kelessz bírjam. Szerencse, hogy nem egyedül kell majd túléljem ezt a napot, hiszen ott lesz nekem Andy és Sara is. Velük bármit túlélek, csak érezzem, hogy nem vagyok egyedül, hogy tudjam, hogy ők nem engedik nekem, hogy összetörjek. A telefonom rezgése zavarta meg a gondolatmenetemet. SMS-m érkezett. Itt úgy éreztem, hogy valamivel átszúrták a szívem. Az a személy aki már az egész világot jelenti számomra, nem lehet ott velem. Nem akarom elhinni, hogy Andy nem lesz velem. Miérr pont most kellett a szüleinek kitalálniuk, hogy valami fontosat kell elintézniük és megbeszélniük vele? Miért ilyen kegyetlen velem az a rohadt sors? Visszaírtam neki, hogy megértem és, hogy nem haragszom, mikor egyáltalán nem így éreztem...

  Ekkor vágódott ki az ajtó és lépett be rajta a dühöngő Emma. A francba! - kapok észhez. Teljesen megfeledkeztem róla. Most tuti, hogy haragszik rám.

  - Louis csak kerülj a kezeim közzé és végzek veled. - morogja az orra alatt.

  - Em, én annyira sajnálom... - kezdek bele.

  - Mad, tudom, hogy miért nem jöttél... Harry szólt, hogy baj van. - sóhajtja. - Jól vagy? - ül le az ágyam szélére.

  - Nem igazán, de túlélem.

  - Sajnálom. - fogja meg a kezem. - De mit itt leszünk neked a fiúkkal, nem fogod magad egyedül érezni, nem fogjuk neked engedni.

  - Köszi Em. - ülök fel és saját magamat is meglepve megölelem.

  Később Victoria is benézett hozzám és elmondta, hogy pénteken lesz az ünnepség amin mindenkinek részt kell venni. Nem sok kedvem van hozzá, de kötelező. Azt is elmondta, hogy hallotta az előbbit és, hogy többet nem fogják beengedni ide Lilyt. Azt is felhozta, hogyha szeretném ő eljön velem a temetésre, de én ezt kedvesen visszautasítottam. Mivel látta rajtam, hogy kivagyok idegileg , még annál is jobban, mint amikor idekerültem, azt mondta, hogy ma este két nyugtatót vegyek be és, hogy holnap nem kell bemennem az órákra. Megköszöntem neki, majd magamra hagyott pihenni.

  Bevettem a gyógyszert, majd átöltöztem és lefeküdtem. Nem érdekelt, hogy korán van, de ha ébren maradnék késztetést éreznék valami hülyeségre, ami nem lenne jó. Mivel Em, nem tért még vissza búcsú nélkül dőltem nyugovóra.

***

  Reggel elég későn ébredtem, ami persze a bogyóknak köszönhető. De nem bántam mivel nehéz nap elé nézek. A szekrényemhez nyúltam, ahonnan elvetem a telefonom meg a papírt, ami rá volt téve. Először az üzenetet néztem meg. Sara azt írta, hogy egyre itt lesz értem a szüleivel... majd a kezembe vettem a papírt és olvasni kezdtem.

"Szia hétalvó!  Itt a te három újanon szerzett barátod, csak azért írunk mivel mikor mi benéztünk a szünetben még aludtál. Mindannyian szeretnénk ha erős lennél és mikor visszajössz akkor mi is szorosan át fogunk téged ölelni, amit már az egyikünk nagyon vár, de megtiltotta, hogy elmondjam ki az... na mindegy. Sok sok kitartást délután beszélünk.

Puszi Emma, Louis és Harry!"

  Az üzeneten mosolyognom kellett. El sem tudják képzelni, hogy mennyire jól esik, hogy rájuk számíthatok. Kibújtam a meleg paplan alól és a fürdőbe indultam egy tiszta alsónemű szettel és a ruhával a kezemben. A zuhanyzás gyorsan ment. Megszárítottam a hajam, felöltöztem és feltettem egy nagyon kevés sminket. Felvettem a ruháim, majd megfésülködtem és egy mély levegővétel után kiindultam a szobából, mivel Sara írt, hogy itt vannak. Útközben találkoztam Victoriával, aki szintén bíztatott és valamiért már kezdem elhinni nekik, hogy minden rendben lesz, de a szívem mélyén tudom, hogy nem így lesz,hogy semmi sem lesz rendben.

  Sara is teljesen feketébe volt öltözve és a sminkét is halvánnyá varázsolta, gondolom miattam. Szorosan magához ölelt, majd beültünk a kocsijuk hátsóülésére. A szülei is részvétüket nyilvánították, majd elindultunk. Én egész úton csak bámultam ki a fejemből, nem is tudom, hogy miről beszéltek épp csak arra emlékszem, hogy Sara megfogja a kezem és megszorítja. Tudom, hogy ezzel azt próbálta nekem mutatni, hogy itt van velem és, hogy minden rendben lesz, de nehéz ezt ilyenkor elhinni.

  Már az utca elejéről is felismertem nagynéném méregdrága tűzpiros kocsiját. A gyomrom már csak a gondolatra, hogy ma ismét találkozok vele összerándult. Tudom, hogy balhé lesz ebben biztos vagyok hiszen tegnap világosan elmondta, hogy nem akar ott látni. Megértem, hogy ki van akadva, hiszen meghalt a testvére, de azt tudhatná, hogy ez nem az én hibám volt, hiába érzem annak. Ugyanis azt sem tudták, hogy nem vagyok otthon. A munkából jöttek hazafelé és elvesztették az uralmat a kocsijuk felett, nekimentek egy oszlopnak és egy fának is... a kocsijukból alig maradt valami... ennyit mondtak nekem, de nem is akartam ettől többet tudni, ez is sok volt.

  Kiszálltunk a kocsiból. Sara megfogta a kezemet és összekulcsolta az ujjainkat, nem kell semmi rosszra gondolni sokszor csináltuk ezt. Ez a barátság és a szeretet jele, semmi többé. Lassan haladtunk a hatalmas kapu felé, ahol már felismertem Lilyt a piros hajáról. Igen eléggé pirosmániás... Amikor megfordult és találkozott a tekintetünk először meglepődött majd égni kezdtek a szemei a dühtől. Csípőre tett kézzel várt minket, én pedig nagyot nyeltem. Ki fogok állni magamért, ki kell állnom magamért. Ha a Maya temetésén nem is lehetettem ott mert túl naiv voltam, a szüleimén ott leszek, ha hatalmas balhét is fog csapni.

  - Te meg mit keresel itt, nem megmondtam, hogy nem akarlak itt látni? - sziszegte.

  - Teszek arra amit mondtál. - találtam meg a hangom.

  - Na mi van kinyílt a csipád kicsilány? - nevetett fel.

  - Igen! Nem fogom neked megengedni, hogy kilökj. Itt a helyem. Ha a Mayaén nem engedted meg, hogy ott legyek ezen biztosan itt leszek, az sem érdekel, ha a sértő szavaidat kell hallgassam. Kibírom! - hadarom.

  - Lássuk, hogy bírod. - fordul sarkon és belép a kapun. Én pedig kifújom a bent tartott levegőm.

  - Mad ezt jól megmondtad! - kuncog a fülembe Sara. Igen most én is büszke vagyok magamra.

  Beléptünk mi is, majd haladtunk a tömeggel előre. Ahogy közeledtünk ahhoz a bizonyos hely felé, a szívem összeszorult. Nem gondoltam volna, hogy a szüleim temetésére fogok először elmenni. Igen ebben a 17 évben még egyszer sem voltam temetésen. Fogalmam sincs, hogy hogyan zajlik vagy, hogy mit élnek át ilyenkor az emberek. De azt tudom, hogy általában hamar elpattan a mécses és tudom, hogy ez nálam is így lesz, hiába akarom majd erősnek mutatni magam.

  Én már akkor majdnem elbőgtem magam, amikor szembekerültem a 'családommal'. Mindenki ott volt aki régen még a rokonának tartott, de a mai napra csak egy idegen vagyok számukra. Éreztem, hogy nem vagyok idevaló, hogy semmi keresnivalóm itt és ezt ők is tudtomra adták a szúrós pillantásaikkal, de megfogadtam, hogy ki fogom bírni.

  A könnyeim már akkor megindultak, amikor a pap elkezdte a búcsúbeszédet. Nem kicsit volt fájdalmas végighallgatni, hogy ők már nem lehetnek közöttünk, hogy ők már egy jobb világba kerültek... Lily beszéde után már alig bírtam megállni a lábamon, ha nem lett volna ott Sara és nem kapaszkodhattam volna bele összeomlok ott mindenki szeme láttára. Nem hiszem el, hogy még a beszédében is képes volt arra fektetni a hangsúlyt, hogy én tehetek róla, bár nem mondta ki igazából, de ezt éreztem és, hogy ezt végig úgy mondta, hogy a szemembe néz csak igazolta... Már csak a virágok hiányoztak a sírról mielőtt a föld alá kerülne. Nekem egy piros rózsa volt a kezemben, de amikor a pap azt mondta, hogy először a lányuk búcsúzzon el tőlük már a sírjukon hevert.

  Ahogy az első földdarab rákerült a sírjukra földre zuhantam, Saranak nem volt elég ereje megtartani. Az arcomat a kezeim közzé fogtam és zokogtam, mivel itt tudatosult bennem teljesen, hogy kész nincsenek se szüleim, se testvérem se családom, csak egy lány vagyok a nagy világban....

***

  Miután befejeződött a temetés, szóltam Saraéknak, hogy még szeretnék egy kicsit itt maradni, de ők nyugodtan menjenek, én megleszek magamba. Nagy nehezen rávettem, hogy magam hagyjon az én barátnőm, de megígértette velem, hogy felhívom ha hazaértem. Ahogy a sír felé tartottam elhaladtak mellettem mamámék és még pont elcsíptem a mondatuk végét.

  - ...Madisonnak kellene most itt feküdni-e nem pedig nekik.

  Nem tudom, hogy hányszor lehet még megforgatni bennem a kést, de azt sem tudom, hogy ezt meddig fogom bírni. Viszont abban, hogy nekem kellett volna meghalni helyettük teljesen egyet értek. Meg sem kellett volna szülessek akkor most mindenki boldog lenne, senkinek sem okoznék fájdalmat... Megkerestem Mayanak a sírjának a helyét.

"Maya Clarck

1993.09.12. - 2012.10.13.

A szívünkben örökké élni fogsz!"

  Leültem a sírjával szembe, majd a fehér rózsát ráhelyeztem. Mindig is ez volt a kedvenc virága, a halála után pedig nekem is az lett, mert így úgy éreztem, hogy egy része még mindig velem van... 

  Tudom, hogy hibát követek el azzal amit most tenni fogok, de azt is tudom, hogy sokkal jobb lesz így a világnak, hogy sokkal jobb lesz nélkülem a világnak... Csak a szeretteimet sajnálom. Sajnálom, hogy magára kell hagynom Andyt és Sarat, meg az újanon sült barátaimat is, de jobb lesz így. Kivettem a táskámból a kis dobozt, majd a markomba öntöttem a tartalmát és lenyeltem.........